Dunáninneni Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1931

1931. október

61 Tehát a tervezettel szemben a VIII. osztályú iskola részére a következő tananyag beosztás helyesebb: V. osztály: Egyháztörténet I. rész: Bibliaismertetés az ótestámentom. V(. osztály: Egyháztörténet II. rész: Bibliaismertetés, ujszöv. rész. VII. osztály: A lutheri káté egész anyagának módszeres feldolgo­zása. Bibliaolvastatás kijelölt részek szerint. VIII. osztály: Konfirmációi anyag Biblia olvastatással. Középiskolai vallástanitási tanterv. Áz egyetemes gyűlés által lebocsájtott tanterv itt is a réginek azo­nos formája, azzal a külömbséggel, hogy az V. osztályban az igen fon­tos és nélkülözhetlen „Bibliaismertetés" helyett a keresztyén egyház megalapításának történetét illeszti be érthetetlen módon. Ez ellen tilta­koznunk kell! A Bibliaismertetés oly nélkülözhetlen pillére a középisko­lák vallásoktatásának, hogy azt semmiféle pensummal kicserélni nem szabad. Annál kevésbbé szabad az ősker. történetének, a ker. egyház megalakításának történetével ezt kicserélni, mert a nyolc osztály anya­gában már kétszer is van egyháztörténet s ez az anyagrész, ha rövideb­ben is, bele illeszthető. Ha van hiány a középiskolai tantervben, úgy az abban van, hogy az I. gimn. osztályban csupán ótestámentomi történe­teket tanítunk, tehát először zsidóvá tesszük a gyermeket s azután pró­báljuk a keresztyén eszményeket lelkébe csepegtetni. A másik hiba pedig abban van, hogy egyháztörténetet későn tanulnak a III., illetve a IV. osztályban. Előfordul az, hogy valaki a IV. elemi osztályból megy a gimnáziumba, tehát az elemi iskolába nem tanult egyháztörténetet — s gimnáziumba jöve még sem az I., sem a II., sem a III. osztályban, tehát 14 éves koráig egyháza történetét nem tanulja s ha valaki a III. gimná­ziumból kimarad, egyáltalában soha nem tanul egyháztörténetet. Ezen a két szemponton kellene segíteni akképen, hogy a gimnáziumi tananyag beosztását a következőképen kellene megállapítani: I. oszt. Ó- és ujtestámentomi bibliatörténet, II. n Egyháztörténet, III. n Ó- és ujtestámentomi bibliatörténet, IV. n Hit- és erkölcstan, V. n Bibliaismertetés, VI. n Egyetemes egyháztörténet, VIL n Magyar protestáns egyháztörténet, VIII. n Keresztyén világnézlet. Ha azonban a régi tanterv maradna meg a középiskolákban, nem volna baj, mert itt sokkal nagyobb hiány és baj a jó tankönyvek hiánya. Legégetőbb kérdés az összes középiskolai vallástani tankönyvek uj meg­írása, mert a mostaniak ellen nagyon sok kifogást lehet emelni. A középiskolákban az egyházi énekek tanítását is úgy kellene sza­bályozni, hogy pontosan megjelölendők azok az énekek, amelyek a gyü­lekezeti istentisztelet szempontjából szükségesek, mert egyébként a gim­náziumi ifjúság könnyen elronthatja a gyül. istentiszteletek énekét.

Next

/
Oldalképek
Tartalom