Dombóvári Hírlap, 1922 (6. évfolyam, 1-58. szám)

1922-01-01 / 1. szám

III. évfolyam Dombóvár, 1222. január I 8. szám Előfizetési árak: egész évre 100’— ko­rina; félévre 50’— korona; negyedévre 25’— korona. Egyes szám ára : 2 korona. POLITIKÁÉ ÉS TÁRSADALMI HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Szerkesztőség: Szent-Lászió-tér 18. sz. Kiadóhivatal és nyomda: Esterházy-utca 17. szám. Saját ház. (Telefon : 40. szám.) 1822. Úgy mered ránk ez az új dá­tum, mint a jövőnk sötét árnyéka, melyet már évek óta hurcolunk magunkkal, koldustarisznyás sor­sunkkal. Úgy lépünk ennek az új esztendőnek szomorú küszöbére, mintha nagyon fáradtak volnánk mi magyarok. A szilveszteresti örö­mök hangos hejehujájában kevés a vidámság és az életkedv, ■ pohara­inkban is a csillogó bor csak fe­ledtető méreg. Elmaradt tőlünk a hatalmas hit, el a magyar álom s a diadalmas akarat? Szegényebbek lettünk, rongyosabbak lettünk egyé­nileg, egymást üldöző testvérek let­tünk, politikai kengyelfutók lettünk s egymásnak nyitogatjuk gyűlölet­tel a börtönajtókat. Szomorú örök­séggel lépünk át az ujesztendőbe. Ela így csináljuk, ránk virrad-e még az ujesztendők hajnala ? Lész-e egyáltalán megújhodás ? A magyar­ság minden rétegének műnk a mű­helyében nem roppan- e ketté az élet? Gazdasági erőrekapásunk nem zuhan-e vissza a kizsákmányoló ide­gen ölébe, politikai velleitások nem szivják-e fel a keresztény gondolat minden igaz és régi harcosát s ez a politika nem rétegeződik-e be újra a liberalizmus mindent pusz­tulásba ringató hazugságaival? Ki tudna ezekre a kérdésekre most rá­világítani a nemzeti lelkiismeret gyér fényessége mellett? Hisz alvó lelki- ismeretnek nincs szava és parancsa. S mi magyarok ilyen alvó lelkiis­merettel botorkálunk az uj év kü­szöbe felé. Egy reménység nem szakadt szét a sok elrongyolódott magyar hit és munka között s ez a magyar föld egysége. Hogy a kárpáti feny­vesek ma is a magyar határon ál­lanak, vizeink minket öntöznek, bányáink minket akarnak gazdagí­tani. Ez az egység, a magyar rög egysége az a gondolat, amit be nem piszkitva, tisztán és sértetlenül át tudtunk menteni az uj esztendőbe. Ez a gozdol'at és egyben valóság növekedett itthon is, ott künn is az elszakított testvéreink rablelké- ben. Ez a gondolat és valóság el­viselhetővé teszi az elmúlt eszten­dőnek sok keserű tanulságát s egy­ben programmot is ad az ujeszten- dőnek, hogy mindazok, kik a sötét és komor Szilveszteréjszakában itt­hon maradtak, hittel, férfias mun­kával, csüggedetlen szorgalommal uj honfoglalást indítanak Verecke, Orsóvá, Kassa, Pozsony felé. Az el­maradt 1921. már nem adott ízelí­tőt ebből az uj honfoglalásból, az ujesztendő pedig — ezt várjuk, ezért imádkozunk — nemcsak izlelitőt, de visszaadja a régi hazát a régi múlttal és^ boldogsággal. Ha csak ezt az egyetlen re­ménységünket beváltja az uj év, akkor megnyertünk mindent. Azt is, amit politikával és testvéri harc­cal elvesztettünk. A dambóvári hősök emlékműve. Dombóvár lelkes közönsége is meg- mozeulr, hogy háláját és adósságát lerójja a*, elesett dombóvári hősök iránt. Dec. 28-án este a községháza tanácstermében gyűlt ösz- sze Dombóvár minden társadalmi rétegének képviselete értekezletre, hogy megbeszéljék és megindítsák az akciót a* hősök emlékmű­vének felállításáról. Szévald Oszkár főszol­gabíró, mint az értekezlet összehívója, me­leg szavakban mutatott rá arra a hazafiul kötelességre, amely kötelesség az elesett hősökkel szemben minden község s minden magyar ember előtt elodázhatatlan lelkiis­mereti kérdés. Szívesen reméli, hogy Dom­bóvár is megérti ennek a ielkiismeretnek a szavát s Dombóváron is bekapcsolódnak abba az országos mozgalomba, mely a hősi magyar katonák emlékét akarja szerte az országban megörökíteni. Szavai után az értekezlet megválasz­totta a bizottságot, melynek kezébe van le­téve a dombóvári hősök emlékművének sorsa. A bizottság elnöke Szévald Oszkár főszolga­bíró, alelnök Illés Gyula főjegyző, pénztá­ros Tóth Dániel all. tanító, titkár Söilei Jó­zsef áii. tanító lett. Ezután egy szükkeb ű bizottság választására került a sor, amely bizottságban képviselve van minden társa­dalmi osztály s ez a bizottság indítja meg a közei jövőben a társadalmi gyűjtést a hő­sök emlékművének felállítására. Több in­dítvány és hozzászólás után az értekezlet el­fogadta Illés Gyula indítványát, amely abban áll, hogy először megkeresik a hősök em­lékművének országos bizottságát', informá­ciót kérnek az emlékmű költségeiről s csak ezután indítják meg a gyűjtést. Egyben ad­dig is felkérik az összes dombóvári egyesü­leteket, hogy vegyék pártfogásukba a hősök emlékművének nemes gondolatát s egyesü­leti működésükkel, előadások rendezésével tegyék lehetővé a költségek minél gyorsabb összegyűjtését. Az értekezletet ezután berekesztetto. Szévald főszolgabiró abban a reményben, hogy hamarosan, pár héten belül megindul a nagyarányú gűjtés s nem lesz senki Dom­bóváron, ki a hősök emlékművére a maga adóját le ne róná s nem lesz senki, aki az ügyet anyagi és erkölcsi erejével ne támo­gatná és pártfogolná. fi gyönki kézműipari kiállítás. Nagy ünnepe volt a múlt vasárnap G-yönk, to'namegyei községnek. Az ottani iparosság a környék iparosságával egye­temben kiválóan sikerült kiállítást rende­zett, amelyről csak dicsérettel szólhatunk. A kiállítást Pdlfy Dániel nemzetgyűlési képviselő, az Ipartestületek Országos Szö­vetségének elnöke, mint védnök nyitotta meg. Kíséretében voltak ez alkalommal Dobsa László dr., az Iposz igazgatója, Barta Artur, a Szaksajtó Központ elnöke, Kovács József alelnök, Kenedich Kálmán szerkesztő és több budapesti vendég. A kiállítás megnyitásánál Schmidt Jenő, a gyönki Iparos és Kereskedők- Kö­rének elnöke üdvözölte a megjelent ven­dégeket, a közönséget és a védnököt, akit felkért a kiállítás megnyitására. Pdlfy Dá­niel megköszönve a rendkívül szives és lelkes fogadtatást, megnyitó beszédében örömmel állapítja meg, hogy bár a háború és az utóbbi évek nehézségei a kisiparos­ságot sanyargatták meg legjobban, mégis ez a kiállítás azt tanúsítja, hogy a kéz- műiparosságban van erő és akarat arra, hogy talpraálljon. A kiállítás megtekintése meglepete nemcsak a védnököt, de a kí­séretében levő összes megjelenteket. Nem­csak az töltötte el a látogatókat örömmel, hogy a kiállított tárgyak a kiállítók meg­dicsérésére szolgáltattak alkalmat, hanem különösen az, hogy községben élő iparo­sok látták be azt, hogy nem szabad véka alatt tartani az ipari tudást, de a nagy nyilvánosság e'é kell vele állani, részben azért, hogy a vásárlóközönség tudomására jusson annak, hogy a magyar ipar képes a szükségletek előállításánál még a leg­kényesebb Ízlést is kielégíteni, részben pe­dig azért, hogy a leleményesség, ügyes­ség és hasznosság iránti érzést a maga kö­rében is fejleszthesse az iparosság. A kiállításon rósztvett mintegy 120 iparos különböző szakmából, azonkívül gyönyörű háziipari cikkeket állítottak ki úgy a gyönkiek, mint a vidék’ek. Igen sok szép hímzés dicséri az ügyes női ke­zek munkáját. A kiállítás megtekintése után délben bankett volt az Iparoskörben, amely zsú­folásig megtelt. Délután Sulkovszky her­ceg elnöklésóvel és Reich Oszkár főszolga­biró részvétele mellett — aki különösen érdemet szerzett a kiállítás megteremtése körül — a zsűri 25 kiállító iparosnak adott díszoklevelet, bár valamenyi kiállító fényesen rászolgált az elismerésre. A 25 díszoklevél közül 8 jutott dom­bóvári iparosnak is és pedig: Fetter Ká­roly szobrásznak, Kobicsek és Diener kocsi-

Next

/
Oldalképek
Tartalom