Diakonia - Evangélikus Szemle, 1993
1993 / 1. szám - Kulturális figyelő
70 KULTURÁLIS FIGYELŐ világként, az ember képes a maga közvetlen (’valóságos’) környezetén túllépve más léthelyzetekre, akár a létezés egészére, sőt önmaga korlátáira is reflektálni. Ugyanez a nyitottság jellemzi az ember működését, aktivitását is. Az ember túllép az adott természeti világon, és fantáziája, a technika, a kultúra által mintegy folyamatosan újrateremti a világot; azt a maga világává formálja, miközben általa maga is formálódik. Nem engedi önmagát azonosítani egyetlen pillanatnyi állapotával sem, újra és újra önmagára kérdez. Végtelen befejezetlensége egy végtelen „Szemközti-Valósághoz” utalja, amelyen keresztül önmagára találhat. Ez a világra való nyitottság az emberrel szemben Istent sejteti, méghozzá a zsidó—keresztény hagyomány Istenét, aki teremtett bennünket és a bennünket körülvevő világot; aki a teremtett világtól független személyes és aktív valóság; aki az embernek teremtő erőt és szabadságot, ám ezzel járó felelősséget is adott; aki személyes kapcsolatra, találkozásra hívja a végtelen módon reá utalt embert. Hogy hol érhető tetten, hogyan bontakozik ki ez a nyitottság; hogy miként élhet és élhet vissza az em'-^r az isteni hívással — ez bomlik ki a mű további részében az emberi lét egy-egy jellemző problémacsoportján keresztül. Noha valamennyi kérdéskör mögött felfedezhető a keresztény tanítás valamely központi eleme, Pannenberget szemmel láthatóan nem klasszikus, dogmatikai megfontolások, hanem a huszadik századi létre való érzékenysége vezérli. Az ’énesség’, mint az emberi bűn fő mozgatórugója; az időiség és a pillanat, a történetiség és az örökkévalóság feszültsége; az individuális és a társadalmi lét konfliktusa; a szeretet és a jog összefüggései — csupa olyan probléma, amellyel nap mint nap, tudatosan vagy végig nem gondolva szembesülnünk kell. Végigfutva a tartalomjegyzék címszavain még egy érdekes dolgot fedezhetünk fel. Valamennyi fejezet olyan kérdéskört tárgyal, amelyben felismerhető az újkor egy-egy jellegzetes antropológiai szemléletének kiindulópontja. Felbukkan a rahneri bizalom-gondolat, Ebner és Buber perszonalizmusa éppúgy, mint az egzisztencializmus idő- szemlélete, vagy az ember társadalmiságának marxi koncepciója. Pannenberg tehát megpróbálja együttlátni, szintetizálni a korábbi antropológiai vállalkozások jelentős felismeréseit, de Úgy, hogy azokat a maga alapfelismerése, az ember önmagába zártsága és a világ iránti nyitottsága konfliktusának összefüggésébe állítja. Közel húsz esztendő telt el azóta, hogy a Mi az ember? első kiadása napvilágot látott. Ha a nyugati keresztény kultúra általános érvényét alapjaiban megkérdőjelező új kritikai szemlélet oldaláról nézzük, Pannenberg írása elavultnak tűnik. A könyv azonban hitvallás is, és ennyiben elébe megy a posztmodern kritikának. Pannenberg korántsem kívánja szentesíteni a nyugati kultúrát, ám az ember egyetlen esélyét abban látja, ha felismeri, hogy Jézus Krisztus Istenének vonzásában él. ifi. Cserháti Sándor Gosztonyi Péter: A magyar honvédség a második világháborúban Európa Kiadó, Budapest 1992. A szerzőt a Magyar Köztársaság elnöke 1991. október 23-án kiemelkedő tudományos tevékenységéért a Magyar Köztársaság Érdemrend középkeresztjével tüntette ki. Gosztonyi Péter — miután 1956-ban
