Diakonia - Evangélikus Szemle, 1992
1992 / 3. szám - Tóth István György: A gazdasági alkalmazkodási kihívás és a társadalompolitikai válaszok
16 TÓTH ISTVÁN GYÖRGY: A GAZDASÁGI ALKALMAZKODÁSI . A szegénység újratermelődése szempontjából kulcsfontossága van azoknak a változásoknak, amelyek a társadalmi alapintézményekben zajlanak le. Ilyen alapintézmények közé azokat sorolhatjuk, amelyek a munkát, a lakhatást, az egészséget és az oktatáshoz való hozzáférést biztosítják. Ez a tágabb értelemben vett társadalompolitikai intézményrendszer sokat segíthet abban, hogy megakadályozza az alkalmazkodás szempontjából kedvezőtlenebb pozícióban levők léthelyzetének bezárulását, a normális társadalmi életbe való visszakapcsolódásuk teljes ellehetetlenülését. Vannak a mai magyar társadalomban is olyan jelenségek, amik bezárulási tendenciákra utalnak: olyan rétegek kialakulásának, illetve felduzzadásának veszélyére hívják fel a figyelmet, amelyek megszületnek, alacsony iskolázott- sági szintet érnek el, gyermeket nemzenek, a munkaerőpiac peremén tengődve nem is lesznek képesek iskoláztatni gyermekeiket, végül pedig meghalnak anélkül, hogy diagnosztizálták volna a betegségeiket. És ez így folytatódik tovább. Ha az egészségügyi rendszer úgy áll át biztosítási alapúra, hogy közben nem indul be állami program a legelesettebbek egészségügyi ellátására, akkor előfordulhat, hogy bizonyos rétegek számára lehetetlenné válik a gyógyulás esélye. A nemrégen elfogadott társadalombiztosítási törvény eredményeképpen éppen azoknak kell majd kilincselniük, akik a legkevésbé ismerik ki magukat a hivatalos csatornák útvesztőiben, és ami ennél még fontosabb, azokról tételez fel a javaslat nagyobb önállóságot és előrelátást, akik szinte definíciószerűen nem a hosszú távra tervezők közé tartoznak. Ha a közoktatási törvény úgy emeli meg az iskolaköteles korhatárt, hogy azon közben hozzányúl az iskolaszerkezethez is, és fiatalabb életkorra szállítja le azokat a tényleges döntési pontokat, amelyek elég pontosan kijelölik a következő generációk helyét a társadalmi egyenlőtlenségek újratermelésének rendszerében, akkor a bezárulási tendenciák, a társadalom szegregáló- dásának egy újabb jelével találkozhatunk. Ha a munkanélküliség kezelésére szolgáló intézményrendszer nem tud mit kezdeni a munkanélküliség területi koncentrálódásával, az egyes segélyezési esetek időtartamának elhúzódásával, a krónikusan emelkedő ifjúsági munkanélküliséggel, akkor az szintén a társadalmi integráció zavaraihoz vezethet. Márpedig a munkanélküliségi segélyen levők segélyezési időtartama hosszabbodik, a munkanélküli járadékra jogosultságukat elvesztők, a segélyezésből kiszorulók száma szaporodik, a zsákutcás iskolarendszert elhagyó pályakezdő munkanélküliek száma ismét csak emelkedik, a munkanélküliség területi koncentrálódása pedig rendkívül nagyfokú. Itt nem a munkahelyek megszűnéséből és létrejöttéből fakadó időleges munkanélküliségről van szó: egy bizonyos nagyságú munkanélküliség jelenléte éppenhogy a gazdaság folyamatos, egészséges alkalmazkodási folyamatairól tanúskodik. A krónikus munka- nélküliség viszont önmagát termelheti újra. Érdekes megfigyelni, hogy a szegénység társadalmi megítélése nem mindig van szinkronban a tényleges társadalmi folyamatokkal. Különösen a baloldali társadalomkutatók azonban meglehetősen sokszor éltek azzal a feltételezéssel, hogy a gazdasági elosztás és újraelosztás rendszerét a társadalmi szolidaritás megnyilvánulásaként értelmezték/értelmezik, vagyis egy olyan mechanizmusként, arai a „gazdagok” és „szegények”, az „erősek” és a „gyengék” közötti közösségvállalást testesíti meg. Üjabb szociológiai kutatásoknak kell majd kimutatniuk, hogy a gazdasági és szociális újraelosztás megcsontoso
