Dunáninneni Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1909

1909. augusztus

6 1. adósok, akik nem képesek adósságukat önön erejükből törleszteni. Ezen nyomor — egyszóval — a bün. A bün tesz minket szerencsétlenekké, szegényekké. S ezen nyomort mi nem vagyunk képesek legyőzni. De Isten könyörült rajtunk, »mert tudjátok a mi Urunk Jézus Krisztus jótéteményét, hogy ö ti érettetek szegénynyé lett, mikor gazdag volna, hogy ti az ö szegénységével meggazdagodnátok«. Az örökké gazdag Isten az ö egyszülött fiában a Jézus Krisztusban szegénynyé lett mi érettünk, azaz magára vette a mi szegénységünket, a mi bűnünket s elszenvedte mi helyettünk, mi érettünk a mi bűnünk büntetését s ezzel megfizette a mi adósságunkat, elégtételt, örök engesztelést szerzett nékünk úgy, hogy most bűneink bocsánatjában az örök üdvöt bírjuk s élvezzük. Amely emberi szív érzi nyomorúságát s a bün súlya alatt összeroskad, hál' Istennek, szabadulhat is ezen nyomorból: ha hitben maga számára elfogadja Krisztus áldozatát, a bűnök bocsánatját - békességet, üdvöt vészen s így gazdag. Krisztus szegénységével tehát meggazdagodhatunk kegyelemből idvezülhetünk! Az erről szóló hír, ez a valóban örvendetes, jó hír, az evangyéliom, még mindig hangzik szerte a világban s mi reánk emberekre nézve a legfőbb kincs. De szeretteim az Úrban, hol találjuk mi ezen kincset legtisztábban? Sehol másutt, mint éppen a mi szegény lutheránus egyházunkban. Földi javakban ugyan nagyon szegény a mí egyházunk, az igaz. Erre emlékeztet minket a Gyámintézet is, mely régi szokás szerint az egyházkerületi közgyűlés kiséretében szokott ülésezni. A Gyámintézet folytonosan ráutal szegénységünkre. De mert a tiszta evangyéliumot bírjuk s benne az élő Krisztust, akiben egyedül van váltságunk és üdvünk: a mi egyházunk mégis a gazdag egyház. Ezt bizonyítják a mi hitvallásaink, mindenekelőtt a meg nem másított ágostai hitvallás. Egyházunk egész története is bizonyítja ezt. Csak egygyel törődött, csak egyben volt foglalatos s ezen egygyel áldást is hozott: hogy a lelkek az evangyéliom által az örök üdvöt vegyék. A mi egyházunk sohasem politizált, hanem mindig csak a lelkek üdvét kereste. Ez az ö dicsősége. Nem irigylem én a római katholikus egyháztól az ö csodálatos és pompás szervezetét; nem irigylem tőle fényét és hatalmát, nem befolyását és diplomatiai ügyességét, — az ö gazdagságát sem irigylem. Mert utóvégre mind ez értéktelen és hiábavaló, ha arról van szó, hogy mivel és hogyan lehet a lelkeknek békességet adni. A valódi vallásos szükségletet ilyen külsőségekkel nem lehet kielégíteni. Róma erre nagyon is szegény. A mi egyházunk éppen a legmélyebb vallásos szükségletet képes kielégíteni, mert az evangyéliom vigasztalását a maga teljességében bírja. Ezért a mi egyházunk igazán lelkipásztori egyház, amelyben mindenki megtalálja lelkének nyugodalmát, az örök élet bizonyos reménységét, aki csak kincseivel él. Íme, ez a mi szegénynek tartott evangelikus egyházunk tényleg mégis gazdag. Krisztus a mi gazdagságunk: ö benne örök mennyei kincsünk van. 2. De szeretteim az Úrban, a gazdagság nemcsak abban áll, hogy valaminek birtokában vagyunk, hanem abban is, hogy a bírt jószágot másokkal megosztjuk. így van ez nálunk is. A mi egyházunk nemcsak azért gazdag, mert Krisztusban örök mennyei kincse van, hanem mert általa másoknak is örök mennyei kincseket juttat. Ez egyszersmind szent kötelessége. Pál apostol, amikor a korinthusbelieket arra emlékezteti, hogy mi mindenné! bövölködnek — tudniillik hittel, Isten beszédével, tudománynyal, minden szorgalmatossággal és hozzánk való szerelmetekkel azt is mondja nékik, sőt arra inti őket: meglássátok, hogy e jótéteményben is bövölködjetek és hogy a ti szerelmeteknek tisztasága is bizonyos legyen mindeneknél. Ha bírjuk a tiszta evangyéliomot, akkor azt hűségesen érvényesíteni, az az hirdetni kell. Erre éppen a mi korunkban égető szükség van. Jól tudom, szeretteim az Úrban, hogy sokan azt tartják, a régi evangyéliom már nem időszerű, nem a korhoz illő, rég meghaladott álláspont s mégis éppen a mi korunkon csak