Diakonia - Evangélikus Szemle, 1993
1993 / 4. szám - Keken András: Kereszténység és természettudomány
50 KÉKÉN ANDRÁS: KERESZTÉNYSÉG ÉS .. . nincs, hiszen sem a mikroszkóp, sem a teleszkóp sehol sem mutatja meg, márpedig ami nem látható, nem mérhető, nem érzékelhető, nem tapasztalható, az egyszerűen nincs is, hiszen ez a világ pontosan olyan, amilyennek az öt emberi érzékszerv érzékeli. Persze lélek sincs. Ahogyan Isten helyére odakerült az örökkévaló és örökké megmaradó anyag, a lélek és szellem helyét elfoglalta az anyag funkciója. Az örökkévaló törvény, amely mindent mozgat s mindent megold, a kauzalitásnak, az okságnak az elve. A világ és az élet tökéletesen determinált, azaz megkötözött: mindennek van oka, s minden jelenség maga is okává válik új jelenségeknek, s mivel a törvényt ismerjük, minden olyan egyszerű, tiszta és világos. Kezdetben volt az ősköd, s mivel az ősköd a végső ok, nyilván benne volt, mint csíra, minden, amit a történelem s a bontakozó élet produkált az évmilliók során, a masztodon ereje, a hangyák rendje, a kölni dóm tervrajza, Nagy Sándor katonai zsenije, Shakespeare komor fantáziája és a IX. szimfónia édes dallama. így hitték ezt a 19. század emberei, s nem is gondoltak arra, hogy ilyen képtelenül nagy és vak hitet csak a mitológiák igényelnek, a teológiák soha. A gondolkodásnak és magatartásnak 19. századi keretei között a kereszténységnek természetesen nem lehetett helye. Meyer osztrák történész szerint az újkor három nagy szellemi forradalma örökre megszabadította az embert a vallásos csökevények bilincseiből. Luther a pápa gyámsága alól szabadította fel az európai embert, Voltaire az egyházé s Marx az Istené alól. Igaz, vannak még vallásos emberek, vannak még papok és templomok, talán ez nem is olyan nagy baj, mondta William James, a pragmatista filozófus, hiszen a gyakorlati közösségi életben van haszna a vallásnak, de a haladás mindjobban kiszorítja majd az életből a vallásos jelenségeket s a jövőben ott fénylik már a felvilágosultak közössége, mely csak múzeumban találkoz- hatik múltjának szégyenletes emlékeivel, bibliával, kereszttel. S mit tett a kereszténység? A római egyház megteremtette a tiltott könyvek jegyzékét, a hirhedett Indexet, hogy mesterséges gátat építsen a tudományos gondolkodás mindent elborító áradata elé, s mivel az inkvizíció lehetősége megszűnt, egyházfegyelmi eszközökkel harcolt a keresztény hitet veszélyeztető tanítások ellen. A protestáns kereszténység is védekezett. Virágkorát élte az apologetika, a hitvédelem tudománya. Merész volt, ötletes, sokszor majdnem meggyőző, de volt egy alapvető hibája. Abból indult ki, hogy Istent kell olyanná formálni, hogy elfogadható legyen a modern ember számára: a protestantizmusból kell a liberalizmus és racionalizmus szűrőjén keresztül olyan párlatot desztillálni, mely nincs halálos ellentétben a 19. század szellemével. Ebben a korban született meg a bibliakritika, ekkor hangzottak el a szószékről az erkölcsnemesítő és filozofáló prédikációk, ekkor íródtak a Jézus-életrajzok, melyekben az ő istenségéből semmi sem maradt. Igen, a tudomány fölényesen győzött, a keresztények pedig vagy szégyel- ték vagy igazolni akarták hitüket. S ez majdnem mindenki előtt véglegesnek látszott.
