Dombóvári Hírlap, 1917 (1. évfolyam, 1-53. szám)
1917-02-25 / 9. szám
1917. február 25. DOMBÓVÁRI HIRLÄP 2. oldal. támogatást megszerezni, melyet ma a nagyipar élvez. Szociális reíormot sürgetünk a munkásosztály érdekében, az állami kisebb alkalmazottak, tisztviselők, szellemi napszámosok érdekében, akik a kapitalista rendszer igazi mostoha gyermekei . . . Micsoda óriás, eddig nem sejtett társadalmi munkára lesz szüksége hazánknak, hogy a lokozott mértékben jelentkező igényeknek valamiképen is megtudjon felelni. De meg kell felelnünk. ,,Mennyit tettek, áztak-fáztak, piszkosan s lerongyolódva küzdöttek s állták meg helyüket. Szegények lettek, éheztek, szomjaztak; mikor mi aludtunk, ők virrasztottak, vagy ha puszta földön sarokban meghúzva magukat pihentek, akkor is h háború rémeivel, azután enyhüléskép megint a távoli otthonnal álmodtak“ . . . nietet adtak ; legyen tehát életük, mikorra mind . mind . . . visszatérnek. (h. b.) Felhiuás a jósziuű közönséghez. — Gyorssegély. Lapunk mult száma-, bán „Egy hölgynek“ — c. cikkben felhívtuk a jószívű közönség figyelmét két nyomorgó családra. A felhívásnak szép eredménye is lett, mert már másnap megjelent szerkesztőségünkben Neizer Antal es neje megbízottja, aki 50. K. t adott át azzal, hogy azt a nyomorgók segítségére fordítsuk. Egyúttal azt az üzenetet is kaptuk, hogy fasegély is kilátásban vau. — Az összeget már rendeltetési helyére juttattuk, mivel az adakozók végtelen boldoggá tették a nyomogót. — Ugyanezen helyre küldött Baumgart János körülbelül 5ü K. értékű élelmiszert. — Örömmel vettük azt az értesítést ia, hogy Halmos Henriimé indítványára az izr. nőegyiet gyűlésén pár perc alatt b0 K. gyűlt össze s egy köbméter fa is megszavaztatott a nélkülözők részére. Nem próbáljuk itt az adakozók nernes- szivüségét dicsérni, mert azt minden szónál jobban dicséri maga a tett. Annyit konstatáltunk, hogy az adakozó hölgyek és urak mindig az elsők voltak ott, hot nagy volt a szükség. Köztudomású immár, hogy városunkban sok szegény szülő azért nem küldheti gyermekeit az iskolába, mert nem tud azok számára iábbelit beszerezni. Hogy ebben mi- kulturális és erkölcsi veszedelem rejlik, fölösleges a müveit tár-adalom elölt bővebben fejtegetni. Erős tehát a bizodalmunk,— hogy a jobbmodü közönség, mely a háború alatt már oly sokszor bebizonyította áldozat- készségéi, újabb önkéntes megadóztatással lehetővé teszi, bogy mindenki eleget tehessen a mindennapi tankötelezettséget megállapító törvény követelményeinek. Ez az el- eisőrendü nemzető érdek késztet minket arra, hogy azzal a kérelemmel forduljunk lapunk j jószivű olvasóközönségéhez : lássuk el a | szegény gyermekeket, a legszükségesebb ruhaneművel. I . Akinek van nélkülözhető ruhadarabja ! különösen cipője juttassa el azt vagy annak i ellenértékét az arra rászorultaknak. Ezzel oly cselekedetet müvei, amiből ezer á d is fakad a köz javara. Addig is, mig az ado- 1 mányok összegyűjtése <. s szétosztása céljából megalakul a tervbe vett bizottsága la~ 1 punk kiadóhivatala (Hunyadi-tér z4. sz ) is I elfogadja és a lapban nyugtázza a küldemé! nyékét. A nemesszivü adományozók azoní | kívül külön-külün érte-ittetnek a seg'lyezet- , tele nevéről és lakásáró , hogy esetleg személyeden is meggyőződhessenek azok hely- I zete felöl. A segítség sürgős, a nyomorgók ott kopognak az ajtónkon ! Szág év. — Be&Sieteftf sncäflöjSzt. Anna kápolna mellett 1*5 kát. hold kiterjedésű lakóházzal, gyümölcsös, konyha és virágoskerttel együtt szabadkézből eladó. — Felvilágosítást ad Gyenis Antalné tulajdonos Dombóvár. All. isk. épület. alatt egy völgyben, ahol pihennek. Aludtak már a barakkban, nem volt türelme várni reggelig, fölverte őket, összeöl.eite őket, megint jöttek a könnyek a szeméből és most hozzák már a tüzérek a hordó', — a mely annyit utazott a kapitánynyal. Körülfogják, viszik be, mesélnek neki. Egy fejjel magasabb mint a legénysége, látni a boldog, naiv katonaarcát, a mint mindenkire ügyel, pedig öten meséinek egyszerre. «Aztán YVojnicnál megint kivittünk két agyul a lövészárokba kiált egy hang — az ötöst és a hatost . . . a hídfőhöz ...» — «Ah — az ötöst és a hatost? Mit nem mondasz!» Becsukódik mögötttik az ajtó. Bandukolunk vissza a waggonokhoz. A sötét waggem ablakából még egyseer lenézek a völgybe. Kis sárga. négyszögek — a barakk minden ablaka világos. Szép, tiszta téli éjszaka. Ka- jrttány wr Sobicka megtalálta az ütegét. Most jut estembe, mennyrazer hallottam tőle, hogy nem nyugszik, a mig meg nein %tlálja. De elfelejtettem az egészet. Most csöndes ének kaHath’zilc f«l a barakkéi. Valami szép férfiasság van ebben a szentimentális esetben. Ez igazán háború. Az ének megszépül a téli éjszakában, mire halkan, tompán idáig ér. A szivemben vele zeng egy szavakban ki nem fejezett régies szöveg: Dal a beteg kapi ányról, aki az üteget keresi. Hegyen, völgyön át vándorol egy hordót, guritva, a szemében kőnnvek. Vonatról ie, vonalra fel t mindenütt a hordóval . . . katonák sietnek el mellette, sebesültek mennek haza, írén állja el az útját, ő mindenkit megkérdez : «Nem látta valahol az ütegemet?* — Must csönd vau lenti a barakkban. Bizonyára a kapitány beszél. Lefekszem és eloltom a gyertyát. Messze tőlünk egy tehervonat áll a szomszéd süien, a lovak nyugtalanul dobognak a vvaggonokban. Á c*>endőrőrmp#ter nyit be hozzám egy lámpával. A holnap reggelre szóló parancsot hozza. «‘Milyen nyugtalanok ezek a lovak mondom — érzik, hogy a háborúba ^tszi'k őket.» — «Nem uram — mondja ő — a lovak a.szaruik. Ezek a Hadfy Excel ló*** ágyúi Bobowán.» Figyelünk egy kicsit. Igaza lehet. Alulról most megint ujjongó lárma jön. Most ülőitek csapra a hordót. Mi egy évszázad a történelem elnyúló éveiben ? Mi egy ember a nemzet életében? Legfeljebb tűnő fény ; pillanatnyi élet után hosszú halálba merülés. Sok, sok óiét még ennyi sem. A legtöbb élet létrejön s eirnul mint a levegő madara, a rét virága s jó ha hálás emlékezésekben folytatódik halványuló múltja. Csak néha áll alkotó géniusz a nera- eges lények közé, csak néha látjuk egy pont körül csoportosultan a kicsinyeket, csak néha érzi meg mindenki, hogy a titkos erővel megjelent hatalom nemcsak mára született, hanem szelleme mleli létét bosszu-hosszu időre. —- Még a minden figyelmet magára erőszakoló háború sem vonhatott elég sűrű fátvolt a száz évvel ezelőtt született költő fényes emlékére. Sőt most lehetne igazán emlékezni rá. Emlékezni arra, ki mindig és mindenben alföldi tiszta magyar volt, mikor most nálunk minden idegen. Most a Toldi tiszta derűjét kellene felragyogtatni a Góle- mektől homályosuk irodalmi égre és söpörje el az irói egyéniség haldokló kincsének uj értékelése a pénz művészetet. — Nagyszalontai költőkirály járd be csendes magyar lelkeddel a kertedbe tolakodott zajos és idegen iró-parveriük vásárcsarnokát s születésed századik évfordulóján térjen vissza az eltévedt magyar költészet és irodalom valódi csapására, mert elvész, elsorvad a régi sok szép magyar vetés a mai művészet és irodalom burjánzó konkolyában. — b. — Kitüntetés, őfelsége Révy Ferenc főigazgatót, az áll. és kát felsöbbleányisko- lák miniszteri biztosát, a budapesti áll. felsöbbleányiskola és leánygimnázium igazgatóját- községünk szülöttét, aki majdnem fél századra terjedő lankadatlan tevékenység után nyugalomba vonult, ,,a tanűgyterén sok évi működésével szer-zelt érdemei elismeréséül4 magyar királyi udvari tanácsosi címmel tüntette ki. Gratulálunk! — Jegyző gyűlés. A dombóvári járás jegyzői kara f. hó 22: és 23.-án városunkban gyűlést tartott, mely alkalmakkor a rekvirálás és egyébb fontos közigazgatási ügyekről volt értekezlet a járási főszolgabíró jelenlétében. — — Adakozás. Özv. Döry Vilmosáé a „Korona“ szállodában ápolt sebesült kato- tonák részére 100.K .-t adományozott melyért ezúton mond köszönetét az elnökség. — Az Othon kávéházban egy asztaltársaság 8. K-t gyűjtött a helybeli sebesült katonák részére, melyért köszönetét mond az alnökség, — Az egyház iaánti áldozatkészségének és a hithűségnek újabban is szép példáját adták Schréter Károly ny. erdőt.anáosos, gyülekezeti felügyelő, aRi*k a reformáció •iOO-itt évfordulójára a dombóváriig, h. ev. egyházközségnek (templom-alapja javára) 500 k-l, Baumgart Jánosné pedig egy 120 K. értékű díszes oltárteritőt adományozóit. Fogadják a riemeslelkü adományozók ezúton is a gyülekezet hálás köszmétét. — Egy pár gyermekcipő ellenértéke fejében Vesztei Zsigmond ur átadott 30 koronát, !»mit a niagj utal ma záruló családi nevében is köszönettel nyugtáink.
