Dunáninneni Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1940

1940. október

13 lönválás mellett nyilatkozott, ennek következtében az egyházmegyei közgyűlés is egy szavazat ellenében valamennyi szavazattal szintén a különválás mellett döntött s határozatának megerősítését kéri az egyházkerületi közgyűléstől. Mivel e határozat következtében a pozsonymegyei gyülekezetek sorsa kérdésessé vált, a gyülekezeteket a kerület püspöke nyilatkozásra szólította fel. Dunaszerdahely arra való utalással, hogy a csallóközi községeket a kormány különben is Komárom vármegye törvényhatóságához csatolta s így az állami közigazgatás és egyházi beosztás egységes volta az ügyek intézését megkönnyíti, azt javasolta, hogy a pozsonymegyei gyülekezetek ideiglenesen a fejér-komáromi egyházmegyéhez csatoltassanak. Az egyházközségek közül három (Alsószeli, Felsőszeli, Dunaszerdahely) a fejér-komáromihoz való csatlakozás mellett, egy pedig (Somorja) külön egyházmegyévé alakulás mellett nyilatkozott. Ezen véleménynyilvánítások után a kerület püspöke felhívta a fejér-komáromi egyházmegyét, vájjon befogadná-e a pozsonymegyei egyházközségeket. Mivel az egyházmegye már régebben megtartotta közgyűlését, a fejér-komáromi esperes az egyes gyülekezetekhez fordult a kérdéssel. Ä gyülekezetek kivétel nélkül a befogadás mellett nyilatkoztak s a pozsonymegyei testvéreket igazi szeretettel látják az egyházmegye kebelében. Ezen előzmények után a presbitérium a különválasztást s a pozsonymegyei gyülekezeteknek 'ideiglenes joghatállyal a fejér-komáromi egyházmegyéhez való csatolását javasolja. A végső döntés joga természetesen az egyházkerületi közgyűlésé. Ideje volna, hogy szervezetünkből e tövist a kerület határozata eltávolítsa és újra meginduljon az építőmunka, az ifjúság nevelése a Krisztusi ideál szerint. Minden perc, amit e téren mulasztunk, szinte helyrehozhatatlan kárt jelent, amit maradékaink százszoros mértékben éreznek és siratnak meg. Egyházkerületünk életében tovább folyt a missziói munka, noha anjagi eszközeink elégtelensége miatt nem folyhatik oly lendülettel, mint a szükség kívánná. Esztergom már céljához közeledik; misszionáriusa Molnár Gyula rendkívüli fáradozása megtermette az óhajtott sikert és a gyülekezet a közel jövőben anvaegyházzá alakulhat. Szinte reményfelen vállalkozás volt 1924-ben az első evangélikus istentisztelet megtartása; az első misszionáriusnak sok nehézséggel kellett megküzdenie, de e téren is igazolódott az a régi tapasztalás, hogy az ugartörés nehéz, testtörő munka, de végre is teremtőmunka. Az első igemagvak talán útfélre, sziklára és tövis közé hullanak, de végre megporhanyul a föld s az Ige százszoros gyümölcsöt terem. Immár háza és telke van a gyülekezetnek s esztendő ilyenkorra már állni fog a templom a Simon-utcában. Esztergomot nemsokára Érd követi, amelyet Prodhradszky János fejér-komáromi esperes gondoz egy missziói segédlelkész segédkezésével. Üj munka indult meg Mátyus-földjén, a felszabadult Pozsonymegvében, ahol körülbelül 1000—1200 evang. lélek él a bécsi vasút mentén. Legfontosabb községei: a) Nemes-Kajal, 250 lélekkel, templommal, iskolával, jómódú gyülekezetek, amelynek a gazdag termékenyföldön néhány holdnyi birtoka és háza van a lelkész számára. E községet szemeltük ki a missziói gvülekezet központjául; b) Taksonyfalva, 150 lélekkel, iskolával, kis imaházzal; c) Galánta járási székhely, mintegy 80 hívővel; d) Diószeg, mintegy 130 hívővel; e) Réte, mintegy 70; f) Szene, amelynek gimnáziuma, kereskedelmi iskolája van, mint-