Dunáninneni Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1935. Rendkívüli közgyűlés

1935. szeptember

to sugarát ragyogtassam. E hitnek kell élnie az egész egyház köztudatában, mert enélkül nincsen hódító ereje. E hit lángja égett a reformátorok lelkében. Nem mondunk le arról a jogról, hogy az evangéliom világosságát elvigyük oda, ahol üdvözitö erejét még nem ismerik. De ezeket se keressük most messze, idegen népek között. Itt a csonka hazában tízezer számra élnek oly lelkek, 30- 40 kilométer távolságra templomtól, lelkésztől, akik szomjúhozzák az evangéliom világosságát; lelkök megaszik a kietlen szárazságban és sok helyre még egy Bibliát, énekeskönyvet, kátét sem küldhetünk és néma fájdalommal viseljük lassú elvesztésüket. Szórványegyház vagyunk és nem tudunk, nem merünk számot adni a ránk bizott lelkekről, mert számuk apadtan-apad s lassanként egy árva korhadt harangláb és elnémult harang hirdeti, hogy ott híveink éltek valaha, de elszéledtek, vagy eltűntek, — kiáltó vádul azok ellen, akik nem törődtek sorsukkal. Luther-Társaságunkra vár az a feladat, hogy áhítatos könyvekkel, hitvédelmi iratokkal táplálja őket elhagyottságukban. De erőforrás nélkül minden törekvés megbénul. Nem szabad visszariadnunk az áldozatoktól, hogy a szórványban élő leikeket megmentsük. Hisz nem csupán egyházunknak mentjük meg, hanem nemzetünknek is, mert a protestantizmus a magyar nemzetnek oly erőtartaléka, amit gondatlan nemtörődömséggel eltékozolni halálos bűn. Egy szórványegyháznak sokkal nehezebb a helyzete, több, kegyetlenebb élet-halál küzdelme van, mint annak, amely tömegekre támaszkodhatik. Mi éppen azokat a területeket vesztettük el, ahol híveink tömegesen laktak, a felvidéket a Szepességgel és bányavárosokkal, Pozsonnyal együtt, a Bácskát hatalmas arányú gyarmatosító és telepitó erejével, a nyugati végeket, Erdélyben a Királyföldet. Veszteségünk megmérhetetlen, — mert nem csak lélekszámot vesztettünk, hanem iskolákat, könyvtárakat, ősi fészkeinket. Mégse riadunk vissza a küzdelemtől, mert egyházunk s általában a protestantismus ereje nem lélektelen számokban van, hanem fajsúlyában, szellemi és erkölcsi értékeiben. Amig lesz gondolkodó ember a földön, aki hisz saját gondolata igazságában, lesz eszmeharc is; legyen is, mert az elnémulás — sötét halál, — de amig eszmék, világnézetek küzdenek egymással, — a küzdő lelkek ne gyűlöljék, hanem szeressék egymást; érezzék meg, hogy az igazság tiszta s önzetlen keresése testvérekké avat és Krisztus nem gyűlöletet, hanem szeretetet hagyott ránk örökségül. A mi fegyvereink nem testi fegyverek, nem is adatott nekünk a fegyvernek hatalma. Krisztus nem arannyal és ezüsttel, nem dárdával, nem paizszsal, hanem isteni tanításával, tiszta szent életével, ártatlan szenvedésével és halálával hódított meg és tett tulajdonává engemet, — én sem harcolhatok más fegyverrel, aki tanítványának vallom magamat. Lehet, hogy az önvédelem ránk kényszerit más eszközöket, de győzni csak krisztusi fegyverekkel lehet. Hol vannak az ő vádolói, a Kajafások és Annások, a farizeusok, a hatalom gőgős birtokosai ? Eltűntek; a megbilincselt Jézus él és uralkodik. Bár a világhelyzet, a szélsőségek harca pillanatnyilag nem kedvez a protestantizmusnak,