Dunáninneni Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1940

1940. október

10 mint a roncsolt hajó szétzilált népe, a csüggedés zsákmányaként a halál félelmével küzdött a tornyosuló hullámok száguldó ruhama ellen, ő mint próféta erős hitét átplántálta nemzete lelkébe s a mardosó kétség helyét az életvágy s életakarás, a tettrekészség, a nemzetmentes szent szándéka foglalta el. Megérezte, hogy Isten csak próbálja az ő népét s mint a szántóvető nem azért hasogatja fel ekével földje keblét, hogy fájdalmat okozzon, hanem, hogy megtisztítva, minél több és minél gazdagabb kalász teremjen a hantokon, Isten atyai feddése sem halálos büntetés, hanem nevelés az ő szent országa felé. Szentül hitte és hirdette is, hogy Isten igazságszolgáltatása megindul történelmi útján s elsöpör minden emberi önzéssugallta béketákolmányt. És most, amidőn az isteni igazságszolgáltatás irama valósággal meg is indult, szivünk hálaáldozata száll Istenhez, az igaz hódolat Kormányzónk fenkölt személyisége felé s buzgó imádságunk kéri a Mindenség Urát s népünk pásztorát, hogy gondviseléssel virrasszon tovább is nemzetünk s annak az igazi történelmi nagyságok szintjéig emelkedett vezére felett. Amidőn az elszakított Erdély szinte könyörögve nyújtja felénk kezét, hogy egyesítsük azokkal, akik már felszabadult karokkal és felszabadult lélekkel borulhatnak keblünkre, most is abban bízunk, akinek bölcs vezérlete, higgadtsága és bölcsessége a jobb jövendő kárpitját felszakította előttünk. Fény nevére, áldás életére! Javaslom, hogy egyházkerületünk mai közgyűléséből táviratban jelentsük hódolatunkat nemzetünk újraépítőjének, Kormányzó Urunknak. Hálával az isteni kegyelem iránt, köszönet érzetével azon államférfiak iránt, akikre akarata végrehajtását bízta, idézem emlékezetbe hazánk új területgyarapodását a keleti végeken, amelyet nemzetünk csak részleitörlesztés gyanánt fogadhat el azon szolgálatért, amelyet önfeláldozó harcaival évezred folyamán a keresztyén világnak s a nyugati közműveltségnek tett. E gyarapodás egyházunknak, nevezetesen a tiszai kerületnek hat anyaegyháza s két leányegyházat adott vissza. E gyarapodás nemzetünkre is, egyházunkra is új kötelességeket ró. A tiszai kerület munkáját testvéri szeretettel támogatjuk, örömében, gondjában is osztozunk. Nem csupán anyagi segítségről van szó, hanem a lélek felemeléséről, esüggedésének eloszlatásáról. Visszavezetéséről a régi barázdákra. Mintha ,a baby lőni fogságról térnének vissza Kánaán földjére; az utolsó évek keserű emléke tusát vív bennök a boldogabb jövendő reménységével. A reménység fog győzni minden bizonnyal. A nemzeti közörömben egyházkerületünk gyülekezetei is méltó módon vettek részt. Két körlevélben fordultam híveinkhez e fontos időben: hálaadásra és adakozásra hívtam fel őket, hogy a csekélyből is, amit nékik töredelmes munkájuk után Isten juttatott, juttassanak a még szegényebbeknek, imádsággal és áldással gazdagítva a a kéz adományát. . A nemzet közvéleményét elsősorban a külső gyarapodás eredhiényei és a visszatérőknek a nemzeti életbe való beillesztése foglalkoztatják; a belső élet kérdései pillanatnyilag háttérbe szorulnak. E miatt enyhült a felekezetközi feszültség, bár akadnak nyugtalanító jelenségek. Felsőpetényben három év óta törölte a miniszterközi bizottság az evang. iskola községi segélyét. Egy más községünkben, ahol a evangélikusok viselik az iskolafenntartás túlnyomó részét, híveink nem birnak evangélikus tanítóhoz jutni. Mintha a XVIII. század államának szelleme újult volna fel modernebb formában.