Diakonia - Evangélikus Szemle, 1993
1993 / 4. szám - Merza József: A "Bokor" közösségről
MERZA JÓZSEF: A „BOKOR” KÖZÖSSÉGRŐL 15 után, a Helsinkiben aláírt emberi jogi egyezmény parlamenti jóváhagyása miatt rendőri intézkedésekkel már nem tudtak fellépni, ezért egyházi segédlettel kívánták eltávolítani Bulányit az országból. Ez a közösség tagjainak nyílt tiltakozása miatt meghiúsult. A válasz több tucat útlevél elkobzása volt, s ettől kezdve több éven át rendre megkísérelték, hogy a területileg illetékes püspöki hivatal közreműködésével megakadályozzák azt, hogy a Bokor plébániaépületekben tartsa meg lelkigyakorlatait. Mivel sem a plébánosok, sem a lelkigyakorlatok résztvevői nem engedtek az ilyen utasításoknak, azért a Bokor közösséget, mint az egyházi elöljáróknak nem engedelmeskedő közösséget, rossz kisközösségnek nyilvánították. Olyannak, amely nem felel meg annak az elvárásnak, amely VI. Pál pápa „Evangelii nuntiandi” kezdetű enciklikájában kifejeződött az egyház reménységét jelentő kisközösségekkel szemben. A 80-as évektől kezdve az Állami Egyházügyi Hivatal taktikát változtatott és arra törekedett, hogy a hivatalos magyarországi katolikus teológiától eltérő vonásokat fedezzen fel Bulányi tanításaiban, s ezáltal az egyházra veszedelmes tanítóként tüntesse fel őt. Köztudott volt ugyanis, hogy a közösség rendszeresen olvassa, magyar nyelvre fordítja és megvitatja a nyugati teológiai kutatások eredményeit. Ennek során gépírásos tanulmányok, összefoglalások jelentek meg az aktuális teológiai kérdésekről, fordításgyűjtemény készült a zsinat után indult „Concilium” című nemzetközi teológiai folyóirat anyagából, a latin-amerikai felszabadítási teológia publikációiból. Könyvismertetések jelentek meg olyan könyvekről, amelyek behozatala nem volt kívánatos az országba. Mindezek tartalma eltért az állami és öncenzúra alatt álló hazai vallási folyóiratokban megjelent anyagoktól, könnyűszerrel lehetett tehát eretnekséget emlegetni, függetlenül attól, hogy mi volt a Bokor saját álláspontja a tárgyalt kérdésekben. A Bokor 1979-től kezdve gyakorlatilag is első számú ellenségnek minősült, mivel tagjai megkezdték a katonai szolgálat lelkiismereti okokból történő megtagadását. Bár tíz év alatt csupán 30 fő tette ezt és kapott pénzbüntetéstől 3 év szabadságvesztésig terjedő büntetést — köztük többgyermekes, családos férfiak is —, mégis az állam rendkívül veszélyesnek ítélte ezt a jelenséget, minthogy a legnagyobb hazai történelmi egyház keretében jelentkezett. A katonai szolgálat elvi elutasítása volt a Bokor egyik, talán legnagyobb bűne. Súlyosbította a helyzetet, hogy Bulányi egy dolgozatában kifejezetten hangsúlyozta az evangéliumi tanítással ellentétes állami és egyházi utasításoknak való engedetlenség jogosságát. Ez magától értetődő minden keresztény számára, de ellenállást vált ki a hitet szertartásokra korlátozni kívánó államból, s a neki engedelmeskedő hierarchiából. Mivel Bulányi kérdésessé tett néhány egyéb, nem dogmatikai, hanem történelmileg kialakult vallási gyakorlatot, könnyen volt veszedelmesnek, „nem-katolikusnak” minősíthető. Ügye, s vele együtt a Bokor közösségé, először hazai, bíborosi vizsgálóbizottság, majd a vatikáni Hittani Kongregáció elé került. E Hivatal a 80-as évek közepétől kezdve különféle figyelmeztetéseket intézett Bulányihoz, s egy hitvallás aláírására kívánta rávenni, amely bizonyos válogatott hitanyagot tartalmazott. Mivel Bulányi a lelkiismereti szabadság jegyében nem egy válogatás, hanem a teljes katolikus tanítás mellett kívánt hitet tenni, azért nyilatkozatát nem fogadták el. Az utóbbi évtizedben különböző helyeken és hivatalos személyekkel folytatott tárgyalások mára megrekedtek. Sem a Vatikán, sem a Magyar Katolikus Püspöki Kar nem mutat hajlandóságot arra, hogy
