Diakonia - Evangélikus Szemle, 1993
1993 / 4. szám - Merza József: A "Bokor" közösségről
16 MERZA JÓZSEF: A „BOKOR” KÖZÖSSÉGRŐL feloldja Bulányi eltiltását a nyilvános egyházi működéstől. Bár az egyházi törvénykönyv nem ismer ilyen szankciót, s az eltiltás a vallásellenes rendszer találmánya, az egyházi vezetés a rendszerváltás után is érvényben tartja. Bulányi és a Bokor emiatt mellőzött helyzetben él a katolikus egyházon belül. Megoldást csak tárgyilagos és türelmes megbeszélések hozhatnak. A Bokor alapelvei A 40-es évek második felében az egyetemes egyházhoz való hűség és a hitről való tanúságtétel állott előtérben. Az ehhez szükséges belső meggyőződést a zsinat előtti teológia adta, amely a rendszeres lelki életre való törekvéssel párosult. Az egyévtizedes börtönkorszak után a megváltozott világegyházi (II. Vatikáni Zsinat) és hazai helyzetben (a magyar állam 1964-ben megegyezett a Vatikánnal) új elméleti és gyakorlati utakat kellett keresni. Többéves munka eredményeként jött létre a Bokor biblikus teológiája, amelyet Bulányi „Keressétek az Isten Országát” című ötkötetes munkája foglalt össze. A Szentírás alapos elemzése mellett a mű támaszkodott a zsinat új megállapításaira és számos, időközben megjelent nyugat-európai teológiai kutatási eredményre is. A közösség az isten- és emberszeretet megélésében látja feladatát, amelyet imádsággal, meditációval, valamint három lényeges magatartással: szolgálattal, adással és erőszakmentes szelídséggel kíván megvalósítani. Nagy hangsúlyt helyez tehát a társadalomban végzett önzetlen munkára, a karitatív tevékenységre, amely a hazai rászorulók segítésén túl elsősorban a harmadik világ felé irányul. A hetvenes években alakult ki a Bokor erőszakmentes szellemisége, amely a Hegyi beszéd megbocsátást és ellenség- szeretetet hirdető tanításán alapulva, felfedezte és ötvözte a szelídség jelenkori apostolainak nézeteit, Tolsztoj, Gandhi, Martin Luther King és mások felfogását. A polgári engedetlenség gyakorlatában egyaránt hatottak rá az amerikai D. H. Thoreau és a jelenkori béke- vagy környezetvédő mozgalmak. Az élet védelme és továbbadása pozitív értelemben azt jelenti, hogy a Bokor tagjainak — lehetőségük szerint — nagy családjuk van. A cselekvésben központi jelentősége van a lelkiismereti szabadságnak. Mindenki saját, objektivitásra törekvő lelkiismeretének engedelmeskedik. Az ebből adódó természetes sokféleséget a türelmes szeretet hangolja össze. A Bokor arra vállalkozik, amiben tagjai meg tudnak egyezni. Abban a hitben, hogy az általános isteni kinyilatkoztatásra minden ember reflektálhat, a Bokor kész a párbeszédre minden vallási felekezettel, vagy önmagukat nem-hívőknek nevező emberekkel egyaránt, becsüli az általuk megtalált szellemi vagy gyakorlati értékeket. Ügy gondolja, hogy az Istennel való kapcsolat szempontjából nincs különbség fajok vagy nemek vagy különféle családi állapotban élő emberek között. Bár nem kezdeményez alternatív gyakorlatot, azonban belső életében csakis a feladat ellátására való alkalmasság alapján választja meg tisztségviselőit. A Bokor felépítése Mint minden bázisközösség, a Bokor is „alulról” építkezik. Alapszinten helyezkednek el az 5—15 fős csoportok, amelyeknek vezetői „ágakat” hoznak létre. Egy-egy 11—22 fős ág titkosan választott képviselője a következő, magasabb szintű közösségben képviseli az ágat, illetve az ahhoz tartozó csoportokat. A legmagasabb szintű képviselet 5—12 főből áll. Ez az ügyintéző cső