Diakonia - Evangélikus Szemle, 1993
1993 / 4. szám - ifj. Cserháti Sándor: Én, Te (és) a Közösség
IFJ. CSERHÁTI SÁNDOR Én, Te, (és) a Közösség Egyén vagy közösség — individualizmus vagy kollektivizmus? Nagy a kísértés, hogy mindenekelőtt magát a kérdést tegyük kritika tárgyává, s a problémát elméleti síkra terelve bizonygassuk: e szembeállítás nem igazolható. Tény azonban, hogy a mindennapi élet gyakorlatában minduntalan tanúi lehetünk az egyén- és a közösségközpontú szemlélet konfliktusának. Bízvást mondhatjuk — és ezt épp a mi századunk története példázza leginkább —, hogy az individualizmus és kollektivizmus harca dúl világméretekben és bennünk egyaránt. Az előbbi tűnik őszintébbnek, amennyiben komolyan számol az ember természetes egoizmusával. Természetesen nem tekinti közösségen kívülinek az embert, és éppen az antropológiai realizmusa teszi, hogy az individualizmus szerves eleme a másik egyén elvi tisztelete is. Tény azonban, hogy e szemlélet, pusztán a neve által az ember legkétesebb hajlamát szentesíti, s elég egy gyors gazdasági ^szociológiai körkép, hogy nyilvánvalóvá váljon: a másik egyén tisztelete a legtöbbször valóban csak elvi tisztelet marad. Nem kevésbé ellentmondásosak azonban a közösségelvű szemléletről nyert tapasztalataink sem. A közért tenni, a közösségnek élni mindig tiszteletreméltó, már-már hősies életmodell volt. Valahányszor azonban a kollektivizmus kötelező érvényű tanná, ideológiává vált, előbb-utóbb a közösség alkotóelemeinek, az egyéneknek tömegei lettek így van úgy áldozattá. Hiába érvelünk azzal, hogy a közösség mindannyiszor egyén vagy egyének eszközévé vált; a tömegek mozgatóereje valamennyi esetben valamely közösségi ideológia volt. További problémát jelent a tágabb és szűkebb közösségben való egyidejű lét okozta és az egyes közösségek között minduntalan tapasztalható feszültség is. A szűkebb közösség kritikátlan önigenlése nem más, mint kollektív egoizmus, a közösségi szemlélet burkolt tagadása. E rövid gondolatsor is érzékelteti, mennyire összetett problémával állunk szemben. Már a kérdéses alapfogalmak tisztázása is komoly nehézséget okoz. Az még talán egyértelmű, hogy mit, kit nevezünk egyénnek, de a közösség fogalmának határai már alaposan elmosódnak. A család közösségét például a közszemlélet általában az egyén szférájába utalja; és az is kérdéses, vajon közösség-e még számomra az, amelynek keretei túllépik látókörömet, személyes életteremet. Különösen izgató kérdések ezek ma, amikor a benső és a külvilág, a lélek és a Föld ökológiája egyaránt súlyos válsággal fenyeget. Egyszerre szenvedünk a meghitt, személyes tér és egy igazán tág értelemben vett közösségi szemlélet hiányától.
