Dunáninneni Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1913. Rendkívüli közgyűlés 2.

1913. május

5 törvényszéki bíró a m. kir. törvényszék, Kruschina Manó alezredes a 9 honvédkerületi parancsnokság képviseletében. Az ág. hitv. ev. egyetemes theológiai akadémia tanári kara és tanuló ifjúsága. A pozsonyi ev. lýceum tanári kara és tanulói. A modori ker. polgári leányiskola képviseletében Brand Vilma igazgatónő és Szluika Ella tanítónő. A pozsonyi ev. népiskolák tanítói kara. A pozsonyi ref. egyház képviselőtestülete. A pozsonyi diakonissza-intézet tagjai és a pozsonyi egyház számos hívei. Mely alkalommal 1. a közgyűlés tagjai és számos vendégei a pozsonyi egyházközség nagy templomában összegyülekezvén, a következő ének elzengésével Ránk virradt az öröm napja, Régi hitben megújulva, A bőkegyelmű Isten adja. Könyörgünk, Isten, leborulva: Gyúljon szivünk szent hálára! Légy szolgáddal, oh légy véle! Itt vezérünk, mint új oszlop, Megkenvén őt Szentlelkeddel, Sionunknak gyásza eloszlott, Tisztére te magad szenteld fel Már nem özvegy, már nem árva. S harmatozz áldást fejére. Tűnj el rémes kétség, Bölcsesség, igazság, Támadj szép reménység, Szeretet, buzgóság lelkesítse Tündöklő nap! Él az Isten, Az egyházért, A hazáért! Hogy segítsen S éjszakánkra S a Krisztusnak vallásáért! fényt derítsen. Áldjad Isten, Sión unkát, Áldjad mi drága szép honunkat, S a királyt és koronáját! Áldott legyen ige, oltár, Áldott, akit most választottál. Hogy vezesse Krisztus nyáját. Ő értünk, mi érte, E hűség lesz vértje Egyházunknak, Isten védjen, Ő segéljen, Hogy hajónk révpartra érjen! oltár elé lépett az egyházkerületi főjegyző, nt. Händel Vilmos, ki imáját következőleg vezette be: Az Istennek kegyelme és az ő békessége legyen mindnyájunkkal. Amen. Azon az alapon állva, melyen kivül nem vethet mást senki és mely a Jézus Krisztus, — azon az alapon állva, valljuk az egyetemes papság nagy evangéliomi elvét. Valljuk szóval, — de követjük-e, érezzük, tudjuk-e, hogy Isten kegyelmi ajándékainak sáfárai vagyunk. Ezt kérdi tőlünk e szent hely, amelyben vagyunk! E kérdéssel fordulnak hozzánk e néma falak, melyek mégis oly hangosan beszélnek az apák hűségéről, — hű sáfárkodásáról! E kérdéssel fordul hozzánk a társadalom jelenkori forrongása! És ennek lényeges ismertetője ? Inkább a rombolás, mint az alkotás! Merész kézzel nyúlnak képviselői az idők viharában kipróbált alkotásokhoz, bontogatják azok alapfalait is, — sőt azon vannak némelyek, hogy kimozdítsák egyházunk szeglet-kövét is, igérve egy szebb, egy jobb jövőt, melyet az új alkotásokra bölcsességök sugalt mindazoknak, kik romboló munkájukban támogatják őket. És ígéreteik, melyeket oly hangosan hirdetnek, beteljesednek-e? — beteljesedteke valaha? Soha — de soha! Ezt hirdeti az élet mestere, a történelem; erről tanúskodik nemzetünk ezeréves története! Nem mintha a haladó idő követeléseivel szemben állást kellene foglalnunk, mintha az evangéliom minden haladásnak, — minden fejlődésnek ellene volna. Sőt inkább, nagyon is megfér vele azon haladás és fejlődés, mely régi előítéletek és balvélekedések romjain új alko-