Dunáninneni Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1936–1939

1937. szeptember

20 Iskoláink színvonala Püspök hivatalos megjelenései Gömbös Gyula miniszterelnök elhalálozása gyűjtöttem össze. Ez összejövetelek célja: tanulmányaik, olvasmányaik ellenőrzése, irányítása, a gyülekezeti életben szerzett tapasztalataik meg­beszélése, egyházi törvények, szabályrendeletek magyarázása. Olvasmá­nyaikról dolgozatokban számolnak be. Remélem, hogy e kezdeményünk Isten segítségével sok áldást fog teremteni közegyházunk javára. Örömmel emlékezem meg iskoláink túlnyomó részének magas szín­vonaláról, amelyet az állami hatóságok is elismernek. Kevés kivétellel ügybuzgó, önmagukat folyton mivelő tanitók oktatják gyermekeinket; le­győzik azt a nehézséget is, amelyet az iskolai felszerelés esetleges hi­ányos volta okoz. Tanítóink nem érik be a hiványszerű munka elvégzé­sével; mint a lelkipásztorok megértő munkatársai résztvesznek az egy­házépitő munkában. Egy ily kiváló munkaerőt, Jeszenszky Margit ba­lassagyarmati tanítónőt igazgatói címmel tüntettem ki és a róla szóló okiratot személyesen adtam át a pünkösd első ünnepén tartott díszköz­gyűlésen. Az emuit közigazgatási év folyamán három tanítónk lépett elő a VII. fizetési osztály 3. fokozatába. A többi igényjogosultra a követ­kező évben remélhetőleg szintén sor kerül. 1936. szeptember 30-án a mosoni és fejérkomáromi lelkészekből s egyháztagokból alakult küldöttséggel megjelentem Győrött, a dunántúli kerület közgyűlésén s kerületünk nevében üdvözöltem D. Kapi Béla püs­pököt 20 éves püspöki jubileuma alkalmán; 1937. május 4-én Béren, Mihalovics Samu esperes 40 éves lelkészi jubileumán és a kerület ne­vében üdvözöltem. Május 9-én elnöktársammal, Podhradszky János, Kar­dos Gyula esperesekkel, Csatáry Elek egyházmegyei felügyelővel részt vettem Sopronban, a hittudományi kar elhunyt tiszteletbeli doktorainak emlékünnepén, ahol részemre tartották fenn azt a kegyeletes tisztet, hogy boldogult elődömről, D. Kiss Istvánról megemlékezzem. Az emlékünne­pen az egyetemes egyház képviseletében jelen volt D. báró Radvánszky Albert egyetemes felügyelő és D. Kapi Béla püspök, az egyetemes köz­gyűlés egyházi elnöke. Ugyancsak részt vettem dr. Vietorisz Józsefnek, a Tranoscius magyar fordítójának Kisfaludy-társasági székfoglalóján, Szé­csényben és Vanyarcon az új lelkészek, Szirákon és Nagybörzsönyben az új felügyelők beiktatásán. Üdvözöltük Wenk Károly volt mosoni es­perest kormányfőtanácsosi kitüntetése alkalmakor. E helyütt felhívom a köz­gyűlés figyelmét arra, hogy dr. Schneller István, volt pozsonyi theol. akadémiai, utóbb kolozsvári egyetemi tanár, a hazai pedagógusok köz­tiszteletben álló Nesztora, aug. hó 3-án töltötte be 90-ik életévét. Isten kegyelme patriarchai kort engedett néki e földi mezőn s tisztelettel ha­jolunk meg rendkívüli tudományos és nevelői érdemei előtt. Javaslom, hogy közgyűlésünk őt ez évforduló alkalmán jegyzőkönyvi kivonatban üdvözölje. Egyházkerületünk méltó módon vett részt a nemzet nagy halottjá­nak, boldogult Gömbös Gyulának végső tisztességtételén. A kerület püs­pökének vezetésével 25 kerületbeli lelkész jelent meg a ravatalnál és kisérte halottunkat nyugvóhelyére. Körlevélben hívtam fel a gyülekezetek lelkészeit,

Next

/
Oldalképek
Tartalom