Diakonia - Evangélikus Szemle, 1991
1991 / 1. szám - Kulturális figyelő
86 KULTURÁLIS FIGYELŐ Deus sive natura Takáts Gyula: Szonettek a Styxen túlra Budapest 1990. Magvető Kiadó Sejtelmesek ezek a versek. Valaki meg fog jelenni, de csak egy pillanatra, lepkeszárny libbenésre, egy sóhaj tásnyi időre. Jön a szellőn, villan az ágon, a felhőkön suhan, dereng a ködben, színeken villog, a napsugárral, csillagfénnyel érkezik. Párával száll föl az ébredező földből. Jégen, havon át nyújtja ki kezét a sírkő mögül. Szőlő, must édességével mosolyog. Vizen, nádon bolyong. Mindig jön, míg vére el nem megy többé, hiszen egy a költővel elválaszthatatlanul. Takáts Gyula költői laboratóriumának közege, egyben alapanyaga a Természet. A Természet növény- és állatvilága, „geometriája” — ahogy ő szokta mondani, és dramaturgiája, melyben a keletkezés, elmúlás — újjászületés körforgása áthat mindent, továbbá fenomenológiája a maga csodálatos színeivel, hangjaival, hangulatával. Bámulatos éles megfigyelőkészsége a Természet legapróbb jelenségeire is felfigyel és emlékezetében rögtön rögzíti azt. Amennyi időt tanári és múzeumi főigazgatói működéséből szabaddá tehetett, azt mind a szabad természeti környezetében töltötte el, legfőképpen be- cehegyi szőlőjében, amely a világ egyik legszebb tájképét nyújtja Takáts házából: csodálatos rálátást a Balaton ezernyi színnel változó tükrére és a nádasból kiemelkedő Vulkánokra: a Badacsonyra, Szigligetre, Szentgyörgyhegyre, Gulácsra. Persze, a tájak szerelmese szenvedélyes utazó is, de ezúton is főleg a Dunántúllal oly rokon Mediterráneumot frekventálja, és itt is főleg a görög-római múlt dicsőséges színhelyeit, például Krétát, Athént, Delfit, Dalmáciát, Rómát. És mindezeken a tájakon minduntalan fölfedezi a maga bűvös otthonát, a Balaton környékét. Kevesen tudják, hogy Takáts kiváló néprajzkutató is. Remek könyvet írt a somogyi pásztorvilágról, amely a szigorú tudományos szakszerűség mellett vagy ellenére is izgalmas költői olvasmány. A kondások, barompásztorok, halászok, madarászok időtlen, ősvilági életének tudós tanulmányozása még jobban hozzásegítette őt a Természettel való bensőséges azonosuláshoz. Mert erről van szó. Ö belülről éli át a Természetet; a fiatalt és a javakorabelit olt- hatatlan kíváncsiság hajtja a dolgok megfigyelésére és megismerésére; a Természetből is a részleteket látja meg, azt a bűvös forgó-változó kaleidoszkópot. Ezt tükrözik Takáts ekkori versei: vibráló motívumszemcsékből épülnek össze. Barokk — mondják. Néha még ezt is hozzáteszik: magyar „parasztbarokk”. Ám ahogy az öregedés vándorút ján évei egyre szaporodnak, a csodálatos részletek kaleidoszkópján túl a Természetet egyre inkább egységben látja, és szeme előtt egyre vékonyul a fátyol az Isten arcán, hiszen a Természet magának az Istenségnek a része: egyik megnyilvánulása. És ahogy az ember egyre inkább az Istenségben kezd élni, egyre inkább kapcsolatot talál halott kedvesével, hiszen az is él — de most már csak az Istenben. Valóban élő személyként jelenik meg egyre gyakrabban a jól ismert környezetben, ahol annyi szép, felejthetetlen órát töltöttek el, fönn a hegyen, a fák, virágok, madarak között, a balatoni nádasban, vagy a hűvös borospincében, ahol annyi szép vers született. És amit a költővel átélünk e szonettciklus olvasásakor, az egyre inkább egy titokzatos misztérium: élet és halál, elmúlás és
