Dombóvári Hírlap, 1921 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1921-03-06 / 10. szám
V. évfolyam. Dombóvár, 1921. mároius 6. 10. szám. Előfizetési ár: egész évre 48-— kor; /élévre 24■— kor; negyedévre 12‘— korona. Egyes szám ára 2 korona. Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési dijak és hirdetések a kiadóhivatalba; a lap szellemi részét illető közlemények pedig a szerkesztőséghez (Szf. László-tér IS.) küldendők. Szerkesztőség: Szent-László-tér 18. sz. Kiadóhivatal: Esterházy-utca 17. szám. Telefon: 40. szám. Szociális megújhodás. Bizonyításra nem szorul,.hogy két évtized óta mindinkább rosszabbodnak a magyar állapotok. A liberálisok, radikálisok és szocialisták ennek okát a magyar társadalom berendezkedésében látják, ami — szerintük — annyira ósdi, idejét múlta, hogy miatta képtelen a nemzet a külfölddel lépést tartani. Most a szerencsétlen világháború után még súlyosabbá váltak a viszonyok, nagyon is aktuális tehát e kérdéssel foglalkozni. Annyiban igazuk van a liberális-radikális csatlósoknak, hogy szükségszerű a társadalmi megújhodás. Nemcsak ők, hanem minden becsületesen, józanul gondolkodó magyar látja, még pedig fájdalommal látja, az elhanyagolt, sőt itt-ott fertőbe sü- lyedt közállapotainkat és jobbat, egészségesebbet kivan helyette. A jelenlegi politikusok nagyrésze megyezik abban, hogy a szociális megújhodást a következő reformokkal lehet elérni: 1. A földbirtok mai egészségtelen megoszlását kell megszüntetni széleskörű földbirtokreformmal, mely földhöz juttatja a jogos földigénylőket, olyanokat, kik képesek a kapott terület intenzív megmunkálására, ezáltal emelik a gazdasági termelést. 2. Meg kell oldani a munkáskérdést, még pedig olymódon, hogy a munkásság megelégedjen belyzetével és ne szegődjék a nemzetközi destrukció szolgálatába. Ez csak úgy érhető el, ha a munkaadó nagyfokú belátást tanúsít és nem igyekszik alkalmazottját kizsákmányolni. 3. Szükséges a köz- igazgatás megreformálása. Ezt a manapság nehézhez és bonyolult szervezetet egyszerűsíteni kell ; a hivatalnok-osztályt pedig függetleníteni a változó politikától. Ne történhessék meg többé, hogy politikai rendszerváltozások után nagyszámú tisztviselő veszítse el megélhetését. 4. Választójogi reformot kell alkotni. A régi Tisza-féle kétségtelenül annyira avult, hogy szégyen lenne mai alkalmazása. A mostani meg éppen ellenkező véglete miatt keli megváltoztatni. 5. Ujja kell alakítani az elemi-, közép és felsőiskolákat. Vezetőelv a gyakorlati életre való nevelés legyen. 6. Mindennemű társadalmi és gazdasági megújhodásnak előfeltétele a zsidókérdés intézményes megoldása. Olyan törvényt kell alkotni, mely visszaszorítja a zsidóságot az őt megillető határok közé és lehetővé teszi a fajmagyarság érvényesülését különösen a kereskedelmi téren. Általánosságban ezen reformok által (az utolsó kivételével) óhajtották eddig a különböző politikai áramlatok a nemzeti megújhodást megvalósítani. Ezeket kívánta a liberalizmus, azonban csúfos kudarcét vallott. Utána a radikalizmus és szocializmus, melyek szintén nem állták meg helyüket a gyakorlati életben. Nyilvánvalóvá lett, hogy Magyarországon a mai Körülmények között, teljesen képtelen a szociálizmus társadalmi épitőmunkára. Végül a kommunizmus kísérelte meg a megújhodás megteremtését, nemcsak teljesen sikertelenül, hanem vérbeboritva az országét, ezerszeresen rontotta a régit. Az izmusok tehát bármilyen szépen hangzanak is elméletben, gyakorlatban kudarcot vallanak : képtelenek a nemzeti megújhodás megteremtésére. Szükséges tehát olyan eszme által elérni ezt, mely mindenféle izmusnak felette áll és magasabbrendüségével célt, eszmét, értéket nyújt a nemzetnek. Ez pedig a keresztény gondolat. Kétezer éven át megmutatta állandóságát, győzedelmességét, alkotni tudását, lelkeket átfogó és egybekapcsoló készségét. Ha képes volt az elposványosodott világ megújítására, akkor meg tudja teremteni a magyar szociális megújhodást is. A magyarság jövő életének, boldogulásának előfeltétele a szociális és gazdasági megújhodás. Érre egyedül a keresztény gondolat képes. Tegyük mindnyájan magunkévá, ne szánk kiáltozza, de annál inkább érezze át szívünk, értse át elménk é3 cselekedjünk szellemében. Akkor meglesz a szociális megújhodás és boldogan haladunk tovább, a második ezredév felé. fl Balaton áthidalása és Dombóuár fejlődése. ,,Csonka Magyarország nem ország, egész Magyarország menyország!‘, Írja feltűnő helyen minden lap, hogy drága szép hazánk integritása valahogy ki ne röppenjen az indolens magyar fejekből. Ezek a jelenben szűkre szabott határok azonban nemcsak arra figyelmeztetik az érző magyar lelkeket, hogy valamikor és pedig minél előbb, az elszakított országrészeknek ismét a mi határainkon belül kell íenniök, hanem másra is ! Arra, hogy a még megmaradt magyar földnek minden kincsét, értékét a legnagyobb mértékben ki kell használnunk. Azt akarják, hogy nyomorult, koldus ország legyünk, mások kegyeitől függjünk, idegen portákén életünkért remegjünk. De nem! A magyar önérzet és büszkeség igazának tudatában nem fog koldulni soha ! Élni akarunk és Rabok. Irta: Pongrácz Károly. Az este ott leselkedik a cella előtt. Lassan-lassan gyászba íeketedik az ólmos homály. Átmerészkedik a rácsos kisablakon és mohón szétcsurog a szűk odúban ; ráfekszik a nedves szögletekre, belepi a meredő falakat. A két aaróc-ágy közti asztal és a ráhelyezett vizeskorsó is árnnyá szin- telenkedik. A két ágyon két férfi nyújtózik végig. A baloldalin fekvő már öreg. Ráncok hasítják keresztül-kasul kiaszott arcát, tekintete fáradtan hull a súlyos vasú börtönajtóra, ami már hat év óta halálos ismerőse. Sorvadó ujjai mereven gémberednek hófehér hajába. Elfúlva sóhajt. Szinte attól fél, hogy kiszárnyal belőle a lélek. A jobboldali ágy lakója sir. Kövéren és szaporán gyöngyöznek a cseppek kéklő szemvölgyébe. Uj ember a cellában, ma taszitotta be a részeges porkoláb. Idegen itt neki minden. Szét-szétdobja testét, majd vacogva összegubbaszkodik és szüntelen csuklik belőle a zokogás. — Hagyd már abba fiam — sípol az aggastyán hangja — úgysem használ a sirás. Nekem meg hiába hajtogatod, hogy nem vagy bűnös, mihaszna ? . . . Nem segíthetek rajtad. — Családomért tettem ... — veszékel a fiatalabb. — Az most már mindegy — csap közbe a vénebb, a túlsó ágyról. — Én magamért tettem, eleinte sírtam én is, mikor idejutottam. — Miért? hogy jutott ide ? — hangzik a másik ágy felöl. — 0 fiam, hosszú az én mesém, majd apránkint elmondom néked. Bús történet. . . Apámat nem ismertem. Anyám azt mondta : szorgalmas munkás volt és egy tavaszon darabokra tépte a gépkerók. Én is korán kezdtem a kálváriát. Sihederkoromtól fogva ütöttek-vertek és száraz kenyeret dobtak ebédre. Tűrtem sokáig, nagyon soká . . . Szenvedtem kínos negyven évig. Egyszer a jövőbe néztem : mi lesz, ha kivénhedek a robotolásból ? . . . Megrémültem : koldus leszek ? . . . És ettől fogva pénzt akartam szerezni, hirtelen és sokat. Nyugodt öregséget szerettem volna biztosítani. Kockára tettem mindent ... És minden elveszett. . . Kitudódott, hogy a gazdag szatócsot én . . . én . . . Ugy-e gondolod fiam ? Mióta itt vagyok. Sorvadok, haldoklóm. — És te, fiam ? — A családomért tettem — zokogta az ifjabb — a családomért. Magam emberségéből tanultam én, nappallá téve az éjt. Koplaltam, kínlódtam, mig révbe érkeztem. Szorgalmas, pontos hivatalnok voltam, szerettek nagyon. És a közelmúltban beteg lett a feleségem, kit mindennél jobban szerettem. Köhögött és a tüdej e vérzett. Az orvos azt mondta, hegy délre kell vinni, másként fél évet sem él. Megijedtem, pénzem nem volt, szerettem nagyon és . . . és a hivatali pénzLopunk mai száma 2 korona.
