Dunáninneni Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1934. Rendkívüli közgyűlés

1934. június

10 D. Kovács S. üdvözlése c) D. Kovács Sánäor egyetemi tanár, egyházkerületi főjegyző a kerület tisztviselői nevében: Nagyméltóságod lelkének hitvallásszerű megnyilatkozása és a viszhangúl elhangzott bensőséges beszédek után önkéntelenül elénk bukkan a kérdés: vegyülhet-e még új szín és új hang a bizalom és ragaszkodás e megható harmóniájába? Amint a nap világa minden harmatcseppben új fénnyel tükröződik és mindegyiken észlelhetni egy sugárszilánkot, ami a többiben nincsen meg, — a tisztviselői kar bizalomnyilvánitása kiegészíti, teljessé teszi közgyűlésünk képét. Nélküle csonka lenne. A kerület egyetlen alkotó eleme sem süllyedhet ma csüggedt némaságba. A hallgatással önmagát ítélné el. Ugy érzem, hogy komornak indult, de a lelki felszabadultság és a bizakodó egyházi öntudat fölemelő ünnepévé magasztosult közgyűlésünkön, a közös érzelmi láncba kapcsolódó lelkek általános hangulatában, melynek hulláma átcsapott rajtunk, földi szemnek láthatatlanul, de hívő szívnek érezhetően — jelen van a kereszt. Nem a templomok megszokott dísze, mely — fájdalom! — gyakran palástol hozzá méltatlan jelenségeket, hanem a golgotai kereszt, amelyről szerte sugárzik a lelkekbe az a gondolat, hogy Jézus önként vállalt szenvedése által költözött Isten igazában szivünkbe, a belső, lelki emberbe; általa lett hitünknek fejedelmévé és mi is szeretetből vállalt szenvedés útján emelkedhetünk legbiztosabban, legközelébb Ő hozzá. „Aki nem veszi fel keresztjét és nem követ engem, nem méltó az énhozzám." S aki viszont fölemeli a keresztet, hogy Mestere nyomán hordozza, azt a kereszt is fölemeli soha nem álmodott tiszta, portalan és ködtelen magasságokba, ahonnan a két életnek, a földinek és mennyeinek kapcsolatát nem homályos beszéd tükrén át látja részekre szaggatva, hanem teljes egészükben, csonkitatlan valóságukban. A lelket az igazság ereje e föld felett való éther világban oly ellenállhatatlan hatalommal ragadja magával, hogy élő tudattá érik, ami előbb csak bátortalan sejtésképpen borongott benne: én a Krisztusban élek és a Krisztus énbennem él. Vezérünk keresztje felemelte a mi lelkünket is. Érezzük, hogy sohasem állt oly közel hozzánk, soha sem volt annyira a miénk, mint épen megpróbáltatása nehéz napjaiban. A kereszthordozóknak Istentől drága kincs és szent örökség jutott osztályrészül. Mig a kereszt terhétől roskadoznak, a szenvedés töviseitől véreznek, a Golgota ormán túl látják azt a csillagot is, mely a napkeleti bölcseket vezette, mely megállt a bethlehemi jászol felett az égbolton, mely minden emberi ékesszólásnál ékesebben, szűnös-szüntelen hirdeti nekünk az isteni szeretet mérhetetlenségét; hirdeti, hogy a kereszt voltakép nem a szenvedés, hanem a szeretet jele; az szenved, aki igazán szeret; hogy a kereszt útja a menyország, isteni dicsőség útja; hogy a szenvedő lélek gyötrődését szent és boldogító béke váltja fel. E világ üthet sebet, a seb fájhat is, de az isteni kegyelem áldott bal-