Dunáninneni Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1931
1931. október
60 marad az egyháztörténetnek két évre való felosztása — úgy szükséges, hogy már az előző osztályokban is halljon a gyermek főképen Luther koráról némi egyháztörténetet, viszont a bibliaismertetést is meg lehetne osztani úgy, hogy az V. osztályban az ótestámentom s a VI. osztályban az ujtestámentomi bibliaismertetést vennék elő. Ha az anyag beosztása fentiek szerint revideáltatott, föltétlenül szükséges a tankönyveknek a gyermek lelkéhez mért átdolgozása és pedig úgy a bibliai történeti anyagnak, valamint a káténak és egyháztörténetnek is oly átdolgozása, mely a mai idők paedagóiai elveit szem előtt tartja; ezenkívül a tanítók kezeibe egy külön szakszerűen megírt vezérkönyv kellene a vallástanításhoz, a mely felölelné mind a VI. osztály anyagát. E téren a nyíregyházai tanítók munkája alapkő lehet, amely a szó teljes értelmében módszeres és legelső. E vezérfonál, úgy mint a ref. testvéreknél, pályázat útján volna elkészítendő. Kívánatos volna az osztatlan iskolára való tekintettel, a valláskönyvek külön kiadása, elkülönítve a többi tankönyvtől. Az elemi iskolák számára kijelölt 45 ének csoportosítása, kiválasztása — úgy amint azt egyet, gyűlésünk 1925. október 22-iki közgyűlésében elfogadta — teljesen szakszerű és helyes. Érthetetlen, miért kellett az elemi iskolai tervezet példányaiba mégis a régi, helytelen, a gyermek hangterjedelméhez nem illő énekszámokat felvenni? Ez a csoportosítás már a múlté, maradjunk meg az újnál. Azonban 45 ének megtanítása kevés. A hol a Kapi-féle dunántúli énekeskönyv van bevezetve, vagy a Tranoscius, legalább 70—80 dallam tanítása lenne szükséges, mert egyébként a gyermekek nem fogják tudni énekelni a gyülekezettel a dallamokat. így állag egy osztályra 12—12 dallam jutna, vagy pedig alkalmas beosztással az I—II. osztályban 8—8, a III. és IV. osztályban 12 12 és V- VI. osztályban 16 -16. Kis buzgalommal szépen elvégezhető. Az énekdallamok a Kapi-féle kis Koráikönyv szerint tanítandók s ehhez kell lassan fokozatosan a gyülekezet éneklési variánsait átformálni s helyesbíteni. Ennyit az elemi iskolákról. A fejérkomáromi esp. Tanítóegyesületének az a határozata, mely szerint ezt az uj tantervet nem fogadhatja el, mert ez minimumnak van feltüntetve, pedig az 1911. tanterv Utasítása azt maximumnak tüntette fel, téves, mert a régi tanterv s ezen revideálandó tanterv is „minimum" csupán sajtóhibáról van szó. Ami most már a VIII. osztályú elemi iskola felső tagozatának vallástananyagát illeti, az abban kitüntetett V— VI—VII—VIII. osztályra vonatkozó tananyag beosztás nem helyeselhető. A tananyag beosztásnál nincs tekintetbe véve a gyermek értelmi foka. Az alsóbb fokozatokba a nehezebb anyagot osztotta be, viszont a felsőbb osztályokba a könnyűt, holott megfordítva kellene lennie. Viszont biblia ismertetésnek mind a négy fokon kellene lenni, de erre a tanítói kart külön kellene kiképezni.