Dunáninneni Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1940

1940. október

11 Annál örvendetesebb az a testvéri viszony, mely a református és az evangélikus egyházat fűzi egymáshoz. Nem érdekszövetség ez, melv buborék módján támad és enyészik, hanem a múlt emlékeiből táplálkozó vérszérződés, mely egymás megértésére szeretetére és támogatására kötelez. Ennek a viszonynak megható visszhangot adott a komáromi ORLE-gyülésen Ravasz László, kerületünk püspökének üdvözlő szavaira adott válaszában. A testvéregyházak jogviszonyának betetőzésére szolgál a közös közigazgatási bíróság, amely immár életbe lépett. E helyütt is meg kell jegyeznünk, hogy a jogszabály magában véve holt betű; a szellem az, ami éltet. Egyházunknak, ha fenn akar maradni, építő egyházzá kell válnia; e nélkül nem bírja a versenyt s üres keretté válik, mely elveszti vonzó erejét. Kert lesz, amiben ki vannak jelölve a virágágyak, a gyümölcsfasorok, csak éppen a virágok, az üde pázsit s a termő fák hiányoznak. Az egész egyháznak meg kell újulnia, hogy termékeny és cselekvőképes közösség legyen. Az egyház megújulásának feltétele az egyház tagjainak megújulása. Mindenkinek újjá kell születnie Krisztus szellemében, az ő életét élnie, hogy tanítása, a megváltottság és megújhodás életében tiszta lánggal tükröződjék. Azonban e megújhodást megszervezni, mintegy külön szervezet feladatává tenni nem lehet. Részint mert ezzel az egyházat megfosztanánk legfontosabb feladatától s azt a hiedelmet keltenénk, hogy egyházunk ezt a feladatát nem teljesítette, vagy nem akarja és nem tudja teljesíteni, — ezzel mintegy okot, iirügyöt szolgáltaivá egyházunk elhagyására, vagy iránta való közönbösségre, részint azért, mert ilyen módon könnyen külsővé, gépiessé, divattá válik az, ami a lélek legbensejének titka. A divatos álmegtérők ajkán egy új nyelv képződik, mely csak nyelv és stílus marad anélkül, hogy a léleknek egyetlen árva hullámrezdülése kísérné. Az egyén újjászületése Isten kegyelmének műve, ő adja a hit ajándékát, a szeretet ajándékát. Az ő szolgáinak hivatása, hogy felébresszék a vágyat a hit és újjászületés után. Ez a lelkipásztor igazi hivatása, az egyéni élet egyes eseményeiben fölismertetni Jézus hívó szavát, hogy térjen meg és legyen egészen az övé, vegye föl keresztjét, az ő útját járja. Az újjászületés kezdete szent titok, mint Pálé a damaszkuszi úton. Augustinusé, vagy Lutheré a kolostor mélyében. Isten küldötte szónokok eszközök lehetnek egy-egy esetben, amint eszköz lehet egy csecsemő ajak gügyögése, egy rügypattanás, egy árnyékvető felhőfoszlány. Az újjászületést éppúgy nem lehet megszervezni, mint az égi háborút, vagy harmathullást. A lelkipásztorok és egyházvezérek tiszte, hogy megvizsgálják és megpróbálják magukat, vájjon bennök is él-e Krisztus szelleme és tudnak-e az egyházban jelentkező törekvések élére állni, a mozgalmakat helyes mederben tartani és irányítani. A pusztán hivatalnok, a pusztán prédikátor lelkésztípus felett átcsapott az idő árja és mindinkább homloktérbe lép a szolgáló lelkipásztor ideálja, aki élethivatásának nem a megélhetést, a kenyérgondok elűzését tartja, hanem a rábízott nyájért való önmegtagadást. »A jó pásztor életét adja a juhokért«. Szükség van a lelkésznevelés reformálására, amely egyrészt kizárja a törvényszerű vallásosságot, amiben a termékenyítő erő vajmi kevés, másrészt önmagunkba és az evangéliumba való mélyedésre késztet. E mellett szükséges a tudományos képzés, mivel e nélkül a lelkipásztort éppúgy nem képzelhetjük el, mint a szőlőmívest kapa, az aratót kasza njélkül. Ezért szükséges a parochiális és a gyülekezeti iskolai könyvtárak szer-