Diakonia - Evangélikus Szemle, 1992
1992 / 2. szám - Fabiny Tamás: Legyen béke már!
FABINY TAMAS: LEGYEN BÉKE MÁR! 5 állók kívánnak lenni, akkor nem lehetnek tovább az ő tanítványai, akkor maguk alatt fűrészelik a fát, és elvesztik a kontaktust vele és Istennel. De Jézus meg akarja menteni a samáriaiakat is, s a Biblia további részeiből tudjuk, hogy azok közül, akik fölött most nem engedett pálcát törni, sokan megtértek. Hiszen hirdettetett számukra is az evangélium. Lehet, hogy egy meggyógyult leprás által, lehet, hogy a Jákob kútjától boldogan hazaszaladó asz- szony által, lehet, hogy az etióp kincstárnok által, aki Samáriában találkozott Fülöppel, és ott keresztelkedett meg. Jézus szeretete annyira tág ölelésű, hogy abba belefér a két véglet, beleférnek az ellentétek. Szeretetével meg akarja menteni a samáriaiakat, de nem engedi azt sem, hogy a helyzetet rosszul felmérő tanítványai kiszakadjanak az ő szeretetének vonzásköréből. Mindez bizonyára egyértelmű és jól követhető, lelke mélyén minden keresztény rábólint az eddigiekre. Ám ezt az igét kevés volna így értelmezni, így olvasni, kétezer év előtti történetként. Lukács evangéliumának ebben a történetében is a mai üzenetet keressük. Rádöbbenhetünk, hogy ezek a jé- zusi szavak mennyire aktuálisak, hogy az egész alaphelyzet mennyire érvényes 1992 Magyarországára. Hiszen miről van szó ebben az ellentétben? Zsidók és samáriaiak között faji, nemzeti, politikai ellentétek feszültek. Ha körülnézünk térségünkben, a Kárpát-medencében, akkor ugyanezt látjuk: faji, nemzeti, etnikai, politikai ellentéteket. Kardcsörtetés az egyik oldalon, bosz- szúállás a másikon. Sérelem az egyiken, megtorlás a másikon. A hírek újra és újra testvéreink megaláztatásáról szólnak Erdélyben és a Felvidéken, a Kárpátalján vagy a Délvidéken. S hazánkban is micsoda sistergő indulatok, nemtelen szavak és tettek fakadnak a faji-etnikai és a nemzeti-politikai ellentétekből! Beszéljünk nyíltan. Ma Magyarországon van zsidó-kérdés. Egyik oldalról és másikról is politikai fegyverként használják az antiszemitizmust. Vagy úgy, hogy valaki tényleg antiszemita, vagy úgy, hogy valakire — indokolatlanul — rásütik az antiszemitizmus bélyegét. Beszéljünk nyíltan arról is, hogy ebben az országban problémát jelent a külföldiek megítélése. Mind több menekült érkezik hazánkba, s az ő fogadtatásuk gyakran igen ellenséges. Persze tudjuk, hogy sokan nem a Halászbástyára kíváncsiak, hanem az alvilágot járják, vagy kisebb-nagyobb bűncselekményeket hajtanak végre. Látjuk az arabokat a Belvárosban, a kínaiakat Kőbányán, a lengyeleket az autóbuszon, az ukránokat a pályaudvaron. Nemrég a Kőbánya-Kispest metró- állomáson elkövetett gyilkosság kavarta fel az indulatokat. A tettest, ez esetben egy színesbőrűt, el kell számoltatni bűnéért, de mindez nem szabad, hogy bárkiben gyűlöletet fakasszon az idegenek, külföldiek, színesbőrűek iránt. Mert ez a mennydörgés fiainak lelkülete! Milyen sokan kiáltottak máris bosz- szúért, s akarnak ártatlanokon revánsot venni. Jézus ma is megszólít ilyenkor minket: „Nem tudjátok, milyen lélek lakik bennetek.” Gondoljunk csak arra a színesbőrű testvérünkre, aki hónapokon keresztül rendszeresen kőbányai templomunkba járt. Mennyire fel voltunk mindannyian zaklatva, amikor egy alkalommal őt késelték meg, éppen akkor, amint egy imaheti alkalomról hazafelé tartott. Ezek a faji-nemzeti, politikai ellentétek indulatokat kavarnak, s a bűnt jogi és erkölcsi szempontból egyaránt el kell ítélnünk. Ám az egyének irányában a jézusi lelkületet kell képviselnünk, amely a féktelen hadjárat és kardcsörtetés helyett a másik szeretettel való megközelítését és megtartását tűzi ki célul. Ér bennünket sérelem keresztényként is, magyarként is, emberként is. Ezeket a sérelmeket szóvá kell tenni, és megfelelő védekezési me-
