Diakonia - Evangélikus Szemle, 1992
1992 / 4. szám - Polcz Alaine: Kisebbségben
POLCZ ALAINE: KISEBBSÉGBEN 9 de megkeményedik, egyoldalúan fejlődik, vagy nem fejlődik; ha feladja a védekezést, alkalmazkodik. Utóbbi esetben feladja nemzeti identitását is, asz- szimilálódik. Valahol az rémít engem, hogy nem találjuk a harmadik utat. Az világos, és természetesnek vehetjük, hogy az elhatárolódás megtartó erő. A „másság” el nem fogadása a saját csoport erősítése, összefogó erő. Ez volt a zsidóság nagy ereje a „törvény” mellett. Csakhogy a másik kirekesztése magával vonja az én kirekesztettségemet is. A sors kihívása ez. így folyt a zsidóság, a „választott nép” megmaradása és szüntelen üldözése. A zsidóság története a pogromok története. Ez az egyik alapvető tényező, amit szem előtt kell tartanunk, a másik, amit a zsidósággal kapcsolatban mondhatunk: a hivatástudat. Hivatástudat nélkül csak tib-tábolunk az életben. Kisebbségi sorsban különösen. De hát van-e mindenkinek hivatástudata? A kereszténység föltétlenül ad egyet, mindenki szeretete és elfogadása. A szeretet megvalósítása. Különösen nagy feladat ez a kisebbségben élőknek. Én itt látom a kaput, amin bizony nehéz átjutni. Valamennyit könnyít, és erre állandó szükségünk van: a történelmi tudat. Ezen nem azt értem egyszerűen, például, hogy milyen területek voltak a miéink, mit építettünk, mit csináltunk ott — a történelmi tudatnak ebből a részéből nincs hiányunk, illetve többnyire nem szokott lenni. Speciális helyzet volt nálunk a diktatúra negyven évének kitörlő munkája — általában inkább mitizálás jellemzi, nagyítás, egyszerűsítés a túlzott pozitív sajátkép felé. A történelmi tudaton azt kéne, azt is kell értenünk, hogy abban az adott helyzetben, amikor nem voltunk kisebbség, mit csináltunk, hogy kezeltük mi a kisebbségeinket, mennyien voltak, hogy éltek akkor, mikor mi voltunk többségben. És mit csinálunk most velük. Hogyan gondolunk a cigányokra, itt élő románokra, zsidókra, színes bőrűekre? Ök a maradék kisebbség; a menekültek, színes bőrűek az új kisebbség. Az a történelmi tudat, amiből ez hiányzik, nem történelmi tudat, hanem nemzeti romantika. (És sajnos, többnyire ezt éljük még ma is, sőt sokszor a trianoni tudatot ébresztgetjük.) Az érthető, hogy a nemzeti romantika kellemes érzés, többnek, jobbnak látjuk magunkat — amire szükségünk van —, a gyász, a fájdalom és veszteség pedig, amíg nincs feldolgozva, hosszasan kísért. Egyik összetevője éppen a kristallizáció, a pozitív érzelmek az elvesztett körül tömörülnek, a negatívok a másik fél felé, aki a veszteséget okozza. De ez csak a kezdeti állapota a gyásznak; nagy baj, ha itt megreked a személyiség, vagy egy embercsoport vagy egy népcsoport. A gyászmunka, a veszteség feldolgozása nélkül pedig óhatatlanul megreked a személyiség, a csoport fejlődése, fixálódik a veszteség idejére. Amerikát járva, döbbenetes élmény volt számomra, hogy a „disszidensek" gondolkodásában, kultúrájában, politikai felfogásában a kimenetel éveiben rögzültek. A beszélgetések során ki lehetett következtetni, hogy ki, mikor hagyta el hazáját. Van egy tágabb történelmi tudat is. A saját torzított és egyoldalú történelmi tudatunk mellett, ezzel majdnem semmit nem törődünk. Be kell vallanom, bennem is csak most, életem zárószakaszában kezd kialakulni. Valószínűleg azért, mert 70 év alatt már az ember maga is történelmet él át; továbbá olyanok között élek, akik segítenek és kényszerítenek végiggondolni, mérlegre tenni a történéseket. Tudatformáló élmény Komoróczy Géza „Bezárkózás a nemzeti hagyományba. Az értelmiség fejlődése az ókori keleten. Tanulmányok ókori keleti
