Dunáninneni Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1934. Rendkívüli közgyűlés

1934. június

7 A hithüséget családomtól úgy örököltem, hogy ez a hűség a jö­vőre nézve is fenntartandó, s mert ezt az álláspontot nem tudtam érvé­nyesíteni, úgy láttam, le kell mondanom. Nem tartozik a nyilvánosság elé érzéseink folyamata, sok esetben vihara. A közgyűlés elé csak az tartozik, hogy bizalmát magamra nézve kötelezőnek elismerem. Amilyen mértékben tartottam kötelességemnek, hogy a konzekvenciákat magamra és családomra nézve is érvényesítsem százszázalékos mértékben, ugyan­így kötelességemnek tartom nem vonni ki magamat a konzekvencia alól, amely bekövetkezett rámnézve az egyházkerületi közgyűlés egyhangú, megtisztelő elhatározása alapján. Állásomat tündöklő dísznek minősítem, de azt nem a dísz meg­szerzésének vágyából vállaltam, hanem evangélikus egyházunk iránt ér­zett kötelességem parancsából. Politikus ember számára egyházi tisztségeket vállalni sokak szerint nem indokolt, mert számos esetben akadály lehet a politikus számára az, ami egyházi szempontból kötelesség. És ha, mint politikus, mindezek tudatában vállaltam az egyházkerületi felügyelői tisztet, úgy érzem, jog­címet szereztem arra a kijelentésre, hogy éppen egyházam számára kí­vántam elégtételt szerezni és egyúttal levonni azokat a következtetése­ket, amelyek egyházam jövője és a nemzeti társadalom békéje szempont­jából kívánatosak. A reverzális kérdésében másodízben jártam kálváriát s szükségét éreztem annak, hogy a magam elhatározását akként alakít­sam ki, hogy a jövőben mentől kevesebb testvéremnek jusson ki ilyen megpróbáltatás. Amilyen mértékben hü vagyok evangéliumi hitemhez, olyan mér­tékben becsülöm mindenki más hitét is, ha krisztusi tant szolgál. Krisz­tus a keresztyénségben nem ellenségeket akart egymással szembeállítani, hanem testvért testvér mellé akart hozni és Isten szolgálatán keresztül az embereknek akart használni. Nem tévesztenek-e utat azok, akik Krisztus követőinek táborában nem megértést, hanem — sok esetben túlbuzgósággal — meghasonlást idéznek elő? És ha áll ez általános vonatkozásban, kérdezem, nem fo­kozott mértékben áll-e reánk, csonkított magyarokra? Az a meggyőző­désem, hogy a magyarság széttagoltsága és a megszállott területeken három millió magyar helyzete a csonkaországi magyarokat kell, hogy egymás mellé állítsa. Nem tartom kétségesnek, hogy ez a felfogás min­denütt ugy él, mint a magam lelkében és legfeljebb túlbuzgóság jelent­het pillanatnyi gátat, amelyet kölcsönös jóindulattal s az illetékes ténye­zők közreműködésével elhárítani nem lesz lehetetlen." Megköszönte ezek után az egyházkerület bizalmát és hangsúlyozta tanulságként, hogy az egyház életén belül is minden hithű evangélikus­nak és becsületes magyarnak teljes tudatában kell lennie a kötelessé­geknek. „Ma — úgymond — a kötelességteljesítés fogalmát sokan sok­kal lazábban értelmezik, mint azelőtt; könnyen keresnek az emberek magyarázatokat sok olyan kérdésben, amelyben a lelkiismeretnek kellene

Next

/
Oldalképek
Tartalom