Diakonia - Evangélikus Szemle, 1992
1992 / 3. szám - Ferencz Győző: Nemes Nagy Ágnes (1922–1991)
FERENCZ GYŐZŐ Nemes Nagy Ágnes (1922—1991) Lassan már egy éve, hogy eltávozott, egy éve nincs. Hiánya azonban, ahogy mondani szokás, eleven. Az 6 hiánya igazán az. Nemcsak búcsúztatók, emlékezések jelennek meg folyamatosan, túllépve a szokáson, hanem minduntalan szóba kerül — emberek állítanak meg, akik tudják, hogy ismertem, és elmondják, mennyire hiányzik, milyen jó volt tudni, hogy van, hogy él valahol a budai Királyhágó utcában. És nemcsak irodalmárok, nemcsak szakmabeliek fordították arra képzeletben tekintetüket: Nemes Nagy Ágnes alakja része volt a szellemi közgondolkodásnak, lehetett rá gondolni — verseire, esszéire, nyilatkozataira —, mindenkinek, akinek fontos volt a tiszta gondolat. Az a Királyhágó utcai leválasztott kis lakás pedig kitüntetett helyet foglalt el a szellemi tájak térképén. Viszonyítási pont volt: ezért hiányzik annyira. Noha a szellem dimenziójában oly hosszan éppen sűrű hiányával volt jelen. így volt kénytelen. Életének utolsó két éve súlyos szenvedések közt telt el. Egyre kevesebben láthatták, és akik mégis, azok is egyre rövidebben. Azt mondta, amikor még tudott volna látogatókat fogadni, de már alig engedett valakit a közelébe, hogy nem a betegség fizikai jeleit szégyenli, nem is az ismerősök elborzadó tekintetét nem akarja látni, hanem azt nincs kedve eljátszani, hogy tudja, hogy tudják, de ő mégis viseli magát, ahhoz fáradt, hogy ő nyugtassa meg őket, látja, hogy látják, de ő úgy csinál, mintha nem látná; nem, ehhez a színjátékhoz már nincsen ereje. Türelme. Hátralévő idejét — vajon mit sejtett, mennyi lesz — pedig nem volt hajlandó azzal tölteni, hogy fizikai állapotáról beszél. Hírekre vágyott, az irodalmi hírektől felélénkült, átmenetileg elfeledkezett a testi szenvedés tolakodó jelenlététől. Egy alkalommal azt mondta: ha annak idején lett volna igény, elvárás, társadalmi felhatalmazás az alkotásaira, bizony nem ilyen sovány életművet hagy hátra. Éppenséggel lehetett bizonygatni, hogy az az életmű nem csekély, hogy hát hiányaival teljes, mindegy volt. Tudta ő pontosan, miről beszél. Még azt tette hozzá, hogy nehéz volt, keserves, az esszéket megírni, csak úgy, „megrendelés” nélkül, mintegy magának, ha már eszébe jutott, ha már megszólalt benne az a belső hang: amin esszében meg kellett szólalnia. Igen, Nemes Nagy Ágnes hiánya azért oly eleven, mert amikor jelen volt, akkor is hiányával volt jelen. Voltak így páran, efféle költői alig-létre ítélve, bámulatos indulás után többen is szinte évre pontosan ugyanabban a szórásban jelenhettek meg: ahogy a kultúrpolitika kimérte, és valóban kimérte,
