Diakonia - Evangélikus Szemle, Repertórium 1979–1993

A Diakoniáról

1979-ben indult a Diakonia című, Evangélikus Szemle alcímű periodika. Ekkor kapott rá engedélyt egyházunk az Állami Egyházügyi Hivataltól. A hasonló jellegű római katolikus folyóirat, a Vigilia 1935-tól jelenik meg. A református Confessio 1977-ben indult meg. A mi két évvel későbbi kezdetünk nyilván a pártállam mennyiségi gondolkozásának a jele. Az ország állampolgárai között legtöbb a katolikus vallású, utána következnek a reformátusok. Hazánkban az evangélikusság kisebb arányban él, ellentétben külfölddel. Világviszonylatban jelentősen nagyobb a lutheranizmus, mint a kálvinizmus. Ennek történelmi okai vannak.

Káldy Zoltán püspök a szerkesztőbizottság elnökségét és a felelős szerkesztői címet magának tartotta fenn. Szerkesztőnek engem kért fel. A lap kialakítására, a szerkesztői munka végzésére lényegileg szabad kezet adott. Többször elmondta nekem, mi nem tetszik neki a lapban. Ezek a kifogások tulajdonképpen arra vonatkoztak, hogy az általa kialakított ún. diakóniai teológiát nem képviseli a folyóirat. (Nyugaton ez a kifejezés az egyházi szeretetmunka elvi hátterére vonatkozott.) A Lukács József főszerkesztésében megjelent Világosság c. materialista folyóirat írta, hogy Magyarországon a református „szolgáló egyház teológiája” és az evangélikus „diakóniai teológia” elvezetett a szocializmus „elfogadásától” annak „vállalásáig” hitelveik fönntartása mellett. /1985. 8-9. sz. 509./ A periodikában egyedül Káldy Zoltán írt erről a — majd az 1990-es fordulattal kapcsolatosan letűnt — teológiáról és annak nézőpontjából kéziratokat. Káldy saját írásain kívül egyetlen ismertető cikk jelent meg a diakóniai teológiáról: a Lutheránus Világ- szövetség budapesti nagygyűlése előtt külföldi sajtótájékoztatóban közölt ismertetés magyar szövege. Káldy tudta, hogy ha erőltetni akarná elgondolását, lemondok a lap szerkesztéséről. Ezt pedig veszteségnek érezte volna, mert tapasztalta, hogy az olvasók szívesen fogadják a Diakoniát, s lemondásom esetén nem talált volna hasonló sajtóembert. Mindez - mint főszerkesztőnek - a neve kárára vált volna. Elhunyta után Nagy Gyula püspök vette át tisztségét a Diakoniánál, majd Harmati Béla püspök lett a bizottság elnöke.

A szerkesztőbizottság túlzott létszámmal indult, 21-en voltunk. Lelkészek, teológiai tanárok, püspökök a létszámnak mintegy felét alkották. A többiek foglalkozás szerint: zeneigazgató, orvosok, újságírók, költők, műfordító, művészet- történész, zeneszerző, régész. Ennyien persze nem voltak jelen, és tíz-tizenketten szóltak hozzá a megjelent szám kiértékeléséhez, s a készülő laptervhez. De éppen az ún. világiak jelentették az értelmiségre való kitekintést, a szaktémák jó feldolgozási szempontjait. A bizottság tagjainak egy része változott, a törzsgárda végig kitartott. Az ÁEH gyengülésével fiatalítást végezhettünk el, felkértünk a bizottságba fiatal nyelvészt, fizikust, szociológust, matematikust, könyvtárost.

6