Dombóvári Hírlap, 1921 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1921-06-19 / 25. szám
II. évfolyam 25. szám Dombóvár, 1921. junins 19. POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. Előfizetési ár: egész évre 52— kor; félévre 26*— kor; negyedévre 13‘— korona. Egyes szám ára 2 korona. Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési dijak és hirdetések a kiadóhivatalba; a lap szellemi részét illető közlemények pedig a szerkesztőséghez (Szt. László-tér 18.) küldendők. Szerkesztőség: Szent-László-tér 18. sz. Kiadóhivatal: Esterházy-utca 17. szám. Telefon : 40. szám. Demagógok. A magyarságnak tragikuma: valahányszor a történelem vajúdása sivár helyzetbe sodorja, sohasem képes összeí-'ogni tartósan alkotó munkára. Mindig akadnak olyanok, akik fontosabbnak tartják egyéni kis érdekeiket a nemzet összességének érdekénél és ezért maguk számára igyekeznek megszerezni a segítő közvélemény hangulatát, báimilyen anyagi érték felhasználásával. És szomorú, bogy mindig akadnak férfiak, kik vállalkoznak erre a közvéleményvásárló, egységbontó munkára, melynek időleges és helyzeti értéke lehet ugyan kinek-kinek bármilyen nagy, végeredményében de csakis a nemzet vallja kárát, mert épitőegységét ösz- szetörik, megszűnik a jobb élet felé haladás lehetősége és szükségszerűen csakis további züllés, zuhanás történhetik a nemzet életében. % Már Platón, a görög és minden kornak egyik legnagyobb lángesze meglátta, hogy az állami élet (terjedésének legnagyobb megakadályozni ezek az egységbontó, szavakkal dobálózó emberek, akiket ő demagógoknak nevezett. Hogy mennyire igaza van, azt — sajnos— legszcmorubban a magyar nemzet tapasztalta a feleltünk elsüvöllött utolsó esztendőkben. Mert ugyan ki másnak leb« t bűnéül felróni a magyaiság tragikus széthullását, mint a szavak embereinek, a demagógoknak ? Vájjon nem ók okozták-e ^az állami élet, a hadsereg és mindenféle rend teljes felbomlását? A legtárgyilagosabb vizsgálódónak is el kell ismernie ezt. Mert ha igazuk is van azoknak a történetfilozófusoknak és szociológusoknak, akik a vérpiszkos világháborúból való kibontakozás történelmi szükségszerűséggel bekövetkező utjának mondják a forradalmat, abban még mindig nincs igazuk, hogy ezeknek a forradalmaknak ilyen formában, ilyen jelenségek kiséVégzef. Falusi rét határtalan Mezejében kis fűszál lettem. Valaki esti bánatokkal Szelíden lépeget felettem. Úgy jár, mint hold a tó vizén, Mint fák között az esti szellő. Hív magával a hervadásból TJj tavaszba a kis eipellő. S én alatta meghajoltam. Nincsen útam, óh, vissza már csak, Szép lenne menni napkeletnek, De én boltja leszek o nyárnak. Holtja leszek lépteidnek. Esti hafangszó kondul messze. Esti harmat, vagy könny rezg rajtam? Miért jöttél csak reqniemre? Falusi rét határtalan Mezejében kis fűszál lettem S ki értem jöttéi, kis cipellő, Magam, alattad eltemettem . . . Keresel még, de sohasem, Oh, sohasem fogsz észrevenni. Tarka mezőn, pázsitos réten Egy kis fűszál csak semmi . , . semmi. ŐSZ IVÁN. rétében,'ilyen rombolásban kellett megnyil- 1 vánulnia. Különösen náluk, ahol a magyar tömeglélekbe a forradalom (48-as időkre való visszaemlékezéssel) heroikus, dicsőséges tényként jegece^edeü be. Ez egyben segítője is volt a demagógok romboló munkájának. Főleg pedig azért értek el eredményeket, mert hiszen csak szavakkal kellett nekik a múltat agyoncsépelniök s szavakkal kellett a jövőt kiépiteniök és övéké lett a jelen. Az idegrendszerében, gondolkodásában agyongyötört nemzet bizony képtelen volt mélyebb kritériummal vizsgálódni a demagógok által eléjehazudott jövő értékelésénél. Sajnos, a demagógok típusa nem tűnt el a forradalmakkal ; ma is él, virágzik a közélet minden nyilvánuíásában. Mindössze az a különbség, hogy ma szelidebb, sőt egyikmásik igen jámbor jelszavakat hirdet, de természetszerűleg ismét csak szavakban. Egyébként pedig ugyanazon eszközökkel dolgoznak megváltozott céléit, ám egyben azonos célért : egyéni érdekért. Ez a típus a magyarság végveszélyét okozhatja, ha nem sikerül bármi módon leszorítani a közéleti tarlókról. Októbernél súlyosabb megpróbáltatások, fájdalmak nehezednek a magyarságra, ha nem szabadítja meg tőlük magát kellő időben. Elsősorban megakasztják a jogrend nagyon szépen induló organikus kifejlődését, azután lehetetlenné teszik minden téren gáncsoiódásaikkal a termelő, alkotó munkát. Mert talajuk a zűrzavar, ott használható ki leghaszíiosabban, minden felelősség nélkül a konjunktúra, szükségsze- rüleg irtóznak tehát a formáktól, a rendtől. A velük szemben álló közéleti szereplők, kik nem a szavaknak, hanem a tetteknek az emberei, — sajnálatos — nem léphetnek fel ellenük kellő eréllyel és eredménynyel. Eréllyel azért nem, mert igen sokszor szükséges egyik-másik beállítása a mai életviszonyok mellett valamely nagyszeiíí, beVenyigelángok. (Kis regény.) 9 Irta ; J)énes Gizella. Útközben halkan elkacagta magát. Ha néptelen lett volna az utca, elkiáltja magát. Valami bolond, gyerekes jókedv trillázott belsejében s legszívesebben végigkeringőzte volna az utat. Tarék utcájába ért. A fényes ablakok kedvesen integettek feléje. Dóra kicsit megállt. Gyönyörködve nézte a szép, villaszerű házat. Olyan volt, mint a békés boldogság kastélya. — Margit háza — gondolta — Margité, aki maga az intelligencia, a tapintat, az ízlés. Mintája a magyar uriasszonynak. Az ő lelke virul e házban. A salak fölcsikorgott. Férfialak közeledett a tompa világításban. Megállt Dóra mellett. Nézte soká. — Nem ismer ? — mondta halkan s a cigarettafüstöt elkergette Dóra arca elől. Dóra megdöbbeni. A fényben Ács Ervinre ismert. Kicsit átborzongott. Aztán továbblépett. — Tárókhoz megyek — mondta gyorsan, de a hangja vibrált. Ervin a lány mellé lépett. A karját magához vonta. — Nem fog most oda menni. Hiszen máskor is mehet. Most legyen velem. Hiszen mindig szalad előlem. Fél tőlem, Dóra? i Miért kerül, Dóra ? Alig beszélhetek magácsülefces cél elérése érdekében. Kellő eredménnyel pedig azért nem képesek velük harcolni, mivel a tett embereinek jelleméből folyik, hogy kizárólag olyant mondjanak, amiért helyt tudnak állni, csak olyant Ígérjenek, amit meg tudnak adni, soha sem felejtvén el a nemzet egyetemességének érdekét. Ezzel szemben a demagógok Ígérhetnek bármit a jövőben, hiszen nekik úgy sem kell beváltaniok, mert egyéni érdekük mindig jelenbeli, melynek pusztulásával ők is eltűnnek, mit tehát nekik a kimondott szavak tartalma. Így is a jelen urai 6k a tömeg előtt. Jól esik remélni, hogy a magyar nemzet nemcsak sok rosszat, de valami kevés jót is tanult az elmúlott forradalmakból. Megtanulta, hogy nem üdvös a közéleti szereplőket legitimista — nem legitimista, kisgazda — nem kisgazda, gróf — nem gróf és más ily fajta szempontok szerint csoportosítani, hanem minden érdekek, pártok és érdekek felett kétféle politikust kell megkülönböztetni : szavak emberét és tettek emberét. Szavak emberének adja meg a magyarság, amit megérdemel: minden rendelkezésre álló eszközzel szorítsa le a közélet mezejéről. A tettek emberének pedig: nyújtson egész tekintélyével, erélyével segédkezet és eszközöket az építésre, mert ők jelentik a magyar nemzet számára az uj, szebb időket, a boldogabb jövőt. Pongrácz Károly. Ä siófoki sportünnepély. A kaposvári lovassport által rendezett ünnepélyen, f. hó 17-én és 18-án Őfőméltósága és József kir. herceg is megjelenik. A kormányzó ur f. hó 18-án 11 órakor érkezik Siófokra és megtekinti a díjazást és a lóversenyt. Ugyanaznap este Budapestre visszatér. Ugyancsak 18-án érkezik Siófokra József kir. herceg is és a verseny befejeztével Budapestre utazik. val. Olyan, mint a szivárvány. Kibukik, fölvillog és újra eibuvik. De most... Az Isten hozta elém. Érti ? Ne féljen. Hazaviszem. Hazakisérem . . . Dóra . . . Hangja lágy volt és követelő. A szavak lázasan hulltak ajkáról, mely a messziről hulldogáló fényben még izzóbbnak látszott. S Dóra megfordult. Feje oldalt hajlott tehetetlenül. Érezte, hogy most valami sérelmes dolog esett a gőgjén, elméje hiúságán. Egy ember könyörgésére, akit annyira nem ismert, mint a fölvágatlan könyvek tartalmát, aki idegen volt lelkének, megváltoztatta akaratát, tervét. Nem tudta, miért, de mennie kellett. Belül, a szive tájékán, rohamos lépésekkel szaladgált az érzelmek piros vére. Ervin elkapta Dóra kezét. Ajkával ráhajolt a remegő ujjakra. A krizantémot nézte. — Ezt magának adom — mondta a lány halkan s odatűzte a fehér virágot a férfi szíve fölé. Ács Ervin fölujjongott. Becézve cirógatta a lány kezeit. Aztán hirtelen mozdulattal a lány dereka felé nyúlt. Mohón magához ölelte. Dóra lehunyta szemét. Ajka szétnyílt, mint az érett gyümölcs friss gerezdje. Tűrte, vágyta Ervin akaratos, forró férfiszáját. Szemébe könnyek gyűltek s mint csillogó gyöngyszemek csillogtak fekete pilláin. . . . így kellene maradni — gondolta reszketve Dóra.
