Diakonia - Evangélikus Szemle, 1992
1992 / 4. szám - Szelényi Iván: A társadalom alatti társadalom. A kisfalusi cigány gettók nyomorúsága
SZELÉNYI IVÁN: A TÁRSADALOM ALATTI TÁRSADALOM 39 Ennek ellenére Csenyéte elcigányosodása nagyjában és egészében a cigányság elnyomorodását jelentette. A cigányok ugyan korábban is szegények voltak, de a csenyétei cigánytársadalom a parasztlakossággal együtt élve mégis képes volt újratermelni önmagát. A cigányok sok mindenhez értettek, amihez a parasztok vagy nem értettek, vagy nem akartak vele foglalkozni. A csenyétei cigányok pl. jó gyűjtögetők voltak: ismerték a környéken növő gombákat, gyógynövényeket, bogyós gyümölcsöket; tudták, hogy azok mikor és hol teremnek, idejében begyűjtötték azokat s a paraszti közvetítő kereskedőknek eladták. A cigányság jó jövedelemre tett szert egyéb munkákkal is: vályogot vetettek a parasztoknak, betapasztották a parasztházakat, meszeltek, napszámos munkákat vállaltak. Értettek a kosárfonáshoz, muzsikáltak menyegzőkön, mulatságokon. Ahogy a parasztok kiköltöztek a faluból, mintegy megszakadt a cigányság és a világ kapcsolata. A parasztság nem töltötte be többé a közvetítő kereskedő, az alkalmi munkaadó, az informátori szerepkört. Szinte még muzsikálni is elfelejtették — „fizetőképes kereslet” híján — a csenyétei cigányok. Így a lakáshelyzetét tekintve előbbre lépő cigányság körülményei egészében romlottak. A cigányok persze korábban is szegények voltak, de most még mélyebb nyomorba süllyedtek. Ugyan jobb házba költöztek, de nem tudtak mit kezdeni a parasztporta kertjével, az istállóval. Akadt közöttük, aki megpróbált gazdálkodni, de legtöbbnek szakismeret hiányában e vállalkozásba beletört a bicskája: a görény megfojtotta a tyúkjait, az aszály elpusztította a kukoricáját, vagy a burgonyabogár tönkretette a krumpliját. Különösen, amint a tél megérkezett, a falura ráült a nyomor: az emberek éheznek, a házak fűtetlenül maradnak. Csenyéte ma mintegy 190 munkaképes felnőttje közül négynek van rendszeres állása, szinte mindenki szociális vagy munka- nélküli segélyből, rokkantnyugdíjból, családi pótlékból, vagy netán alkalmi, vagy nem is annyira alkalmi tolvajlásból él meg. Csenyétei kutatásunk célja, hogy megértsük, miként került a csenyétei társadalom ebbe a zsákutcába, van-e remény arra, hogy a csenyétei cigányság megtalálja magának azt az életformát, amiben társadalmát fenntartani képes. Érdeklődésünk nem pusztán „akadémiai”. Kutatásunk részben „akció-kutatás” is: igyekszünk programokat kidolgozni, melyek esetleg vonzónak tűnhetnek a csenyétei cigányság számára s segítheti őket abban, hogy újra létrehozzák kapcsolatukat a tágasabb társadalommal. Egyik legelső feladatunknak az iskolakérdés megoldását tekintettük. Cse- nyétéről, mint annyi törpefaluról, az iskolát „bekörzetesítették”. A cigány gyerekekre ez különösen rossz hatást gyakorolt. Ök az átlagosnál is kevésbbé motiválták az iskolába járásra; ha ráadásul ehhez buszra kell szállni s a szomszéd községbe utazni, sokkal valószínűbb, hogy mulasztani fognak. Első — s szinte egyetlen igazán sikeres — „akciónk” az alsó négy tagozat vissza- hozatala volt. Sikerült találnunk egy elkötelezett, a főiskolát éppen elvégzett tanítóházaspárt, akik felvállalták Csenyéte ügyét: leköltöztek a faluba s ott lelkiismeretesen végzik a tanítói munkát. Egyéb akcióinkat kevesebb siker koronázta, több kísérletünk pedig teljesen kudarcba fulladt. E félsikerek, illetve kudarcok között említeném, hogy alkalmaztunk 1991 nyarán egy holland fiatalembert, aki közösségszervezői képesítéssel rendelkezett. 1991 áprilisában leköltözött Csenyétére, hogy megkíséreljen itt egy modellfarmot felállítani. Mintegy az lett volna a feladata, hogy átadja a holland polgári értékeket a csenyétei cigányoknak. Nos, a cigányok polgárosodása helyett inkább
