Dunáninneni Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1910

1910. augusztus Ünnepély

12 uralkodó családot, hogy komolyan gondoskodjék a békéről, mert a magyar korona veszedelembe került. Bocskay, kinek a magyar koronát a török szultán felajánlotta a béketanácskozások folyamán a «magyar nemzet nevében» azt követelte, hogy Őfelsége minden várban, városban, falun és mindenütt egész Magyarországban, szabad vallásában mindenkit megtartson és abban senkit meg ne háborítson. A Lajos király ismeretes decretumából a lutheránusok megégetéséről szóló két t.-czikk, valamint az 1604-diki becsúsztatott 22. t.-czikk a törvény könyvből kitörűltessék. A jezsuiták pedig, akik az ország békéjét felzavarták, örökre száműzessenek az országból s általában az ország sérelmei orvosoltassanak. Azt hiszem, alig van e teremben ember, aki ne tudná, hogy az e békefeltételek feletti tanácskozásban minő érdemeket szereztek magoknak Illésházy István, az evang vallású nádor, s mellette Homonnai Drugeth Bálint és Thurzó György. Sok vitatkozás után végre létre jött a béke, mely 1608. jun. 25-én Budolf király lemondásával megköttetett, s utódja Mátyás még megkoronáztatása előtt elfogadta annak pontjait. Hiába tiltakozott ez ellen V. Pál római pápa; a béke pontjai törvénnyé lettek. Ezeknek elseje a vallás szabad gyakorlatának jogát nem csak az országnagyok, nemesek és városok, hanem a falvak és jobbágynép számára is biztosította. Ami pedig az ev. egyház önálló szervezésére és jövő fejlődésére nézve a legfontosabb az, hogy a további gyűlölködés megszűntetése czéljából megengedtetett, hogy minden vallásfelekezetnek saját feljebbvalói, saját superintendensei legyenek. Ezzel az evangélikusok felszabadultak a római püspökök hatósága alól, jogot nyervén arra, hogy saját egyházuk szervezetének felépítésében saját hitelveik szerint járjanak el. Ez képezi a mi hazai ev. egyházunk önkormányzatának első törvényes alapját. Ugyanezen törvényben mondatott ki az is, hogy ezentúl Ő Felsége két-két személyt nevezzen a római katholikusokból és az evangeliomi vallásuakból, akik közül aztán az országgyűlés lesz hivatva a legalkalmasabbat nádorul megválasztani. A sok bajt okozott jezsuitákra nézve pedig az mondatott ki, hogy azok Magyarországon semmiféle állandó birtokokat és birtokjogokat ne bírhassanak. Végre különös figyelemre méltó az a határozat is, hogy a kormányzás vitelénél a magyar tanácsban csak magyarok alkalmaztassanak s a végvárak felügyelőségeit és kapitányságait is arra érdemes magyaroknak fogja adományozni a király, és pedig valláskülömbség nélkül. (X. és XI. p.) Nagyjelentőségű határozatok ezek mélyen tisztelt hallgatóim! Becsületes végrehajtásuktól függött az ország jövendő békéje és boldogulása. A protestánsok nyugodt lélekkel várták a jobb jövő bekövetkezését. Boldogok voltak azon tudatban, hogy törvényes alapot nyertek egyházuk önnálló szervezésére és valláserkölcsi közéletüknek szabad fejlesztésére. Az isteni gondviselés különös kedvezését kell látnunk abban is, hogy 1609 ben az országos rendek az elhalt jeles Illésházy István helyére — a kath. főpapság ellenkezése daczára — Thurzó Györgyöt választották meg Magyarország nádorául. Azt a jeles férfiút, aki korát messze túlhaladó széles látkörrel bírt, s akinek figyelme az ország minden szellemi és anyagi érdekeire kiterjedt. Mint nádor, alkotmányőri magas tisztében, higgadt és erélyes védője volt az ország törvényeinek és alkotmányos szabadságainak; anélkül, hogy királya iránti hűségében megingott volna. Az ország tanácsában bölcs és megfontoló; elhatározásaiban óvatos és körültekintő; cselekvésében határozott és kitartó. Mint családfő gyöngéd és önfeláldozó. Az evangeliomi egyháznak nem volt bátrabb és határozottabb híve és bajnoka, mint gr. Thurzó György. E mellett más vallásúak iránt türelmes és részrehajlatlan. Csak olyankor használta fel hivatalos tekintélyének hatalmát, ha valaki erőszakosságával másoknak békéjét zavarta, vagy a törvényt megsértette.