Dunáninneni Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1896–1900

1899. augusztus

92 meggyőződés, hogy a hagyatékozó intentiójának megfelelne, ha a vég­rendelet úgy magyaráztatnék, hogy annak jótéteményeiben az átcsatolt esperességek lelkészei és tanítói is részesítessenek és ezért a lega­tumnak ezekre való kiterjesztése csakis az alapítványokon történt igazságtalanság érzetét költhetné a bizottságban, holott a jus aequumnak épen az igaztalanság elkövethetését kellene megakadályoznia. E kérdésben tehát az ügyfél, kinek erkölcsi érzületére történik hivatkozás a méltányossági momentumoknak érvényre juttatása érde­kében, mint nem egyéni jogalany, hanem az alapítványt tevőtől különböző morális testület, nem térhet el a végrendelet szoros magya­rázatától. Ha pedig azon erkölcsi momentumokat egyenként tekintjük, a melyekre való tekintetből a méltányossági elv alkalmazását véli helyén valónak az egyetemes ügyészi vélemény, úgy, ha ezeket egyenként taglaljuk, akkor is azon conclusiőra kell hogy jöjjünk, miszerint a méltányossági elv azontúl, hogy az átcsatolásig nyugdíjigényt szer­zetteket a jótéteményben úgy is részesítjük, még továbbra ki nem terjeszthető. Az árvái, liptói és turóczi esperességekben mind azon lelkészek és tanítók csorbítatlanul kapják a Reischel-féle segélypénzeket, a kik, vagy a kiknek családjaik 1894-ik évi nov. 15-ig, vagyis az esperes­ségek átcsatolásáig a dunáninneni kerület kötelékébe tartoztak. S mi­után a folyamodó esperességek is belátták, hogy ezen segélyt örökre nem kérelmezhetik, ma csak arról van szó, hogy azok, a kik 1894. nov. 15-én tényleg a 3 esperességben szolgáltak s átcsatolva lettek, méltányosságból kapják-e a segélyt, vagy nem? A méltányossági szempont megszűnik, mert mind a három espe­resség oly kerületekbe jutott, a hol kerületi nyugdíjintézet van; tehát még jobban jártak, mind ha nálunk maradtak volna, a hol kerületi nyugdíjintézet nincs. Továbbá a méltányossági szempontra már csak azért sem fek­tethető oly nagy súly, mert az 1898-ik évben megalakult az egyetemes lelkészi nyugdíjintézet, a hol mindnyájukról van gondoskodva. Ha a jogi szempont, tekintettel a végrendeletre, meg is engedné a méltányosság gyakorlását, figyelembe veendő, hogy 34 elbocsátott lelkész helyett azonnal 95 lelkészt kellett befogadnunk a barsi, fehér­komáromi, honti és nógrádi esperességekből, a tanítók számát nem is említve, mert azok két harmaddal szaporodtak. Úgy hogy most az egész Reischel-segély, mely nem szaporodik, mint végrendeleti ha­gyomány, vajmi csekélység és minden évben csekélyebb lesz. És mind ettől eltekintve, mikép kívánható ez a dunáninneni kerü­lettől, hogy mind azon lelkészeket és tanítókat segélyezze, a kik például 1 — 2 évig, vannak esetek, hogy néhány hónapig voltak az átcsatolás előtt dunáninnen, vagy pedig az átcsatolás után más egyházba mentek át, vagy az átcsatolás után házasodtak, tehát egyszóval több egy fél­századnál legyen megkötve ezen kis forrás minden jogalap nélkül. Ethikai szempontból legfeljebb azon agg lelkészek és tanitók jöhet-

Next

/
Oldalképek
Tartalom