Dunáninneni Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1936–1939

1937. szeptember

19 Egyházkerületünk éleiéből örvendetes mozgalomképen jegyezhetem föl, hogy a mult őszön öt templomszentelési végeztem: október 31-én Bicskén, november hó 8-án Nagyvelegen, szülőfalumban, ahol ugyan­ekkor a kerületi felügyelő űr megragadó szép beszéddel felavatta a világháború és az 1848-iki szabadságharc hőseinek emléktábláit; novem­ber hó 22-én Vérteskethelyen, október hó 18-án Dorogon a közös protestáns templomot Medgyasszay Vince dunántúli, 1937. június 27-én pedig Agárdon Ravasz László dunamelléki református püspökkel. Mind a két ünnepély a testvériségnek közös ünnepe volt, s emelkedett érzésekkel távoztunk el onnan. Benső meghatottsággal kell megemlé­keznem a bicskei református gazdákról, akik az erőtlen evangélikus gyülekezet templomépitését azzal támogatták, hogy az összes fuvart, mint szeretetmunkát ingyen teljesítették. Minden templomnak megvoltak a jó­tevői, akiknek névsorát külön közlöm. A szórványgondozás munkáját, mint lelkemhez forrott munkát az elmúlt évben is szeretettel végeztem. Törekedtem megismerni azon te­rületeket, ahol a hivek összegyűjtése, szervezkedése megindult, — saj­nos emberi erőm korlátoltsága nem engedte, hogy minden fontos őrhe­lyet meglátogassak. A mult évi kerületi gyűlés után következő vasárnap Somoskőn határszéli gyülekezetünkben tartottam istentiszteletet. Vízke­reszt ünnepén (1937. január 6.) iktatattani be Esztergom és Dorog uj tisztviselőit és egyháztanácsát; virágvasárnapján Dorogon előadást tar­tottam a bányász-othonban; pünkösd első ünnepén Balassagyarmaton hirdettem igét s utána részt vettem az egyhá?i közgyűlésen; Pünkösd második ünnepén Szügyön végeztem igehirdetést és utána közgyűlést tartottam, amelynek tárgya részint az egyházközség és filiák viszonyá­nak uj alapra helyezése, részint a régi templomnak renoválása volt. A leányegyházak sorban kinyilatkoztatták, hogy Szügy kötelékében óhajta­nak maradni, az egy (polyszög kivételével, mely földrajzi viszonyok miatt inkább Balassagyarmathoz való csatlakozását óhajtja. A hivatalos eljárás eredménye remélhetőleg oly megoldás lesz, mely a közegyház érdekeinek megfelel. Dorogon junius 6-án konfirmációt végeztem; aug. 21-én és 22-én magjelentem Érden, előadást tartottam és igét hirdettem. Örömmel győződtem meg arról a gazdag lelki buzgóságról és elisme­résre méltó pásztori gondozásról, mely Érdet a közeljövőben evangélikus központtá és önálló missziói egyházközséggé fogja emelni. Október 1-étől külön missionárius segédlelkészt küldök Érdre a gyülekezet meg­szervezésére, a vallástanítás és igehirdető szolgálat végzésére. A segéd­lelkész működését a fehér-komáromi esperes, paróchus lelkész ellenőrzi. Junius 20-án Tordason pappá avattam Nagy Tibort, akit a fehér­komáromi esperes mellé rendeltem segédlelkészül. Az ő avatását az őszön ujabb lelkészjelöltek avatása fogja követni és pedig Hegyeshalmon. Szeptemberben tartjuk az első lelkészi vizsgálatot. Mivel egyházunk ér­deke kívánja, hogy a lelkészképzés az egyetem kapujánál ne érjen véget, a kerületbeli segédlelkészeket barátságos colloquiumra és konferenciára Templon-szen­telések Szórványgondozás Lelkész-avatás

Next

/
Oldalképek
Tartalom