Diakonia - Evangélikus Szemle, 1992
1992 / 2. szám - Fabiny Tamás: Legyen béke már!
4 FABINY TAMÁS: LEGYEN BÉKE MÁK! tak. Feljegyezték azt is, hogy sok zsidó inkább nagy ívben kikerülte Samá- riát, vállalva a hosszas kerülő utat, csak hogy ne kelljen érintkezniük sama- ritánusokkal. Jézus, amikor arcát Jeruzsálem felé fordítva Júdeába tartott, nem a kerülő utat választotta, hanem az egyenesei. Jézus működésére ez érvényes a szó szoros és a szó átvitt értelmében egyaránt. Jézus nem kerülő utakat választ, hanem az egyenes utat járja. Nem fél a találkozástól, az inzultustól vagy a megbélyegzéstől, hanem vállalja a kihívásokat a samáriaiak részéről is. Más alkalmakra is gondolhatunk: a samáriai asszonnyal való találkozásra, vagy a tíz leprás meggyógyítására, akik közt szintén volt samari- tánus. Előreküldött két tanítványt, akiket meg is nevez később Lukács evangélista: egy testvérpárt, Jakabot és Jánost. Feladatul azt kapták, hogy készítsenek szállást a mesternek. Ám hiába kopogtatnak, zörgetnek vélhetően sok samáriai ház kapuján, az ajtók újra meg újra bezáródtak előttük, sok kudarcban volt részük. Senki sem volt hajlandó őket befogadni, mivel zsidók voltak és Jeruzsálembe tartottak. Jakab és János éktelen haragra gerjedt az elutasítás miatt. Így gondolkoztak: „Ez bosszút kíván, ezt meg kell torolni, nem szabad ennyiben hagyni! Felháborító méltánytalanság, hogy nem fogadják be a Mestert. Inkább nekik kellene, megtisztel ve érezniük magukat, hogy mi hajlandók vagyunk náluk éjszakázni, hogy a Mester szóbaáll velük, hogy mi méltóztatunk szóba állni velük.” Felháborodásukban bosszúért kiáltanak. Jób könyvében a Sátán ezt mondja: „bőrért bőrt”, vagy a mózesi törvények így rögzítik: „Szemet szemért, fogat fogért.” De ha csak így lenne! Hányszor tapasztaljuk ennek a túlhajtását, hogy valaki egy szemért kettőt kíván, két kivert fogért ötöt követel, s a bosszúállás mind nagyobb. Az elszenvedett sérelem és megaláztatás gyakran lángra lobbant bennünket, mint ahogy lángra lobbant ja a tanítványokat is. Jézus azonban óv ettől: nem engedi, hogy a tűzzel játszanak, mert az a gyűlölet tüze. Visszafogja őket, s mintha ezt mondaná: „Lassabban a testtel, Jakab, lassabban a tettel, János — nem lehet így bosszúért kiáltani. Én valami mást szeretnék!” Pedig talán jogosnak tűnne a „szent harag”, ami eltölti a tanítványokat, hiszen valóban méltánytalanság érte őket, s ráadásul Mesterük mellett állnak ki. Azt, hogy a falvakra tüzet kérnek, szinte biblikusán igazolja, ahogy Illésre, az Ószövetségnek Isten ítéletét hirdető és végrehajtó prófétájára utalnak. A Kármel-hegyi mészárosmunkát elvégző, a Baál-papokat kiirtó prófétára hivatkoznak. Jézus azonban leállítja ezt a bosszúhadjáratot, nem engedi az ítélkezést, sőt, megdorgálja őket. Az „érted haragszom, nem ellened” dorgálása ez, mert meg akarja őrizni tanítványait. Mély igazság rejlik Jézusnak ebben a mondatában: „Nem tudjátok, milyen lélek lakik bennetek.” Ha a bosszúállásra készülünk, ha így feszítenek bennünket az indulatok, ha nem tudunk uralkodni magunkon, mert úgy érezzük, hogy a szent haragunk jogos, akkor mi sem tudjuk, milyen lélek lakik bennünk. Ezért nevezik őket „a mennydörgés fiainak”, mert így, mennydörgésszerűén, kardcsörtetően akartak tanítványok lenni. De Jézusnak nem ilyen munkatársakra van szüksége. Hiszen az ő küldetése éppen hogy nem a kardcsörtetésen alapul, hanem a másik javát nézi, szeretetével a másik életét akarja megmenteni. Jézus szeretné, ha mind a samáriaiak, mind a tanítványai megmaradnának, ő egyaránt félti mindkét felet. Tudja, hogy ha Jakab és János bosszú
