Diakonia - Evangélikus Szemle, 1992
1992 / 1. szám - Kulturális figyelő
KULTURÁLIS FIGYELŐ 71 bár döntésébe nem szól bele, majd eredményei és sikerei leszerelik ellenállását. A fiú nagy ígéret, noha kezdettől fogva kissé kívül áll az egyház körein, ellenzékisége pedig túlnő a fiatalok szokásos lázadozásán. Renate Wind erősen hangsúlyozza ezt az egész életen átívelő kívülállást, hozzátéve, hogy ez nemcsak a személyiség belső küzdelmeiből fakadt, hanem a külső világ ellentmondásaiból is. Mindenesetre tény, hogy a fiatal lelkész mindenütt kissé kívülállóként, szinte vendégként van jelen, és talán csak finkenwaldi tanítványainak körében, s élete végén, rabságában szűnik meg idegensége. A kitűnő képességű fiatalembert tanárai mind többször küldik külföldre, elsősorban tanulmányi szempontból, de védelmi szándékkal is: ne legyen otthon, ne adódjék alkalom összetűzésekre a felettesekkel. (Előbb Barcelonában lesz az ottani német kolónia káplánja, majd vendégdiák New Yorkban, utóbb német lelkész Londonban. Vendégtanárnak is meghívják az USA-ba, de három hónap után hazatér, mert kitör a háború.) A német egyház konzervatív és hivatalos. Kirchenregiment. Bonhoeffer életet, élményt, érzelmeket, szépséget kíván vinni a keresztyén nevelésbe, minden mást, csak hivatalosságot és regimentet nem. Tanít, táborozik a fiatalokkal, ökumenikus ifjúsági kapcsolatokat létesít és ápol, diákjai rajonganak érte. Egész lénye szembenáll mindazzal, ami hazájában készül, de még azzal is, ami ott 1933 előtt létezik. Lehangoltan keresi egyházát, de nem leli, a létezőt nem tudja elfogadni. Még kevésbé a Hitlert támogató „német keresztyéneket” (Deutsche Christen), akik megtagadják az Ószövetséget, a „zsidó teológus” Pált; Jézust pedig árja hősként óhajtják hirdetni. Mindezt persze a konzervatív egyház jobbik része sem viseli el, az egyház kettészakad, és az úgynevezett „hitvallók” 1934-ben zsinatra jönnek össze Barmenben. A „német keresztyének” tévtanait elutasítják, s kijelentik, hogy Isten igéje az egyetlen tekintély, azon kívül semmilyen hatalom sem léphet föl a kinyilatkoztatás igényével. Az egyház az evangélium üzenetét nem engedheti át váltakozó politikai erőknek és nézeteknek. A barmeni nyilatkozat tételei mögött a hamarosan száműzötté váló Karl Barth professzor áll, a szervezésben Bonhoeffer munkája mutatkozik meg. Utóbbi boldog: végre meglelte egyházát, végre otthon lehet benne. De öröme nem tart soká: a hitvalló egyház nem vállalja a politikai ellenzék szerepét, csupán az egyház tiszta tanítása és autonómiája mellett áll ki. Azok közül, akik 1934-ben még síkraszállnak, sokan megalkudnak majd, behódolnak, de lesznek, akik következetesen vállalják meggyőződésüket igehirdetésben, emberek mentésében. Közülük sokan szenvednek börtönökben és táborokban, vagy áldozzák életüket is. Bonhoeffer kezdettől fogva szembeszegül a nemzeti szocializmussal. Erre predestinálja családja, rokonsága, baráti köre is. (Jellemző, hogy a Hitler elleni merénylet meghiúsulása után a családból két testvért, két sógort, egy nagybácsit, rajtuk kívül több közeli barátot végeznek ki. Ellenállásuk azonban nem ekkor kezdődik, hiszen az elítélésük alapjául szolgáló „zosseni akták” között találják meg Hans von Dohnányi (az egyik Bonhoeffer lány férje) 1939-ben papírra vetett szervezkedési tervét.) 1933—34-ben a fiatal teológiai docens még legális előadásokban küzd. („Szólj a némák helyetti”; „Aki tudván tudva elfordul a hitvalló egyháztól, az az üdvösségtől fordul el!”; „Csak aki a zsidókért kiált, csak annak van joga gregoriánt énekelni!”); ökumenikus ifjúsági konferenciát szervez Fanő-ben, ahol béke-prédikációt tart; majd a Stettin melletti Finkenwaldban fiatal káplánok Predigerseminar-ját vezeti (később, a megszüntetés után illegálisan, éveken
