Diakonia - Evangélikus Szemle, 1992
1992 / 3. szám - Reuss András: A szegénység a teológiában
REUSS ANDRÁS: A SZEGÉNYSÉG A TEOLÓGIÁBAN 7 ról tanúskodik, hogy szervezett gondoskodás folyt a szegényekről, hiszen ennek irányítása a püspök megemlített feladatai közé tartozik. A későbbi iratok pedig azt mutatják, hogy egyre nagyobb gond lett a gyülekezetben a gazdagok befolyásának a növekedése. Sok követőre találnak a remeték, akik mintha a gyülekezetekben egyre kevesebb lehetőséget látnának Krisztus szegénységben való követésére, ezért távolra vonulnak az emberektől. Kialakul azonban ennek az elvonulásnak az a formája is, amely úgy éli meg a szegénységet, hogy az egyének szegénysége mellett a közösségnek lehet tulajdona vagy vagyona. Az ókorban és a középkorban is a szegénység, mint a test megöldöklésének egyik útja, önmagában is követendő érték és példa. Arbrissel-i Robert szavával: „mezítelenül követni a mezítelenül keresztre feszített Krisztust”.*’ Az anyagiakról való lemondás lelki magatartás is, melynek jele és próbája a nélkülözőknek adott segítség. A szegénységet tágan értelmezik: az elemi szükségletek (étel, ital, ruha) nyújtásán túl foglyokat váltanak ki, gyermekeket és idegeneket fogadnak be, a betegeket ápolják. Nemcsak alamizsnálkodás és jótékonykodás folyik, hanem a szegénygondozásnak bizonyos intézményei is kialakulnak. Luther a Magnificat (Lk 1,46—-55) magyarázatában7 először spirituálisán értelmezi a szegénységet: „az éhezők szó sem azokat jelenti, akik élelemben szűkölködnek”, hanem „akik ezt az állapotot szívesen viselik, vagy vállalják”, hiszen még mélyebben azok vannak, akik gonoszságuk miatt szenvednek. A szent atyáknak viszont nem jelentett hátrányt, hogy gazdagok voltak, hiszen szívükkel nem azon csüngtek. Isten „nem a külső látszat szerint ítél, hogy gazdag vagy szegény, előkelő vagy alacsony sorsú-e az ember, hanem a szellem [lélek] állapota szerint. Az emberek és társadalmi osztályok közötti különbségek e földi életben mindig meglesznek, de szíve ne ragaszkodjék hozzá, se ne meneküljön tőle, vagyis ne csüngjön a hatalmasokon, és ne kerülje az alacsony sorban lévőt és a szegényt”. A gazdag a maga nyomorult voltát, s az éhező is a maga jóllakottságát „csak a végén” tudja meg. Hitetlenségünk miatt, mely egyre be akarja magát biztosítani és nem meri magát Istenre bízni, nem tudjuk megtapasztalni Isten gondoskodását. A szegénység nyomorúságát kell átélni, hogy megtapasztalhassuk Isten segítségét, és a gazdagság élvezetébe kell eljutni, hogy átéljük az összetöretést. Nincs nagyobb ígéret, mint az éhezők megelégítése, s nincs nagyobb fenyegetés, mint hogy Isten üresen küldi el a gazdagokat. Luther magyarázata úgy vezet a lelki élet mélységeibe, hogy nem vész el az anyagiaknak a materiális értelme sem. „Egy gyülekezeti közpénztár szervezete” címen Luther 1523-ban Leisnig község és környéke részére készített rendet.8 Ebből megtudjuk, hogy még mindig él az a szokás, hogy vasárnaponként természetbeni adományokat, gyorsan romló és eltartható élelmiszereket is a megfelelő perselybe helyeznek a szegények részére. Ez az irat nem engedi meg az idegenek támogatását, legyenek bár szerzetesek, tanulók vagy koldusok. Viszont tíz elöljáró együttes kötelessége dönteni a „betegek, szegény elaggottak, árvák és szegény gyermekek, házi szegények és idegen jövevények” segélyezéséről. A segélyezés a gyermekeknél kiterjed az iskoláztatásra vagy a megfelelő kiházasításra is. A munkaképesektől elvárható a becsületes munka, s elsősorban nem segélyt, hanem kölcsönt lehet adni. A gazdálkodáshoz tartozik a gabona közösségi készletezése is ínséges évekre, akár segélyezés, akár kölcsönzés céljából. Ez a rend nem a vak alamizsnálkodást tekinti ideálisnak, amikor minden jött- ment rászorulónak adnak, hiszen ez tétlenségre bátorít, hanem olyan rendet,
