Dombóvári Hírlap, 1921 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1921-01-23 / 4. szám

4. oldal DOMBÓVÁRI HIRAP 1921. január 23. — A szerbek újabb atrocitásai. Baranyai tudósítónktól kapjuk a következő értesítést: A szerbek újabban ismét kegyet­lenül bának a megszállott résznek magyar­ságával. A szerb kormány rendeletét bocsá­tott ki, minek értelmében a kommunisták kiutasitandók a szerb területről. Ennek ismét a magyarok isszák meg a levét, mert minden becsületes, magyarérzésü emberre ráfogják, hogy bolsevista. Így Zomborban négyszáz magyar polgárt nyilvánítottak kom­munistának és családjaikkal együtt kény- szeritették, hogy huszonnégy óra alatt hagy­ják el a várost. Harminc nyitott szenesko­csiba rakták őket, mindenüket ott kellett hagyni, csupán rajtuk levő ruhájukat vihet­ték magukkal. Most Szegeden várják to­vábbi sorsukat, minden nélkül, pénz nél­kül, mert azt is elvették tőlük ,,a rájuk ezen túl kivetendő adó fejében.*• Ugyanígy kiutasítanak, kínoznak Zentán és Szabadkán is. Ideje lenne már, ha a magyar kormány tenne lépéseket az ilyen atrocitások meg­szüntetése ügyében. — Halálozás. Kohn Mór életének • 8. évében f. bó 2G-án délután hosszas szenvedés után meghalt. Temetése vasár­nap délután 2 orakor lesz. — Ipartestületi bál. A háború és az azt követő forradalmak szinte a múlt kedves emlékei közé sorolták a valamikor mindig nagysikerű báiakat. Az ipartestület agilis vezetősége azonban jól tudta, hogy nem szabad a múltnak jó szokását abba­hagyni, hanem összetartásának jelét most is ki kell nyilvánítani. És hogy mennyire jól számított, jele a múlt szombaton a Ko­rona nagytermében tartott iparbái, amelyen megjelent Dombóvár közönségének szine- java. Emelte az üi.mpség fényét nemzet­gyűlési. képviselőnknek, őrgróf Pallavicini Györgynek megjelenése is, aki az iparos társadalomnak mindenkor őszinte pártfogója és lelkes támogatója volt. Részt veti a mu­latságban Szévald Oszkár járási főszolgabíró és Dr. Szabó Elemér járási szolgabiró is, valamint még számosán az intelligencia köréből. A Korona nagyterme Ízlésesen lett feldiszitve és valóságos tündér-kertet vará­zsolt elő. Nem emeljük ki külön a lelkes rendezőség minden tagját, hisz valamennyi lelkes munkásságot fejtett ki, legyen elég azonban, annak a megemlítése, hogy fárado­zásukat igaz, őszinte siker koronázta. Mu­tatja ezt a fényes erkölcsi és az igen szép anyagi siker. — Felülfizettek : őrgróf Pal­lavicini György 980 kor., Romsits István 100 kor., Regattini József 140 kor., Schvarc 'Testvérek 140 kor., Bekker Miklós, Kohn Dávid 100 kor, Lenkovics László 120 kor , Kormos János, Prehaiek Márton, Kovács András, Vajda János, Veszeley Zsigmond, Strack Imre és Spitzer Dezső 90 kor., ifj. Böröc Vendel, Fein József, Gyarmati János, Khon Béla, Dr. Jakab Lajos, Szahó Jenő, Weisz József, Farkas Emil, Stern Sándor, Sas Lajos, Kis János Vörös István és Mere Ádám 60 kor., Dániel Testvérek, Wolt Lajos, Pető László, Farkas Imre, Stirling hadnagy, özv. Müller Rezsőné és Szabó János 50 kor., Dr. Piukovich Sándor, Csonka Vendel, Pető József, Orbán István, Stern Jakab, Müller József, Szóládi István, Scbmieder József, Illés Gyula, Till Henrik, Kovács Ödön, Rein János, Bernáth János, .Link János, Kiss Antal, Ujváry József, Schuazter Lőrinc, Főbusz Antal, Mód István, Stark Jenő, BáráBy Zsigmond, Degavita István, Scheffer András, Donuenberg Imr«, Szatóry Károly, Paronay János, Liebermáun András, Harray Ferenc, Kovács Ferenc, Flasckár Imre, Móricz János, Frikker Ist­ván, Somogyi Mátyás, Liekerasaan Jánes, Krakler József, Farkas József, Tsri János, Ecker Jakab, R«réz Dénes, Cser József, Scbmiedt Péter, ifj. Führer János, Grem- mermann Sebestyén, Werner Ferenc, Kel­ler Ádám, Kire Antal, Klein Ödéa Keszo- lin Péter, Mercz Aatal és Kollár Mihály 4© kér. A felülfizeték és jegyeiket megváltók neveinek közlejét a jövő számban folytatjuk. — Honfoglalás a cime a Hadirok­kaDtak, özvegyek és — árvák Nemzeti Szö­vetsége lapjának, mely most megjelent szá­mával második évfolyamába lépett. Válto­zatos és gazdag tartalmú most megjelent számát békési Csanddy Frigyes v. b. 1.1. gyal. tábornok szövetségi elnök meleghangú be­köszöntő sorain kívül Koiss Géza min. ta­nácsos, özv. Dr. Zemplén Gyözöne, özv. Csermelyi Aladárné és mások szakavatott tolláiból kikerült cikkek teszik élvezetessé. A lap állandó havi mellékleteként a Gyer­mekvédelem cimti szakközlöny is meg fog jelenai. Megrendelhető a kiadóhivatalnál: Bpest., V.^Falk Miksa-u. 9. Előfizetési ára: a Hadiöá. tagjainak évi 48 K. másoknak 72 K. — Menetrendváltozás. Kaposvár— siófoki és fonyódi vonalon az eddig érvény­ben levő menetrend megszűnik. E hó 18- ától kezdve a kaposvár—siófoki vonalon szombat és vasárnap kivételével naponta a 4316 sz. vonat, indul Kaposvárról éjjel 3 óra 55 perckor, érkezik Siófokra délelőtt 10 óra 54 perckor, vissza a 4315 sz. vonat indul Siófokról délután 12 óra 20 perckor, érkezik Kaposvárra este 7 óra 29 perckor, fog közlekedni. Kaposvár—fonyódi vonalon hétfőn a 4416 sz. vonat indul Kaposvárról reggel 5 órakor, érkezik Fonyódra délelőtt 8 óra 87 perckor, 4413 sz. vonat indul Fo­nyódról délután 2 óra 80 perckor, érkezik Kaposvárra este 6 óra 19 perckor 4414 sz. vonat indul Kaposvárról délután 3 óra 20 perckor, érkezik Fonyódra este 6 óra 50 perckor kedden a 4401/a. sz. vonat indul Fonyódrról reggel 5 óra 28 perekor, érkezik Kaposvárra délelőtt 9 óra 10 perckor, szer­dán a 44Cl/a. sz. vonat esütörkön és pén­teken a 4416 és 4413 sz. vegyes vonatok fognak közlekedni. Szombat és vasárnap ezen a vonalon személyszállítás nem lesz. A Máv. forgalmi főnökségének értesítése szerint e bó 19-tőJ, szerdától kezdve So­mogyszob— Balatonszentgyörgy között je­lenleg keddti és csütörtökön közlekedő 4711 és 4714 sz. vonatok ezentúl szerdán és pénteken közlekednek. — öngyilkosság. Korcsek Lajos lá- pafői 79 éves pintér 19-én a mestergeren­dára felakasztotta magát. Dr. Kertész Lipót tanácsos, vármegyei tb. főorvos kiszállásakor a beállott halált állapította meg. Szerkeszti: a szerkesztő bizottság. Felelős szerkesztő; Tadics Bend, Lapkiadó: a, „Dombóvári Nyomán és Papir­kereskedés Részvénytársaság. Elmúlt a háború hátrányos hatása a MAWTJii Pípere­■JpÄJÄÄB MMk készítményekre melyek ismét a régi kipróbált békeminőiég- ben kaphatók a következő árakon : DIANA-krém kis tégely 15 K DIANA-krém nagy tégely 2b K DIANA-puder kis doboz 15 K DIANA-puder nagy doboz 55 K DIANA-toiletkéizlat kia doboz 50 K DIANA-toiletkészlet nagy doboz 80 K DIANA-fogkrém 15 K DIANA-fogpor gK DIANA-szájviz 35 K Gyártja : • a Diana Kereskedelmi R.-T. Budapest, V., Nád or-uica 30. 4 MÁGNÁS CIS»# CREMET UASZNÄL.»ON. MERT NINCSEN JOBB A VILÁGON ÁRllFOGyASZTÁSl ÉS TERMÉUyÉRTÉ- KESITŐ SZÖVETKEZET KAPOSVÁRON, Ä VÄSUTI ÁLLOMÁSSAL SZEMBEN. INTERUHBÁN TELEFON: 184. Van szerencsénk fásra á legolcsóbb napi *- ­1* motor- és hengerolajat, i fehér petróleumot, 1* tavotta-gépkenőt, I la szekérkenőt, ajánlani azonnali szálló árban: 98—99°/0-os rézgálicot, adómentes motorbenzint, Diesel-motorhoz gázolajat. Nyomatott a „Dombóvári Nyomda és Papirkeskedés Részvénytársaság“ könyvnyomdájában, Dombóváron.

Next

/
Oldalképek
Tartalom