Dunáninneni Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1935. Rendkívüli közgyűlés

1935. szeptember

íá sem lesz átlátszatlan burok, amely az isteni igazságot eltakarja, hanem tiszta tükör, amely százszoros fénnyel tündökölteti a szivek felé. Az élő hit és élet teszi tükörré. Egyházunk elé Isten ugyanazt a hivatást tűzte életcélul, mint a török vész és reformáció századában, a nagy nemzeti összeroskadás után: az Igét, az evangéliomot beoltani az egyéni életbe, jelmondatok sorozatából életelvvé és élő hatalommá tenni; megértetni a benne kegyelmi ajándékul adott örömizenetet: megostorozlak, Äe el nem vesztelek 1 Isten szeretetét hirdetni az emberiség iránt és az emberek szeretetét egymás iránt. Felébreszteni újra a bizalmat, hogy fáradságunk nem vész kárba és verítékünk nem omlik hiába. Meg kell kezdenünk a harcot az ifjúság lelkéért, hogy érezze szeretetünket és bizakodva tekinthessünk a jövőbe; egyháztartó oszloppá nevelni, hogy ha mi a természet rendje szerint kidőlünk, legyen, aki nyomunkba lépjen és építő munkánkat tovább folytassa. Ha ezt a harcot elvesztettük, egyházunk, de nemzetünk is szétmállik, mint esőáztatta vályograkás. Föl kell keresnünk az elhagyott árvákat, hogy nyomortanyák gyermekeiből bűntanyák martalékaivá ne sülyedjenek. Hajdan az elrablott vagy adóban elszedett magyar gyermekekből nevelődött a janicsárhad, mely érzéketlenül vetett üszköí a szülői ház fedelére, hamvasztotta el a falut, mely zsenge éveiben dajkálta; ma gondatlanságunk neveli az apátlan-anyátlan gyermekekből a társadalom, egyház és haza ellenségeit, akikből gyökerestül kiszakadt még az anyai emlő édes emléke is. Ne feledjük, hogy nemcsak a messze idegen Indiában vannak nevelésre szoruló árvák; vannak magyar árvák is, akik szeretetre szomjúhoznak; vannak erdélyi, felföldi magyar árvák, akiket idegen lelkű nevelés letör nemzetünk és egyházunk életfájáról, akikből új janicsárhadat nevelnek ellenünk. Vájjon Erdély és a felföld, a többi elszakított végek távolabb esnek-e Indiánál, hogy árváikat nem vesszük észre és csak emberhulladéknak tekintjük, amire a kemencék tüze vár? „Gtki eg? gyermekei befogad az ért nevemben, engemet fogad be." Minden keresztyén lelket és keresztyén egyházat hivunk erre az Istennek tetsző szent munkára. És ha hivó szavunkat meg nem hallanák, ha tétlenül vesztegelnének az elmúlt dicsőség jlombsátra alatt, mindent felejtő játékos gondtalansággaí éldelve, amit egy derekabb nemzedék kivívott és megszerzett, — el kell indulnunk egyedül is, — mert kevés kéz is többet építhet, ha lelke ős ösztönét követve serényen dolgozik, mintha millió és millió kéz Isten parancsa ellen ;bünös és halálos munkátlanságba zsibbad. Hiszek egyházam isteni küldetésében- Ha nem hinnék, nem kerestem volna az igehirdető göröngyös útját és nem állanék most ezen a helyen. Ez a hit avatja szent munkává minden lelkész és tanító munkáját, minden egyházi munkásét, bármely rendhez tartozzék. Nem önmagamért vagyok itt e sárvilágban, Isten eszközének és szolgájának jöttem; nem babérözönt gyűjteni halántékomra, hanem, hogy az isteni kegyelem