Dunáninneni Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1925

1925. augusztus

8 1. Mélyen tisztelt Közgyűlés! Örömmel teszek jelentést arról is, hogy az „Első Magyar Általános Biztosító Társaság", mely a mi egyházkerületünkkel a tüzkárbiztositásokat illetőleg szerződéses viszonyban is áll, folyó évi július 6-án arról értesített, hogy egyházkerületünk céljaira 2.000,000 K-át adományozott. Én ezen összeget legott megköszöntem s azt felvéve, folyó évi julius 13-án az egyházkerület pénztárába beszolgáltattam. Javasolom, hogy miután ez az összeg az egyházkerület szabad rendelkezésére bocsájtatott, adjuk annak jelét, hogy ezt a nagylelkű adományt megbecsüljük s kellően értékeljük s ezért ezen összegből örökalapitványt létesítünk az „Első Magyar Általános Biztosító Társaság kegyes alapítványa" cim alatt azzal a rendeltetéssel, hogy annak hozadéka az egyházkerület lelkész- és tanitóözvegyeinek, továbbá lelkészés tanitóárváinak segélyezésére fordítandó. Egyben javaslom, hogy a mélyen tisztelt Közgyűlés fejezze ki hálás köszönetét a jókedvű adakozónak s erről átiratilag értesítse s egyben az alapítólevél egy példányát is küldje be a Biztosító Társaságnak. Mélyen tisztelt Közgyűlés! Magyar evangélikus sorsunk és megpróbáltatásunk jelen hosszú évei alatt látjuk csak igazán, hogy szellemi és lelki kincsekben milyen gazdagok is vagyunk. És a valóságban mégis oly szegények és gyengék! Engedtessék meg nékem, hogy rámutathassak arra a jelenségre, hogy az utóbbinak oka nemcsak a külső körülmények, balsorsunk, szomorú végzetünk, de elsősorban mi magunk vagyunk. Az emberi életben az ideálokat a reáliákkal, az eszményt a valósággal az akarat köti össze. Ha ez az akarat okos és tudatos erkölcsi elvek szerint működik, úgy az akaratmegnyilvánulás az erkölcsi ideálnak is megfelel. Ha ellenben az akarat ingadozó, megbízhatatlan, az emberi önzés által befolyásolható, s ekként az egyetemes jó útjáról letérithető, úgy az akaratmegnyilvánulás szükségképen nem fedheti az erkölcsi ideált, hanem a legtöbb rossznak kutforrásává válik. Nem hiszem, hogy tévedek, ha azt állítom, hogy az egyöntetű és egyhangú s az erkölcsi ideálna-k is megfelelő akaratmegnyilvánulásban való megfogyatkozásunk egyik legfőbb oka a jelenlegi szomorú helyzetünknek. Igaz ugyan, hogy a hat év előtti összeroppanás s az azt követő gyászos idők, az emberekből fékevesztetten kitört önzés és uralomvágy változtathatott egynémely ember gondolat- és érzelmi világán és igy akaratmegnyilvánulásának helyes voltán is, de nagyon sajnálatos az, hogy ily kirobbanások, hat esztendő lepergése dacára, még most is sporadikusan észlelhetők. Mindez kötelességévé teszi a felelős vezetőknek, hogy támogatva a higgadt és egyházhü hivek által, azt tegyék s annak szerezzenek alkotmányos életünk keretein belől törvényesen ér-