Dunáninneni Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1896–1900

1899. augusztus

88 55-57. alapszabályok értelmében jogosultaknak adassék, továbbá a lelkészi özvegyek segélyösszegének hanyatlása esetén a hiány más, e czélra a kerület rendelkezésére álló alapokból pótoltassák, esetleg a viszonyok­hoz képest segélyük emeltessék, végül, miután a lelkészek az esperes­ségi nyugdíjintézetekből nyerhető csekély támogatáson kívül mindaddig, míg az egyetemes papi nyugdíjintézetnél fennáll a carentia, semmi más segélyben nem részesülnek, nyugdíjuknak évi minimális 200 200 írtban való megállapításához helyeslőleg járuljon hozzá. A kerületi gyűlés az alapítványi bizottság javaslatát elfogadja s fölkéri a főtisztelendő püspök urat úgyis, mint a Reischel Károly alapítványt kezelő kerületi bizottság elnökét, hogy közreműködésével szíveskedjék a fent irt s közgyűlési határozattá emelt javaslat keresztülviteléhez szükséges intéz­kedéseket megtenni. 56. Ugyancsak a Reischel Károly alapítványi bizottság jelenti, hogy az 1898-ik évi kerületi gyűlés jegyzőkönyve 54 pontja szerint a bizottság alelnökévé megválasztott dr. Samarjay Emil úr a reá bízott tisztet elfogadta és áldásos működését megkezdette. Örvendetes tudomásul szolgál. Ugyanezen bizottság jelentése szerint az alapítványi segélyzettek kimutatásánál szükségelt s már elfogyott rovatos ívek helyébe új íveket nyomatott, valamint, hogy a Reischel Károly alapítvány segélyeért folyamodók kérvényeik felszerelésére vonatkozó utasításokat kidolgozta s kinyomatta s hogy e nyomtatványok az alapítványi jegyző nt. Trsztyenszky Ferencz úrnál kaphatók. A kerületi gyűlés a bizottság intézkedését helyeslőleg tudomásul véve, felhívja a kebelbeli espereseket, hogy a mennyiben a fönt jelölt nyomtatványokra szükségök volna, azokat az alapítványi jegyző úrtól vegyék át s meghagyja, hogy a folyamodványok felszerelésénél az utasításokhoz szo­rosan alkalmazkodjanak, nehogy a felszerelés hiányossága miatt a segélyre szorultak szenvedjenek. 57. Az 1898. évi egyetemes gyűlés jegyzőkönyvének 101. pont­jánál olvastatik a Reischel Károly-bizottságnak következő felterjesztése: Főtisztelendő és Méltóságos Egyetemes Közgyűlés! Az 1898-ik évi egyetemes gyűlés jegyzőkönyvének 101. pontjában foglalt határozata értelmében, a tiszai és dunáninneni egyházkerületek nyilatkozatai, az egyetemes ügyésznek az egyetemes gyűlés 1897. évi jegyzőkönyve 100. pontjában fölvett véleménye kapcsán, a tisztelettel alulírt Reischel Károly-alapítványt kezelő bizottsághoz tétettek át. A fentebbi határozattal azon feladatot vettük, hogy a közlött ügyiratok alapján és szemmeltartása mellett a bizottság is nyilatkozzék. Az 1894-ik évi, az egyházkerületek arányosításáról szóló törvény a régi dunáninneni kerülettől elválasztotta az árvái, liptói és turóczi esperességeket s azokat a tiszai, illetőleg bányai kerületekbe osztotta be.

Next

/
Oldalképek
Tartalom