Dunáninneni Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1935

1935. szeptember

az édesapai kezet, amely váratlanul, de bizonyára a te bölcs és örök terveid szerint — elvette tőlünk főpásztorunkat, a mi fehér-ruhás emberünket. Bár vérző és csonka szivvel áldozunk most emlékének, bár nagyon fáj látni, hogy megszokott helye most üres közöttünk mégis zúgolódás nélkül nézünk fel Hozzád s az első szó, ami szivünkből fel felé kér utat — mégis a hála szava. Hálát rebegünk neked azért a határtalan nagy kegyelemért, hogy nekünk adtad őt s mi hosszú esztendők küzdelmei között a magunkénak mondottuk őt! Hiszen bármennyire is lesújt az elmúlás gondolata, bármennyire fáj, hogy a mi életünk rövidre szabott, mégis mindig újra meg újra felemel és mégis mindig ujabb és ujabb küzdelmekre késztet az a tudat, hogy valamennyien hazafelé sietünk és hogy a mi életünknek értékét nem a tovatűnő éveknek a sokasága, hanem a Hozzád való hűségünk mértéke szabja meg. Ha a mi fehér-ruhás emberünket korábban vetted is el tőlünk, mint ahogy azt mi szerettünk volna, mégis tudjuk, hogy ő is hazament és érezzük, hogy hűséges szolgálatban eltöltött életének gazdag tanúsága és áldása a lelkünkben maradt. Óh! legyen ezért szent Nevednek hálaadás és magasztalás! De mi most — Atyánk — nemcsak hálával magasztalni, de kérni is akarunk! Kérni akarunk, hogy a mi nagy árvaságunkban ne hagyj el minket! A mi fehér-ruhás emberünk egész élete győzelmes csatákról, hűséges szolgálatról, szeretetről, békességről prédikált nekünk. Óh őrizd meg közöttünk prédikáló lelkének eme drága ajándékait! Hadd járjon előttünk továbbra is a mi küzdelmeink és szolgálatunk utján — mint hős, fehér ruhában. Nekünk pedig adj erőt, hogy tudjunk járni utána, hogy mi is abban a hajlékban találjunk majd örök lakóhelyet, ahol újra találkozunk vele. Az özvegyen maradt hitves s az árván maradt egyházkerület szivét töltsd tele a vigasztalások sebeket gyógyító drága olajával, hogy minél hosszabb ideig nézünk utána, annál nagyobb örömmel várjuk a vele való találkozás boldog pillanatát. Előresietett főpásztorunk szeretet tékozlásában elfáradt és megpattant szivének és testének adj csendes pihenést, fehér ruhába öltözött lelkének pedig boldog lakozást hajlékodban, szent Fiad, a Jézus érdeméből Ámen. Az imaházat zsúfolásig megtöltő gyászolók kegyeletes együttérzéssel hallgatták a hirdetett igét s bizakodó reménységgel s hitbeli megnyugvással zárták lelkükbe azt a boldogító tudatot, hogy az igazakra haláluk után örök élet vár.