Diakonia - Evangélikus Szemle, 1993
1993 / 4. szám - Keken András: Kereszténység és természettudomány
KÉKÉN ANDRÁS: KERESZTÉNYSÉG ÉS... 51 A gondolkodás forradalma A természettudomány és kereszténység viszonyában gyökeres változást hozott a 20. század. Az emberi szellem talán sohasem szikrázott olyan káprázatosán, mint az utolsó 5 évtized alatt. A 20. század „doctor mirabilis”-einek hosszú sora a tudományos gondolkodás és a tudományos fantázia csodálatosan magas régióiba emelkedett. Minden mozgásba jött, ami sziklaszilárdnak látszott, s korunk izzó szellemi katlanában új pszichológiai, biológiai, matematikai és főképpen fizikai igazságok, elvek, elképzelések, törvények és feltevések születtek meg. Szertefoszlott az álom, hogy az emberi ész megoldotta a világ rejtélyeit, párává változott az anyag „idoluma” s összeomlott a ráépített mitológia. Jött Einstein, korunk „Albertus Maximusa”, hozta a relativitás démonikus erejű igazságát s könyörtelenül alkalmazta mindenre: térre, időre, mozgásra. Ugyanilyen elemi erővel tört elő a racionalista filozófia kérge alól Henri Bergson, irracionális vitaiizmusa, az észfölötti, intuitív élet- és igazságlátásnak ez a drámai igénylése. Lehet, hogy velük kezdődik a 20. század. Együtt kell említeni őket. Hogy Bergson hatott Einsteinre, azt az utóbbi életműve kétségtelenné teszi. De hogy a fizikai relativitás elve megtermékenyítette a filozófust, azt könyvei mutatják, például a Tartam és Egyidejűség, mely a fizika és a filozófia határán keresi az igazságot s csak olyan fizikus értheti meg, akinek kisujjában van a filozófia, s csak olyan filozófus írhatta meg, aki nagyszerűen ismeri a magasabb matematikát. De ez csak kezdete egy szellemi tűzijátéknak. Jött Planck, a modern fizika atyja, akinek ez évben ünnepeljük születése századik évfordulóját. Értelmének kohójában szétolvadt a megdönthetetlennek látszó tétel, hogy „natura non facit saltus”, a természet nem csinál és nem tűr ugrást. Planck az emberi logikának boszorkányosán szellemes útján rájött arra, hogy az energia áramlása nem folytonos, hanem parányi, de megállapítható mennyiségekben történik, s ezek a mennyiségek mintegy az energia „atomjai”. Minden anyag ezeknek a kvantumoknak egész számú többszöröseiben nyeli el vagy bocsátja ki a hullámokat, s ha ezeket a kvantumokat elosztjuk a hullámhosz- szal, akkor egy állandót kapunk, s ezt a minden körülmények között állandónak bizonyult számot Planck az azóta híressé vált kis „h” betűvel jelölte. Mindenképpen megérdemli, hogy az egész világ tisztelettel álljon meg emléke előtt. Mi nem hallgathatjuk el azt sem, hogy evangélikus volt. Sőt azt sem, hogy van egy értekezése, a címe: Vallás és természettudomány. Később visszatérünk még erre a könyvre. De már most is tudomásul vehetjük, hogy a modem fizika atyja a legtávolabbról sem ateista. Azután jöttek a többiek, Nobel-díjas, világhírű fizikusok, Rutherford, Nils Bohr, de Bogiié az atomok titkát feltáró kutatásaikkal és eredményeikkel. Jött az osztrák Schrödinger azzal a csodálatos egyenlettel, mely szerint az atommag körül keringő elektronok tulajdonképpen térhullámok. S jött Heisenberg a bizonytalansági elmélettel, s ennek alapján a kutató elme eljutott annak alázatos belátásáig, hogy egy bizonyos határon túl az igazság nem üldözhető. Azt mondja ugyanis ez az elmélet, hogy a keringő elektronnak vagy a helyét vagy az impulzusát lehet csak meghatározni, a kettőt együtt semmiképpen sem. Ha az egyiket tudom, a másiknál egészen valószínűtlenül és lehetetlenül nagy a hiba, s ezeknek a hibáknak a szorzata — újabb megle
