Dunáninneni Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1920

1920. október

13 hogy az elfelejtett s lesújtott, a nyomorgó és éhséggel küzdő szellemi 9. munkásrokkantakon segítsünk. Az egyházi közigazgatás, az iskolák és tanintézetek, valamint az egyházalkotmány megállapította szervezetek mindegyikében rendet óhaj­tok, hogy visszaállítva a jogfolytonosságot, mindenek szépen és ékesen folyjanak. Az egyesek szabadossága, törvénytiprása, gáncsvetései és irigy­kedései folytán meglazult egyházi fegyelmet és rendet, az elöljárók megcsúfolt tekintélyét szeretettel, megértéssel, békés eszközökkel, de ha kell, a törvényes eszközök alkalmazásával helyreállítani kívánom, mert életünknek mindennemű viszonyaiban rendre és tekintélyre vagyunk utalva. Az ifjúságot a tekintély vezeti, nevelés oktatja. Tekintély igazgat, kormányoz, jutalmaz és büntet a társadalmi életben. Ez tartja fent a rendet és fegyelmet minden vonalon. Tekintély van az emberi élet összes megnyilvánulásában s ez azon erősség, melynek ha meghódol, boldogul, ellenesetben el van veszve. Mert elpusztul a nemzet, a társadalom, az egyház, melynek tagjai a törvényes tekintély ellen fellázadnak. ­Mélyen - tisztelt közgyűlés! A dunáninneni kerületben nemzeti kérdés, ha nagy ritkán szőnyegre is került, azt soha sem más anyanyelvű hitsorsosaink zöme, hanem egyes agitátorok provokálták. Nyelvi kérdéssel csak a legutóbb megtartott közgyűlés foglalkozott s hogy annak felidézése, az akkor már túlizgatott kedélyhangulatok mellett időszerű és célirányos volt-e, azzal ma foglalkozni felesleges, mert azt a pártatlan történetírás lesz hivatva elbírálni. Én a kerület összes evangélikusaiban rejlő erőt céltudatosan egye­síteni kívánom. Én nem teszek s nem ismerek különbséget evangélikus között — bármely nyelven dicsérje az Urat — ha egyébként törhetetlen hűséggel ragaszkodik a magyar hazához! Ápolni kívánom a szolidaritás azon érzését, mely szűkebb közös­ségnek csak a magyar hazát és Egyházat ismeri el, s mindazt, amik ezek.ellen törnek, kiirtandóknak ítéli. Iskoláink és tanintézeteinknek épségben való fenntartására és fej­lesztésére vonatkozólag mindent elkövetni kötelességemnek ismerendem. A saját erőnkből fenntartott iskolákból egyét sem szabad felál­dozni, még ha az államosítás nyújtotta előnyök csábítása környékezne is meg bennünket. Ősi középiskoláinkat — melyekben mindenkoron oly tanárok működtek, kiknek érdemei iránt nemcsak egyházunk, de az egész nem­zet elismeréssel adózott, s kikre még .halóporukban is a tanítványok

Next

/
Oldalképek
Tartalom