Dobos János (szerk.): Egyházi Almanak az MDCCCLXII-dik évben (Pest, 1862)
ELETHAJZA. 67 D.-Pataji pappá lön. 1840-ben Ordasról menvén Patajba maga bátyám mutatá a helyet, hol jövője előtte megvillant. Egy református, de csak református, es nem a szélesebb értelemben felfogott protestáns pap élete, leirhatlan; mit tesz ö hetenként, sőt naponként, előforduló hivatalos foglalkozásának egyformasága és mégis sokfélesége között: ezt csak egy Groldsmid tudta dramatizálni, hol volt, hol nem volt falusi angol lelkésze életében. Bátyám élete leírásával ő is kevésre ment volna, mert neki nem voltak leányai, kiknek kalandjaiban az apát és a családi életet megforgathatta volna. Hanem igenis volt bátyámnak egy neje, Szeles Mária, Szeles Sámuel nővére, egy nő, kit folytonosan szenvedő férje mellé vigasztaló őrangyalul küldött a gondviselés. De mit lehetne egy református pap neje életéről sokat írni, látni kell őket a tiszta egyszerű falusi papiakon, látni gyermekeik között, látni nélkülözve, nemesen tűrve, férj öle halála után. Dobosnak szónoklati modora sokban hasonlított Földvári sajátságos merev modorához, azzal a különbséggel, hogy az ö arcza vonásain kifejezték magukat az indulatok, mig amannak arcza márvány lapját egy indulat se futotta meg. Egyházi szónoklatait leírni nem szokta, én legalább egyet se láttam, hetenként több halotti tanításra kellvén készülnie, jókor szoktatta magát az átgondolás utáni rögtönzésekhez. En ezt először lchetlenségnck gondoltam, de később magamon tapasztaltam, hogy ez a népesebb egyházakban másként nem is lehet. — Dobos folytonosan olvasott, együtt haladt a korral, melyben élt, a magyar irodalom nevezetes fejlődési korszakában, bár a debreczeni reactio kebelében élt, mindig Kazinczy os. kólájával tartott és élénk részvéttel kisérte nemzeti nyelvünk benső küzdelmeit. Egy volt azon emberek közül, kik mint a cryptogamok keblökbe zárva szaporítják az eszméket, virág, gyümölcs, bennök rejlik , mint a figében. Papsága első éveiben az aranyér első rohama közelvitte a sírhoz, a nagy hirü Benének nagy bajjal sikerült visszametszeni a betegséget, ám de a kóranyag időszakonként kiadá mérgét mindaddig, mig ki nem végezte. Csakhamar, úgy tettszik egy időben választatott meg papnak és censornak, jut eszembe, kétszer voltam jelen, mikor ő már nem mint censor, hanem mint közbíró volt jelen a papi vizsgán: még akkor a theologiai tanulmányokból szerepeltek a dogma, egyházi történelem és a morál, a héber és hellen nyelvvel, annál szélesebb tért foglalt a bölcsészet és a természettan, kivált a latin literatura, hiányzott ugyan az encyclopaedicus rendszer, ezt azonban pótolta a classicai avatottság, mi maga, én okát adni nem tudom, hogy miért, sokkal tudományosabbnak mutatá a precedenseket mint az újabb magyaros latitudó. Ilyenkor lehetett látni egy 5*
