Dunáninneni Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1925
1925. augusztus
9 vényt, amit fennálló egyházi törvényeink parancsolnak és amire őket 1. letett esküjök kötelezi. Az erkölcsi ideálokkal egyező és a törvényes szabályok betartásával kialakuló akaratmegnyilvánulás szabadságának és kötelező erejének érvényt kell tehát szerezni az egész vonalon és minden helyen. Az ily akaratmegnyilvánulás rpegbecsüli az értékeket, sőt az igaziak érvényesülésére mindent megtesz, a becsületes és eredményes munkát elismerésben részesiti, a törvényeket tiszteletben tartja s önös érdekeit bármely percben kész félre tenni a köz érdekével szemben. S nálunk mit látunk? Maradjunk csak a mi csonka egyházkerületünk keretein belül. Hány jelét látjuk annak, hogy funkcionáriusok, kik elöljáróikat és minden rendű és rangu munkatársaikat önzetlenül támogatni, velük egyöntetűen dolgozni s ekként szentegyházunk fellendülésén serénykedni hivatottak, — inkább egymás elkedvetlenitésén, elgáncsolásán, kicsinyes hátmögötti támadásokon, a törvényesen kialakult többség akaratának negligálásával, saját felfogásuk erőszakos keresztülvitelén dolgoznak — mint azon, hogy az esetleges félreértések feltárassanak, a nézeteltérések becsületesen és nyíltan tisztáztassanak, hogy mind ennek megtörténte után a dolgos kezek közös épitő munkára ismét összefogjanak. Nem akarok itt szólni arról a méltatlan támadásról, mely kerületi ügyészünket mult évi közgyűlésünkön való megválasztatása és beiktatása után bizonyos oldalról érte, mert az igen tisztelt közgyűlésnek módja lesz ezen esetet az ügyészi jelentés kapcsán megismerni, s arról véleményt nyilvánítani. De nem hallgathatok el egy sajnálatos esetet. Tudomásomra jutott ugyanis, hogy mult évi közgyűlésünket követöleg, egyházkerületünk legnagyobb egyházmegyéjének két lelkésze felkereste az illető egyházmegye egyik kimagasló és illusztris evangélikus tagját s annak előrebocsájtásával, hogy ők a jelenlegi kerületi felügyelővel megelégedve nincsenek, kijelentették, miszerint rajta lesznek, hogy azt elkedvetlenítve, lemondásra kényszerítsék s egyben az igy megüresedő felügyelői állást az illetőnek felajánlották. Hogy ezen sajnálatos kilengést itt szóváteszem, annak egyedüli oka az, hogy mindazoknak, akiket illet, erről a helyről adjam meg a kellő választ. Én kezdettől fogva teljes tudatában voltam annak, hogy „nehéz állás a felügyelői tisztség s a vele járó munkakör hasonlatos a tövis-bozóthoz, melynek csak tüskéi vannak, de levele és gyümölcse nincs". Ezt hangoztattam üdvözlő beszédemben boldog emlékezetű jogelődöm, Beniczky Árpádnak beiktatásakor s megismételtem Székesfehérváron, midőn ezt a diszes állást elfoglaltam. Mind ennek tudatában kijelentem és vegyék tudomásul mindazok akiket illet, hogy én erre a helyre a még csonkittatlan egyházkerület által életfogytiglan lettem megválasztva, működésemben, melyet