Diakonia - Evangélikus Szemle, 1992
1992 / 3. szám - Bízik László: A művi abortusz – lelkipásztori összefüggésben
54 BÍZIK LÁSZLÓ: A MŰVI ABORTUSZ . . . 4. A törvény — akár teológiai értelemben, akár szociológiai összefüggésben — nem szünteti meg a bűnt, hanem csak nyilvánvalóvá teszi azt. Semmifajta — készülőben lévő — abortusztörvény tehát egyszerűen nem alkalmas a probléma megoldására, változás attól nem várható el. Evangélikus teológiai látásunk így eleve meddőnek ítél minden olyan próbálkozást, mely a törvény szigorával próbálna — egyébként valóban kívánatos — rendet teremteni. 5. Az evangélikus lelkipásztor feladata tehát nem az abortusztörvény támogatásában vagy akadályozásában van, hanem a prevencióban, a vigasztalásban, a felelősségre és az etikai érzékre nevelésben. (Természetesen az emberhez méltó életet veszélyeztető mindenfajta társadalmi körülmény elleni tiltakozás mellett.) Azok vigasztalásában, akik a rossz elkövetése miatt megkeseredettek, valódi lelkiismeretfurdalásban szenvedők s krízis-szituációt és etikai határhelyzetet dilemmaként, feloldhatatlan dilemmaként átélők s abba lelkileg-testileg belerokkanok. A nemzeti-népi, demográfiai és statisztikai érveket hangoztatok hivatkozása ezért valószínűleg hamis. Nemcsak mert szociológiailag megalapozatlan, hanem mert etikailag is az, hiszen a gyerekek sem azért fogannak, nemződnek, és születnek, hogy több kis magyar legyen a Kárpátmedencében. 6. Az evangélikus lelkipásztornak számításba kell vennie azt, hogy hívei nem a jó és a rossz, hanem igen gyakran a rossz és a még rosszabb között kell hogy válasszanak. Számításba kell vennie azt, hogy az emberek nem oszthatók két részre, azokra a „jókra”, akik ilyen vagy olyan fogamzásgátlással nem élnek s azokra a „gonoszokra”, akik azzal élnek. Az abortuszra mondott „igen” vagy „nem” nem azonosítható az Istenre mondott igennel vagy nemmel. Hiszen a nemet mondók is bűnösök s az igent mondók is képesek a jóra. Az elítélő diszkriminációt főként csak a trottyos farizeusok szokták alkalmazni, akik a törvényeket (egyházi és világi törvényeket) hozni szokták, a szerencsések oldaláról büntetni akarván az amúgy is szerencsétlent. S itt nem vitás, hogy a lelkipásztornak hol a helye. Ahogy nem vitás, hogy Jézusnak János nyolcban hol volt a helye a házasságtörő asszonyt megkövezni akarók esetében azokkal szemben, akik fájintos csúsztatással (természetesen törvényesen) megfeledkeztek a nő volt partneréről, akit amúgy maszkulin önérzetből és hímsovinizmusból szépen futni hagytak. Az evangélikus lelkipásztor e kérdésben azt tapasztalja, hogy itt a nők — bár túlhangsúlyozni nem akarja — méltánytalanul magukra hagyottak, mégpedig éppen a „konfliktust” okozó férfinemtől. Törekszenek tehát arra, hogy a fájdalmas, vagy örömteli döntésekbe a potenciális apákat is bevonják. 7. A szeretet szolidaritásának legalább olyan erősnek kell lennie az élt élet felé, mint a megszületendő élet irányában. Másrészről a halál nemcsak az élt élet, hanem a megszületendő élet része is. Ezért, miközben az evangélikus lelkipásztor suba alatt minden lehetségest bevet a megszületendő élet védelmében, lehetőségeihez képest nem hagyhatja figyelmen kívül az élt élet védelmének szempontjait sem.
