Dunáninneni Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1935

1935. szeptember

I ! ( H I B Zsoltárköltő Örömének ez az Önkéntelenül feltörő ujjongása zengett Nógrád arany kalászokat ringató dombjai felett... Az egyre szaporodó gabonakeresztek glédába sorakoztak, mintha díszmenetben óhajtották volna leróni hódolatukat az áldásokat osztogató égi Gazda előtt. Suhogott, pengett a kasza, vidáman csengett az aratók dala s az aratók dalában egyazon melódiára zengett a hálás szívek éneke: »Dicsérjétek az Urat, mert igen jó, mert mindörökké van az Ó irgalmassága!« (I. Krón. 16. 34.) De ime! Az aratók kezében egyszerre csak megtorpant a munka és ajkukon elnémult a dal!... Nógrád arany kalászokat ringató dombjai felett átsuhant és megállt egy komor tekintetű, kegyetlen arató és kaszát emelt. Csak egyet sújtott... csapására csak egy kalász dőlt ki a sorból, egy nemes, érett kalász és nemcsak Nógrád dombjai felett, de egész egyházkerület szivéből egyszerre felsírt a fájdalom: »Elesett a mi fejünknek koronája! Oh! jaj nekünk!« (Sir. 5. 16.) A levágott nemes kalászra emlékezve, fejünk leesett koronáját gyászolva gyűlt most össze csonka kerületünk pásztor nélkül maradt nyája csonka hazánk határmenti csonka városában. Ide jöttünk, mert hiszen annak a nemes kalásznak a ledőltével, a mi szivünkről is leszakadt egy darab, ami 12 esztendőnek a szeretet, a tisztelet és a hála szálaival hozzánőtt s aminek a leválásával most a mi szivünk is csonka maradt. S milyen megható és megkapó látvány, mikor a csonkaszivek a róluk leszakadt szívdarabot keresve, egymás kezét fogva, kitágult szemekkel néznek a magasba, mert tudják, hogy akit keresnek, annak valahol ott fent kell lennie abban az igazi és egész hazában, ahol fehér-ruhát viselnek azok, akik győztek az élet felett. Milyen megható látvány az, mikor a megvérzett szív sebére gyógyulást nem a földön keres, hanem a magasságos mennyekben, ahonnan alászáll a földre minden vigasztalás! Es milyen boldog lehet a halál tőrével megsebzett s az árvaság fájdalmával megkínzott szív, mikor ott fenn, a magasban meglátja azt, akit keres... megszabadítva a földi nyomorúságok kötelékeitől, fehér-ruhába öltöztetve,... homlokán a győzelem koszorújával. Magasba néző, egeket kutató szemekkel keresni azt, akit elvesztettünk ... ez a legigazibb, a legmeghatóbb gyász és legkeresztyényibb hódolat eBiunyt szeretetteink emléke előtt. így akarunk mi is most gyászolni, emlékezni és vigasztalódni. Kutató szemekkel imádkozó lélekkel nézünk a magasba a mi elköltözött főpásztorunk után, aki I. immár fehér ruhát visel, mert győzött, II. aki nevét kitörölhetetlenül bele irta az élet könyvébe és III. akiről maga Jézus tett vallomást az Atya előtt. I. Gyászoló Testvéreim! Ha igaz az a sokat hangoztatott tétel,