Dunáninneni Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1930

1930. október

37 Újra átéltünk egy sötét gondterhes nehéz közigazgatási esztendőt, amelynek hála Istennek volt néhány verőfényes • napja is. Az állandó kietlen pusztaságban való vándorlásunk közben itt-ott egy-egy oázisra is eljutottunk, ahol legalább egyidőre megkönnyebült a szivünk s felüdült a lelkünk. Ez évi jelentésem gondolatmenete különben a régi nyomokon fog járni, amennyiben jelentésem első részében szólani fogok általában azokról a dolgokról, amiket az egyetemes egyház szempontjából feljegyzésre méltóknak találok, a második részében pedig szólani fogok azokról, amik kizárólag a mi dunáninneni egyházkerületünk életére és működésére vonatkoznak s csak bennünket érdekelnek. Szegény hazánk, dacára a genfi egyezménynek, még mindég végtagjaitól megfosztva, csonka testén a jóvátétel nehéz kősziklájával fekszik a földön. Nem csoda, ha ebben az állapotában egyházunkkal szemben nem tud eleget tenni már régebben vállalt s országos törvényekben is biztosított kötelezettségeinek, annál kevésbé a haladó korral járó ujabb egyházi és iskolai kívánalmaknak. Pedig ez az állapot rendkívüli veszedelmet hordoz méhében, különösen a mai válságos időben, amikor ugy látszik, a réginek romjain egy uj világ van készülőben. Mert ne ámítsuk magunkat, az a bolsevizmus, amely esküdt ellensége minden eddigi történelmi fejlődésnek, a vallásnak és egyháznak, a hitnek és erkölcsnek, .épenúgy mint a mai államnak és társadalomnak, a családnak s benne különösen az egyénnek, a mai tudománynak és művészetnek, amig egy akkora ország hatalmára támaszkodhatik, mint Oroszország s akkora elégedetlen tömegekre, mint aminőket ma láthatunk, különösen a legyőzött, megcsonkított, kiszipolyozott államokban, addig a bolsevismus állandó veszedelme és réme marad nemcsak Európának, hanem az egész müveit világnak. Ez ellen az epidémia ellen nem elég védelem a rendőr és katona, a gépfegyver és ágyú, ide lelki fegyverek kellenek, amikkel az egyházak operálnak. Minthogy azonban a legideálisabb mozgalmat sem lehet megindítani anyagi erő nélkül, azonképen az egyházak lelki fegyverei sem forgathatók a siker reményében a megfelelő anyagi eszközök nélkül. Éppen ezért felette leverőleg hatott reánk, hogy az anyagiakban éppen nem bővelkedő s különben is szegényesen dotált protestáns egyházak államsegélye nem került az állami költségvetés azon tételei közé, amik az 5, sőt 10%-os reductió alól kivétettek. Fájt, de nem zugolódunk érte, ha csakugyan állami szükség volt. Mert nincsen áldozat, mit a haza jóvoltáért meghozni nem tudnánk. Annyival is inkább, mert lelkünkben törhetetlenül él a reménység, hogy ez nem lesz mindig igy. S ez a hit, „a boldog Nagy-magyarország," nem csupán egyesek fanatikus hite, amelynek a szomszédos országok életében nincsen semmi gyökere, realitása. Ellenkezőleg ez a történelem logikája, az élet követelménye, az igazság diadala! Nem hihetem, hogy Húrban Józsefnek — a tótok nemzeti hősének és prófétájának élete és működése teljes i Egyházunk és až állam. Erős hitünk a boldog Nagymagyaromágban.