Dunáninneni Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1926
1926. augusztus
13 tesznek — mindig és állandóan a nagy alapító adományát „végrendeletben 1. alapulónak jelzik. Ez talán a kisebbik, mondhatnám szépséghiba, mert a nagyobbik hibát abban látom, hogy a Baldácsy-alapítvány hozadéka egyházkerületünk által nem lett az alapítványi ajándékozási szerződés VIII. pontjában meghatározott arányban és a tényleges szükségletek gondos mérlegelésével a kitűzött célokra felhasználva és szétosztva. Saját egyházkerületünk régi jegyzőkönyveit 1900. évre visszamenőleg átvizsgálva, megállapítom azt, hogy hosszú évtizedeken át a Baldácsyánumból kerületünknek juttatott összegeknek Va része — néhány kivételes esettől eltekintve — teljes -egészében, a szerződés értelmében és rendelkezéseihez hűen, csakis a pusztuló egyházak megmentése, ínséges egyházak segélyezése és az építkező egyházak gyámolítására lett kiadva. Annak ellenében a másik kétharmad felosztásánál kerületünk évek során át egyrészt mellőzte az alapítványi szerződés kikötéseit s illetve a kitűzött célok tényleges megvalósítását, másrészt pedig nem mérlegelte az ezen célok megvalósításánál a tényleges szükségleteknek fennforgását. Mert ahhoz kétség nem fér, hogy a csekélyebb fizetésű lelkészek javadalmazásának pótlása és a lelkészek özvegyei és árvái ínséges sorsáról való gondoskodás tényleges szüksége mindenkor oly mérvben fennállott s jelenleg is fennáll, hogy ezen szükségletek mérlegelése a szerződés értelmében mellőzhető nem volt. A csekélyebb fizetésű lelkészek, valamint a lelkészek özvegyei és árvái ínséges sorsának enyhítéséről pedig kellő gondoskodás nem történt, mert a jutalékok második 1/s része nem lett a szükséglethez képest mennyiségileg megállapítva és arányosan megosztva a püspök és a csekélyebb fizetésű lelkészek között, hanem az teljes egészében a mindenkori püspöknek lett megszavazva, viszont a jutalék harmadik Vs részéből, mely a lelkészek özvegyeit és árváit illeti meg, lettek segélyezve a csekélyebb fizetésű lelkészek és így az özvegyek és árvák szenvedtek megrövidülést. Ezek az állapotok fenn nem tarthatók, s midőn minderre a mélyen tisztelt Közgyűlés figyelmét felhívom, kérem ebben a kérdésben a megjelentek állásfoglalását, mert kötelességünk az örökalapítványi ajándékozási szerződést pontosan betartani. Gondoskodnunk kell tehát, hogy az örökalapítványi szerződés VIII. pontja értelmében a kerületünk által élvezett osztalék a tényleges szükségletek szerint osztassék meg, aminek joga egyházkerületünket illeti, s így afelett a közgyűlés lesz hivatva dönteni. Végezetül rá kell mutatnom arra is, hogy a nagylelkű adományozó 1875-ben, midőn akkép rendelkezett, hogy adományának hozadékából „csekélyebb fizetésű lelkészek javadalmazása" dotáltassék, csakis parochusokra, vagyis egyházközségek élén álló és egyházközségi lelkészi hivatalt vezető lelkipásztorokra gondolt és gondolhatott, mert 1
