Dunáninneni Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1934. Rendkívüli közgyűlés

1934. június

6 Bizottság kijelölése Dr. Sztranyavszky ker. felügyelő fogadtatása Ker felügyelő válasza A világi elnök kérdi a közgyűlést, elfogadja-e Kardos Gyula két indítványát. A közgyűlés mind a két indítványt általános helyesléssel elfogadta s határozati erőre emelte. 4. A világi elnök felkéri a püspököt, tegyen javaslatot, névszerint kikből álljon az a bizottság, amelyik elmegy a kerületi felügyelőhöz, hogy vele a közgyűlés határozatát közölje s őt a közgyűlésen való megjelenésre felkérje. A püspök javaslatára a közgyűlés ezen bizottságba dr. Kovács Sándor vezetése mellett Wenk Károly és Fabini Henrik közgyűlési tagokat küldi ki. A bizottság küldetésében azonnal távozik s visszaérkeztéig az elnökség a közgyűlést felfüggeszti. 5. A bizottság élén a közgyűlésen megjelent kerületi felügyelőt a közgyűlési tagok felállással, szűnni nem akaró tapssal, lelkes éljenzéssel fogadták s a közgyűlés egyházi elnöke csak percekig tartó várakozás után mondhatta el következő beszédét: „Kegyelmes Uram! Az egyházkerületi közgyűlés küldöttsége megvitte Nagyméltóságodnak az egyházkerületnek azt az egyhangúlag hozott határozatát, hogy Excellenciád lemondását el nem fogadja. Az egyházkerületi közgyűlés ezzel a határozatával kifejezésre juttatta azt a meggyőződését, hogy Nagyméltóságod kiváló egyéniségére, közismert hithüségére és egyházszeretetére az a különben fájdalmas körülmény, mely akkora sebet ütött apai szivén, a legkisebb árnyékot sem vetheti és kifejezésre juttatta azt a forró óhaját is, hogy ezentúl is Nagyméltóságodat óhajtja látni világi elnöki székében, amelynek már eddig is annyi fényt kölcsönzött, annyi dicsőséget szerzett. Ezek után mélységes tisztelettel kérem Nagyméltóságodat, vonja vissza lemondását, foglalja el újra világi elnöki székét s ezzel boldogítsa egyházkerületét s az egész magyar evang. egyházat." A közgyűlés a püspök szavait ismételt tetszésnyilvánítással kísérte, majd feszült figyelemmel, bensőséges együttérzéssel s ünnepélyesen meghatódott lélekkel, állva hallgatta a sajgó apai szívnek nem ritkán könynyeket fakasztó, de egyben a rendületlenül hithű léleknek felmagasztaló megnyilatkozását a következőkben : „Isten látja a lelkemet, hogy amikor lemondásomat közöltem, nem az volt a szándékom, hogy magamat az egyházkerület közgyűlése által ünnepeltessem. Ugy éreztem, hogy kötelességemet teljesítem akkor, amikor az egyházkerület közbizalma folytán az élre, felelős állásba jutottam, magamra nézve szigorúan értelmeztem azokat a konzekvenciákat, amelyek bekövetkeznek, ha vezető ember családjához tartozó vétkezik az egyházával szemben. Tudom, hogy a nagykorú fiú cselekedeteiért az apa nem felelős s hogy mégis teljes mértékben felébredt bennem a felelősség, azt természetesnek találja mindenki, aki tisztában van közéleti elveimmel. •