Dunáninneni Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1940

1940. október

12 vezése. Őseink e téren messzelátóbbak voltak. Helyenkint csodálatraméltó gazdag könyvtárak alakultak és mi kénytelenek vagyunk beismerni, hogy clhanyatlottunk. A Luther-Társaság nemsokára egy könyvtári szövetség tervezetet bocsát ki, mely hivatva van arra, hogy ezen a hiányon segítsen és a művelődésre szomjazó híveket és gyülekezeteket a nagy cél szolgálatára tömörítse. A népművelésnek egy új eszköze tör az érvényesülés íclé: a külföldi, főleg finn mintára szervezett népfőiskola, helyesebben népművelő iskola, aminek első példája Nagy-Tarcsán, második formája Orosházán alakult és kezdte meg munkáját. Célja az, hogy kiképzett vezetőket neveljen a falvak élére. Hatása természetesen még nem jclentkezhetik, azonban addig is, míg neveltjei az élet versenyterére jutnak, népszerű népművelő tanfolyamokkal el tudjuk érni azt, hogy híveink érteim ességük, tudásuk révén a községi élet vezetőivé váljanak. A népművelő iskola sem a lelkészt, sem a tanítót nem menti fel a munka alól, csak harcoló sereget nevel számukra. Sereg is, munkatábor is egyszerre. Fontos feladat, hogy egyházi tisztségcinkre szintén neveljünk megértő, cgyházias gondolkodású, az evangélikus szellemet nem csupán érző, de egyszersmind éreztető nemzedéket, hogy idővel átvegye a lassan kihunyó idősebb nemzedék örökségét. Az ifjúság becsülje meg azt a hagyatékot, amit apái díszül őriztek, viszont az idősek, a tapasztaltak vegyék szárnyaik alá az ifjakat és vezessék maguk az önkormányzatba, hogy mellettük tanulják meg a vezetés művészetét. E cél érdekében szükségesnek tartom minden egyes gyülekezetben másodfelügyelők, leány- és fiókgyüiekezetekben felügyelők választását, a bizottságoknak kiegészítését. Meg vagyok győződve arról, hogv rövid időn belül eleven hadsorok vonulnak fel egyházi közgyűléseinken. Az ifjabb nemzedék rövid időn belül meggyőződik arról, hogy az egyházi élet kitűnő nevelő iskolája az ország közéletének. A protestáns önkormányzat szabad teret nyit a tehetségeknek és jellemeknek, mert a kötelességteljesítés, a hűség sehol sem talál másutt oly őszinte elismerésre, mint éppen az egyházi élet mezején, ahol az érvényesülés nem szorul külső, a tehetséghez és jellemhez méltatlan eszközökre. Az egyházkerület közigazgatásában új változás küszöbén állunk. Az 1939. január hó 11-én tartott rendkívüli közgyűlés az egyházkerületi presbitérium javaslata alapján a ,pozsonymegyei esperességből viszszakerült egyházközségeket egyesítette a csonka mosoni egyházmegyével, azoi reményben, hogy a két csonka egyházmegyéből életképesebb egyházmegye válik. E remény azonban nem teljesült. A nyelvi különbözőség, a földrajzi távolság, a közlekedés nehézsége meggátolta a különböző elemekből álló s külön történelmi hagyománnyal biró gyülekezetek eggyéolvadását, ami az építő munka feltétele. Békésebb időkben talán sikerült volna, a jelenkor válságai inkább elidegenedést idéznének elő, holott az egyházépítő közakarat megteremtése a cél, főképpen akkor, amidőn a vallás ellen általános ostromra indulnak az ellenséges hatalmak. Az egyházmegyei gyűlések elnéptelenedtek, mert az érdeklődést közönbösség váltotta fel. Ezen jelenségek indították az egyházmegye ezidőszerinti elnökeit, Csatáry Elek felügyelőt és Schroedl Mátyás esperest arra, hogy a kettéválasztás érdekében a mozgalmat megindítsák. A kerület püspöke a gyülekezeteket felhívta nyilatkozásra. Valamennyi moson- és pozsonymegyei gyülekezet a kii-