Dunáninneni Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1936–1939

1938. szeptember

kifelé különleges értékkel fognak hatni. Vigyázzunk tehát, ennek tudatában tartsuk rendben portánkat, amelynek képe éppen az elmúlt nyár folyamán is megnyugvással tölthette el a nemzet jövőjében rendületlenül bízó minden magyar ember lelkét. Becsületes, megértést kereső és megértést találó lélekkel ünnepeltünk, méltóságteljesen, hűen ahhoz a meggyőződéshez, amelyet nemzetünk imént vázolt útjának ismerete és átlátása parancsol. Felismertük jelentőségét a világ katholikusai által csonka hazánkban tartott ünnepi gyülekezésnek is. Ez a lélek legyen uralkodó a közeljövő sorsdöntő útfordulóin. Édes-testvéreinkkel: a református magyarokkal szintén őszinte és zavartalan a viszonyunk. Efelett őrködünk és ezt a viszonyt elmélyítenünk mindannyiunk kötelessége. A világ magyar reformátusainak Debrecenben tartott gyűlése és ünnepi találkozója a magyar reformátusság azonos, egységes érzéseiről tett tanúbizonyságot. De ezenfelül belőlünk, magyar evangélikusokból is a velük való együttérzés, őszinte öröm és ünnepi hangulat érzéseit váltotta ki ez a nagygyűlés. Az itt elhangzott kijelentések, a református magyarság debreceni világtáborozásán hallott szavak, a magyar reformátusság egyházi vezérének az egész magyar protestantizmus érzéseit kifejező, bölcs megállapításai itt, a mi gyűlésünkön is visszhangzanak még lelkünkben. Innen is küldjük testvéri üdvözletünket mindazok felé, akiket illet. Résztveszünk a magyar reformátusság ezen és minden örömében, de bánatában is. Kegyeletes érzésekkel emlékezünk tehát az időnekelőtte kidőlt, színtiszta magyar anyagból faragott, egyenes és erős, bölcs, melegszívű s irántunk mindenkor őszintén megértő férfiúnak, Makláry Károly tiszántúli református püspöknek halálára. Ugyanekkor bízó reménykedéssel, szeretettel és a megbecsülés igaz érzésével üdvözöljük megválasztott püspökutódját, a kiváló elődök méltó leszármazottját, a tudóst, a protestáns testvériségnek is mindenkor megértő munkását: dr. Révész Imrét. Ugyanezek az érzések szállnak lelkünkből az elszakított Felvidék reformátusainak új, kitűnő püspöke, Sörös Béla felé. Most térjünk vissza református testvéreink otthona körüli szemleútunkról s álljunk meg egy pillanatra a magunk portája előtt. Oda betekintve, elsőnek kiváló, mindanynyiunk által őszintén megbecsült és szeretett egyetemes egyházfelügyelőnket, báró Radvánszky Albertet látjuk, aki immár másfél évtizede tölti be az általa mindenkor és min-