Diakonia - Evangélikus Szemle, 1992
1992 / 4. szám - Sólyom Jenő: Az evangélikusság kisebbségben
26 SÓLYOM JENŐ: AZ EVANGÉLIKUSSÁG KISEBBSÉGBEN összeköti őket más keresztényekkel, hanem azt is, ami jellegzetes vonásként esetleg elválasztja őket másoktól. A világban végbement változások következtében ma Magyarországon is egyre inkább érezhető a világ vallásos sokszínűsége. Talán legfrissebb példa az, hogy a dalai láma keresztények társaságában ökumenikus istentiszteleten vett részt Budapesten. Fel kell vetnünk a kérdést, milyen következményekkel jár ez az egyház missziói munkájára nézve. A Lutheránus Világszövetség 1990. évi, Curitibában tartott nagygyűlése is foglalkozott azzal a kérdéssel, hogy mit is jelent kisebbségben élni, hiszen ez láthatóan az evangélikusság nagy többségének a problémája. Külön elemezték azt a kihívást, melyet a vallásilag sokszínű környezet jelenthet, másrészt az elvilágiasodás, a szekularizáció hatását az egyházak életében. A Nagygyűlésről kiadott Üzenet hangsúlyozza, hogy bár tiszteletet kell tanúsítanunk a más hitű emberek iránt, az ige arra hív és bátorít, hogy tanú- bizonyságot tegyünk mások előtt, megőrizve megkülönböztető keresztény identitásunkat és hitünket. Bátran és bizalommal kell párbeszédre lépni a más hiten lévőkkel. Mások meggyőződésének a megismerésén keresztül saját elkötelezettségünk is elmélyülhet, de nem szabad elfeledkezni arról a veszélyről, hogy az eredmény a hit elvesztése is lehet. A szekularizált társadalomban a vallás sokszor a magánszférába szorul vissza, az egyház pedig a társadalom peremére kerülhet. Az elvilágiasodás segítheti ugyan a vallási türelmetlenség megszűnését, a fanatizmus eltűnését, de a vallásos gyakorlatot is aláássa. Az egyházak nyelve egyre kevésbé lesz érthető sokak számára, s ez is akadályozza a párbeszédet, pedig az segíthet megakadályozni a gettómentalitás kialakulását. Talán amiatt, hogy a tagegyházak többsége a harmadik világból való, ahol a fő kihívást az jelenti, hogy a keresztények törpe kisebbségben élnek nem keresztények között, kisebb hangsúly esett evangélikusoknak más keresztény felekezetek közötti kisebbségi helyzetére. Hogyan maradhatunk meg? A magyar nemzet fogyását elemezve, utalva egy francia demográfus hasonló jellegű, az európai népek fogyását taglaló munkájának mondanivalójára, An- dorka Rudolf nemrégen egy napilapban megjelent cikkének a következő címet adta: „Mikor hal meg az utolsó magyar?” A Magyarországi Evangélikus Egyház lélekszámúnak fent vizsgált csökkenését látva mi is feltehetnénk a kérdést: Mikor hal meg az utolsó magyar evangélikus? Ehelyett adtam ennék a résznek a fenti alcímet: Hogyan maradhatunk meg? Nyilvánvaló a korábban mondottakból, hogy megmaradásunk emberileg egyetlen esélye, ha nagyon tudatosan éljük evangélikus keresztény életünket. Nem elég az, ha valaki „evangélikus hátterű”. Az sem, ha evangélikus nevelést kapott, de az legfeljebb egy „protestáns kultúra” megőrzését jelenti. Tudatos, elkötelezett hívekre van szükség ahhoz, hogy azt, amit a lutheri reformáció örökségeként értéknek tartunk, tovább tudjuk adni. A Lutheránus Világszövetség már korábban említett curitibai Üzenete a helyzet elemzésén túl, éppen ezért, hogy segítsen a tagegyházaknak jövőjük formálásában, a megállásban, számunkra is fontos elkötelezéseket is megfogalmazott :
